The Mirimar Disaster
The Mirimar Disaster

(Undergroove Recs • 2007)
Amarant
2007. október 1.
0
Pontszám
5

A 2003-as év végén alakult angol öttagú The Mirimar Disaster albumához volt szerencsém, és azt kell mondanom nem dobtam el az agyam. Hiába támogatott koncerteken olyan nagy neveket, mint a Cult Of Luna, 65daysofstatic vagy a Snowblood, engem egyszerűen nem érintett meg. Leginkább azért, mert arra számítottam ilyen nevek után, és főleg a lemezborító után – az artwork nagyon tetszik rajta -, hogy valami brutális post-hardcore csapást mérnek a hangfalakból. Helyette egy Mastodon/IntrOnaut keverék, s bár eredeti hangzással bír, sokszor erőtlennek éreztem.

60 percen át vártam, hogy történjen valami emlékezetes, de csakúgy mint az IntrOnaut esetében, itt is lehetne várni a harmonikus hangzásra évekig. Disszonáns és nyers a légkör, amit a zene teremt és a harag annyira átjön, hogy szinte fel is idegesít, szóval ebből a szempontból még jó is lehet(ne). A hármas ének kombinációból csak a hörgés és a mély ének hang tetszik, a hardcoreos sikoltozást csak mintha muszáj lett volna odapakolni, úgy lebeg a zene fölött. Az első 3 szám csak tömény dara, sok szépet nem tudok kiemelni belőlük, talán a Scenario felénél megszólaló, lehúzó gitárszóló.

Persze a sok nemtetszés mellett vannak szebb pillanatok is. A remény az If Lockheads Could Speak második felénél kezd megcsillanni, amikor visszább vesznek a tempóból a srácok. Vagy itt a Let Them Stay Behind, ami halk vokállal indít, majd átmegy egy Cult Of Luna – The Watchtower-jéhez hasonló riffbe és a szám végére, mintegy keretbe foglalva azt, halk énekkel zár. A The Thinking Tree-ben is van egy semmibe merengős rész, ami a gitárral egészen kellemes.

Her Tides Bear No Compassion, partot mosós akusztikus gitározgatás, pihenőnek okés, amúgy teljesen semmitmondó. Amíg lepörög, el lehet futni a boltba Woburn House vagy Omega Massif lemezekért. A befejező szám futása közben elgondolkoztam, hogy mennyire mehet a saját stílus és hangulat kialakítása a zene rovására, mert az biztos hogy eddig kevés hasonló bandához volt szerencsém, de egyedisége ellenére nem volt képes magával ragadni.

Hexvessel Hexvessel
április 24.