A kanadai Exciter újraéledt… ki van ezen meglepődve? Azért páran biztosan, de a retro idejét élve nem egy korai kultikus csapat próbál visszatérni-vágni, kisebb-nagyobb sikerekkel más és más scenében. Az Exciter 1980-ban kezdett, és műfaját tekintve thrash / speed metálban utaznak megszakításokkal és tagcserékkel… 83-tól fogva folyamatosan jelentkeztek nagylemezekkel, melyek többsége mára etalonná lett, de a minőség nem mindig volt a keret lényege. Gyakorlatilag 2000-ig élt a csapat, s a közben elhasznált embertömeg tagság felsorolása minden poszton fizikai fájdalom lenne, hiszen összesen 11 ember fordult meg a ottawai csattogó gyors fém brigádban. A legviccesebb azonban az, hogy csak egyetlen ős tag maradt a csapatban; John Ricci, aki a kezdetektől egészen 85-ig feszítette a húrokat, majd 92-ban visszatért és azóta is aktív. Míg a többiek… Rick Charron 96-óta veri a ritmust, Rob Cohe 2004 óta erősíti basszussal az újra lobbant formációt, míg az énekes Kenny Winter 2006-ban lépett be… akinek a hangja nem egy helyen, hasonló érzést kelt, mint Eric Adams a Manowar-ból…
Mivel a német Massacre Records soha sem volt egy jó promó gazda, így meg nem mondom, milyen a booklet – hiszen nincs mellékelve – csak egy korong, szokásos átlátszó műanyag tokban + némi biográfia, melyet eddig is tudtam… De ez nem elég, még a lemezre is rá-rá beszél egy figura és „komoly” információkkal teszi gazdagabbá a cikk író sztrádáit… a hangzás jó, bár nagyon ügyeltek a retro-ra, ahogy a CD-re nyomott kb 4×4 cm-is borító képről kiderül; a külsőségek terén is.
Na de hagyjuk a felesleges vizualitásokat és a durván klisé album címet, inkább nézzük mit is rejt az új Exciter. Az erő meg van benne, és részben elmondható, hogy azt adják közre, melyet egykoron is igyekeztek, azonban nem beszélhetünk a valós gyökerek kiásásáról és annak öntözéséről, hiszen valójában nyomába se ér a kultikus 84-es Violence & Force-nak vagy a későbbi 86-os Unveiling the Wicked-nek. A Thrash Speed Burn inkább tekinthető egy némi heavy ízzel felvértezett könnyen emészthető korai thrash hullámon felnőtt belassult speed metál anyagnak, mint egy vérbeli fém zuhatagnak, mellyel anno kezdtek… de a srácok már korábban is pályát tévesztettek, hiszen ha jobban belegondolunk, a 97-es The Dark Command is inkább a régebbi Sodom világát hozza felszínre, mint a kezdeteket… és az azt követő Blood of Tyrants (2000) sem hozott új tavaszt… ahogy ez a legújabb korong sem!
Bár akadnak rajta jó kiállású remekbe szabott dalok, mint pl. a címadó vagy a The punisher vagy a Evil omen, esetleg a kissé Bathory és Venom szerű In mortal fear, melyek valóban emlékeznek a 80-as évek kezdeteire, de amekkora hatással voltak egykoron más zenekarokra, most hasonló értékrendben égetik fel magukat. A nagy visszatéréseknek sok oka lehet – ki nem dolgozott ötletek, a megkopott bőrdzseki újra fényezése a reflektorban – tehát pénz és siker…
Az is az igazsághoz tartozik, hogy ezek a hatalmas múlt dinoszauruszok egykoron alkottak nagyot, akkor és abba, a maga idejében, és evidens, hogy a hallgató azokhoz mérten most is nagyot vár, de helyette nem kap mást, csak profizmus (mely közben etalonná vált a fémzenei berkeken belül). Így tehát az olyan nagy visszatérések, mint a grindcore ősapja; Terrorizer – részben bukás volt – amolyan szükségtelen. Nézzük tovább!
A szintén speed-thrashben utazó német Assassin visszatérése botrányosan szarra sikeredett, ők tipikusan bemocskolták az egykori kultikus nevet, míg mondjuk a black metál elődje és korszakalkotó thrash brigád, a zürichi Celtic Frost úgy alkotott újat hosszú évek után, hogy bár egy korrekt anyagot adott a kezünkbe, csak éppen szükségtelen volt mindaz-mindez, ahogy a nyomdokaiban járó kanadai Infernäl Mäjesty is egy abszolút szükségtelen termékkel örvendeztette meg a közönségét. Egyetlen lemezt tudok csak kiemelni, mely részben megállta a helyét és nem bűzlik a kiadók pénzéhségétől és az újbóli sikerre vágyó kiégett zenészektől, ez az ausztrál thrash lépegetés, a Mortal Sin – igaz, az ő legénységüket is zömében újonnan toborzott tagok teszik ki, s nem az egykori kezdetek…
Na de térjünk vissza kritikánk tárgyára, az új Exciter korongra, melyről sok minden elmondható és még talán egyeseknél be is talál, de ettől még egy profin összerakott szükségtelen termék, melyet most nem a francia Osmose Productions szabadít a gyanútlan hallgatóra (ahogy az utolsó 2 nagy lemezt és egy válogatást), hanem a Massacre Records… a lényeg ugyaz!
Száz szónak is egy a vége, bár fogyasztói társadalomban élünk, azért jó tanácsként megsúgom; azt vedd meg, ami jó, s a Thrash Speed Burn-nél könnyen találsz jobb lemezt a scenén belül, igaz azok nem ekkora nevek, de mit ér a múlt, ha meggyaláztatott?
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
