Íon
Madre, Protégenos

(2006)

godfucked

2007. május 26.

0

Pontszám

9

Duncan Patterson neve ismerősen kell, hogy csengjen minden Anathema rajongó számára, hiszen a kezdeti időktől az Alternative 4-ig bezárólag a
zenekar basszusgitárosa és társ dal- és zeneszerzője volt, és olyan dalokat alkotott, mint a klasszikus Eternity sorozat, a Suicide Veil, a Shroud of False, Lost Control csak hogy párat emeljünk ki. Miután 1998-ban elhagyta a bandát, az Antimatter néven zenekart alakított, melyben albumról albumra távolodott el a zenei gyökerektől, majd a Planetary Confinement megjelenésével egyidőben be is jelentette a távozását.
2005-öt írunk, az Íon ekkor kezdett el körvonalazódni. Duncan teljes mértékben a saját zenei elképzeléseit akarta megvalósítani, melyhez 13 vendégzenészt is segítségül hívott. Ő maga a dalszerzésen és kívül számos hangszeren is játszik, gitáron, basszusgitáron, billentyűn, hárfán, ütős hangszereken, és egy keveset énekelni is hallhatjuk. A lemezen ugyanis a női ének dominál, számos hölgy bemutatkozik: az elképesztően gyönyörű hangú orosz Emily A. Saaen, az olasz Valentina Buroni, az Elfonia-ból ismert mexikói Marcela Bovio. Feltűnik az ausztrál The Eternal énekese, Mark Kelson is, elég sokszínű tehát a nemzetközi felhozatal.

A hosszas felvezető után, lássuk mi is született a Madre, Protegénos lemezzel! Az ír muzsikus korábbi munkái és a tendencia figyelembevételével
sejteni lehetett, hogy valami borús, lassú muzsikára számíthatunk. Nem is tévedtem sokat, azt leszámítva, hogy mindezen felül, vagyis inkább pont fordítva, a lemez stílusa és alapja népzene, köztük gyönyörűen tiszta ír népballadák, merengős hangulatú, szomorú dalok mind. A hangulatot ne egy (funeral) doom metál komor hangulataként képzeld el, nem a halálfélelem a depresszió és a megfeneklés, kilátástalanság és csalódottság hangulata ez, sokkal inkább a csendes fájdalmas beletörődésé, ahol még mindig pislákol a halvány remény. A lemez énekközpontú, a hangszerek inkább csak kísérő szerepet töltenek be. A zenekar neve, az Íon egyébként ősi ír keresztnév, amely szinten egy utalás a zenére.
A spanyol című címadó dal, a Madre, Protégenos gitárpengetéssel, sejtelmes és sötét hangulattal indítja a lemezt, halk suttogással és női
háttérvokállal. A harmadik dal, a Learpholl gyönyörű női énekkel kezdődik, a hangszerek is csak később kapcsolódnak be, a szomorú történet az
ország elhagyására kényszerülő személy szülőktől való búcsúzkodása. A dal hangulata, atmoszférája egyből megfogja az embert, egyszer
dallama fülbemászik. Főnyeremény ez a dal, a zenekar Myspace oldalán feltétlen hallgassa meg. Tündöklően csillan fel a remény a Believe című számban, mely személyes kedvencem egyébként a lemezről, egy dal az elhibázott döntések őszinte megbánásáról, arról hogy félelem nélkül teljes az ember csak igazán. Mindenképp kiemelendő még a Goodbye, Johnny Dear című dal, mely érzésem szerint talán a legközelebb áll az ír népzenéhez.

Nem a legszerencsésebb választás ebben a dög melegben az Íon, de borús esős őszi napokon, ha az ember egy kis kikapcsolódásra vágyik, és szereti a
lassú, folkos, egyszerű és végtelenül tiszta Zenét, annak kellemes választás lehet a Madre, Protégenos.
Kívánom ugyanakkor azt is, hogy Duncan Patterson megtalálja a kérdéseire a választ, és egy felszabadult, őszintén boldog oldaláról is bemutatkozhasson.