Impaled Nazarene
Manifest

(Osmose • 2007)
2008. január 4.
0
Pontszám
8

Na igen. Az Impaled Nazarene az valami más… Legalább annyian utálják csak a hírnevük miatt, mint amennyien istenítik és a kezdetektől fogva ősfanok. Na és persze vannak, akik alkalomról alkalomra meghallgatják az aktuális művet, és csendesen ítéletet mondanak. Hát én bátran ez utóbbi, (természetesen általam felállított) táborba sorolnám magam. Szóval egészséges kíváncsisággal estem neki a finnek legújabb 1000 megatonnás atomtámadásának is. Már csak azért is, mert az előző Pro Patria Finlandia igen csak sokat forgott a lejátszóban.

A korai, szinte már közhellyé vált Tol Crompt Norz Norz Norz… beteges zenéjét felülmúlni szinte lehetetlen és igazából az egyszeri megbotránkoztatáson kívül sokkal több érdeme nincs is számomra. Ezt a zenekar is érezhette, mert eme csillogó plasztikkorongra égetett kénköves mennykő után zeneileg hagyományosabbnak mondható vizekre eveztek és nagy szerencséjükre elkezdtek ténylegesen zenélni és számokat írni.

Azt kell, hogy mondjam ez az új anyag ismét maximálisan elnyerte a szimpátiámat. Már a fentebb említett Pro Patria albumuk is nagyon jól sikerült, tele jó számokkal és igazán jó szólókkal. A fő különbség a Manifest és az előző anyag között, hogy az újat még változatosabbnak érzem, és míg eddig minden egyes anyaguk markánsan csak egy adott irányt képviselt addig a Manifesten most mindent összegyúrtak a srácok. Blac’n’Rollt, Punkos, Thrashes zúzást, hazafias menetelős és hagyományosabb black számokat egyaránt, megfűszerezve Sluti666 továbbra is eszelős süvöltős károgásával. Ami először megfogott a bandában az az volt, hogy a sablonosabb tekerős riffhalmaz korai anyagaik után elkezdtek nagyon markáns számokat írni, megjegyezhető, húzós témákkal. Az olyan tételek, mint az Original Pig Rig, vagy a Planet Nazarene akkora riffeket tartalmaz, hogy majdnem lefejeltem az asztalt, olyat bólintottam rájuk, de említésre méltó a You Don’t Rock Hard is, ami akár egy keményen begyorsított Motörhead nóta is lehetne, vagy a Funeral for Despicable Pigs és a záró Dead Return amely kettős simán felférne bármelyik Marduk albumra is.

Ami talán már ennyiből is látható, hogy igen csak sok minden beugrik az embernek, néhol szinte heavy metálos témák is felbukkannak, de ez a kavalkád úgy van Impaled adalékkal nyakon öntve, ahogy azt csak ők tudják. És a keménység ellenére is egy konkrét könnyedség árad az anyagból, semmi izzadságszag. Nyilván élvezik a zenélést. Így a végeredmény most is egy sokszínűségével is egységes fénysebességű száguldás!

Aki szereti őket az már bizonyára a buszon is önfeledten a Manifest témáit dúdolja, aki nem szereti az le van téve, aki pedig nem ismeri, de éppen arra gondolt, hogy jól esne, ha átmasírozna a fején a teljes finn hadsereg akkor annak bizony csak ajánlani tudom a Manifestet!