Kelly Hits The Blue Sky
Cat's Cradle EP

(Szerzői • 2007)
Győr Sándor
2007. június 23.
0
Pontszám
7

Kelly Hits The Blue Sky, ezt hallva alig hiszem, hogy bárki is egy zenekarra gondolna elsőre. Pedig a név egy négy tagú budapesti bandát rejt korábban Kelly Hits The Blue Christ néven nyomultak. Az ismertető tárgya pedig a Cat’s Cradle névre keresztelt hat nótás anyaguk.

Nos az EP elindulásakor megijedtem, már a lemezborító sem kecsegtetett sok jóval (srácok ezen még dolgoztam volna!), de a Yüryü’s Revenge című intro, bár nem indult rosszul, néhány másodperc múlva olyan technos (vagy vmi ilyesmi) folytatódott, hogy felötlött bennem, mit is akarhatnak…
Szerencsére ez nem jellemző a lemezre. Bár vannak érdekes megmozdulások, átkötő hangjátékok alapvetően érdekes nótákat vettek fel. Na, azt persze nem állítom, hogy ilyet még senki nem csinált korábban. A srácok ilyen hatásokkal írják le a zenéjüket: Mastodon,Dillinger Escape Plan,System of a Down, Deftones, Mr.Bungle – végül is lehet benne valami. Valamint bemutatkozásként így írják le zenéjüket a honlapjukon: „A zenekar célja, hogy olyan eredeti zenét készítsen, amely képes mosolyt csalni az arcokra, lehet rá pogozni, de aminek a sötétebb és elszállósabb hangulatok is szerves részei.”
Szóval az intro után végre bejön a torzított gitár a Must Repeat-ben és innen egy változatos, jól megírt dalokat tartalmazó EP-vel szembesültem.
Már a Must Repeat is tartalmaz jó dallamokat, de igazán a Chinese Vagina (micsoda cím… 😀 ) és az azt követő másfél perces Speedy Gonzales az, ami meggyőzött és a csapat oldalára állított.
A Cat’s Cradle-ben az szállós ének mellé némi hörgés/kiabálás is jut, színesítésképp. Lezárásképp a laza Sunday mintegy megnyugtatásképp (a végén némi humorizálással).

Nagyjából 25 percben hat nótát és egy változatos, angol nyelven éneklő csapatot ismerhettünk meg. A hangzás rendben van, nekem mindössze a cd kiállításával van gondom. Az egyszerű borítóban ráadásul minimális az információtartalom is. Legközelebb erre nagyobb súlyt fektetnék a helyükben.