Avantasia

The Scarecrow (2008)

Szinte még “meg sem száradt a tinta” a tavaly év végén kiadott két, felvezetőnek szánt terebélyes kislemezen (Lost in Space Part I-II, melyek igazából mindenre jók voltak, csak arra nem hogy meghozzák az ember étvágyát,csupa átlagos tucatdal rengetegszer hallott témákkal,de inkább kimondom: a monumentalitás érzésének sugallása inkább egyszerű pénzhajhászatként bukik ki), máris itt van Tobias Sammet-ék legújabb munkája, a The Scarecrow című konceptalbum.












Eléggé fut a szekér manapság az Avantasia alatt valljuk be, ez főleg annak fényében furcsa, hogy néhány évvel ezelőtt magabiztosan állította Sammet, hogy márpedig a Metal Opera Part 1-2 nem fog trilógiává bővülni, aztán nesze neked, egymást érik mostanában a kiadványaik, az elvárások pedig magasak, csakúgy mint eddig.
Magára a zenekar bemutatására ezúttal nem térnék ki hosszabban, hiszen remélhetőleg mindenki jól tudja hogy a már említett úiember a német power/speed metalos Edguy énekese, az Avantasia pedig egy olyan koncepcióval létrejött project, melyben rengeteg ismert vendégzenész szerepeltetésén van a hangsúly tulajdonképpen, ebből a szempontból a hagyományoknak megfelelően ezúttal is sztárparádét kapunk, ízelítőnek említenék is néhányat:


A dobok mögött a Kiss-es Eric Singert vélhetjük felfedezni, emellett énekesi fronton tiszteletét teszi nekünk az ex-Masterplan-os Jorn Lande, valamint a ’86-tól ’93-ig a Helloween kötelékében szereplő Michael Kiske, de szerepet vállal még Alice Cooper és Kai Hansen is, azaz majdnem mindenki aki számít. Külön-külön sem nyeretlen kétévesek ezek a fickók, pláne még így együtt..




Mint már azt a felvezetőben említettem, a Scarecrow esetében egy konceptalbumról van szó, mely igazából abszolút elrugaszkodik a korábbi Avantasia lemezek világától, hogy a mai rideg jelenbe kalauzoljon minket, ahol egy Madárijesztőnek gúnyolt figura áll a középpontban, a különféle karaktereket pedig nem meglepő módon más és más énekesek fogják előadni.










A kezdő Twisted Mind-ban rögtön képet is kapunk arról, mire is számíthatunk ezen a lemezen;
Nagyívű, megadallamosan fogós énektémák, Hard Rockosan rádióbarát dallamok amik ránk várnak.
Nem rossz, nem rossz amit a nyitó tételben az arcunkba kapunk, ám igazából semmi emlékezetes nincs benne, de tulajdonképpen a jónak mondható énektéma bőven megmenti még a dalt.


A korong egyértelműen legnagyobb ütőkártyája és egyben csúcspontja a lemez címét szolgáltató több mint tíz perces epikus szerzemény The Scarecrow, mely egy brutálisan hangulatos folk-jellegű bevezetővel indít amire tuti hogy odafigyelünk, konkrétan talán a steptánc odacsapósabb lépéseihez tudnám hasonlítani, mindenesetre tényleg megnyerő….A későbbiek során ezek a népies motívumok sokszor vissza fognak még térni, hiszen a szám nagyrésze erre az alapdallamra épül. Sammetet ezúttal az aranytorkú Jorn Lande segíti ki az énektémák terén, amit ők ketten összehoznak, az maga a hard rock életérzés megtestesítése egyenesen a 80-as évekből. Kétségkívül remek dalról van szó kivételesen jó zenészi teljesítménnyel, ám igazából felesleges volt ennyire hosszúra nyújtani, mert miután az első néhány percben mindent eljátszanak, a dal második felére nem marad más, mint a hiányérzetet keltő üresjárat.
Az Another Angel Down már ismerős lehet a kislemezekről, egy szélsebesen virgázó igazi power-szerzeményről van szó melyben Jorn Lande hozza a kötelezőt, igaz nem túl meggyőzően, viszont maga a szám bármelyik Edguy korongra felférhetne.
A sötétebb hangulatú The Toy Master-ben feltűnik Alice Cooper is az ő érces hangjával, kuriózumnak elmegy, de azért ezeken az énektémákon még dolgozhattak volna egy pöttyet. Kapunk még egy testesebb szólót is úgy négy perc tájékán.
A lemezt záró Lost in Space-t szintén sokan ismerhetik már az EP-ről, ez tulajdonképpen egy a többi daltól eltérően jóval szomorúbb és líraibb dal, véleményem szerint mindenképp egy erős zárása ennek a felemásra sikerült lemeznek.











Nehéz úgy igazából eldönteni hogy most az ember hányadán is álljon ezzel a lemezzel. Egyértelműen erősebb dalok sorakoznak a Madárijesztőn a tavalyi dupla Lost in Space c. kiadványhoz képest,ám az is nyilvánvaló, hogy ezek a dalok semmi esetre sem fognak olyan kultikus magasságig emelkedni, mint az tapasztalható volt annak idején a Metal Opera Pt 1-2 dalai esetében. Nem tudnék semmi olyat véres kardként felmutatni, amitől ez a lemez nem működik, de valahogy úgy érzem hogy kórosan kevés rajta az igazán ütős szerzemény, és ezen még a kétségkívül nívós vendégzenészek sem tudnak segíteni.






Hivatalos Honlap

augusztus 16.,
augusztus 26.,