Shade Empire
Zero Nexus

snecy
2008. március 12.
0
Pontszám
8.8

Nem tudom mennyire fogok újdonságot közölni a tisztelt publikummal, ha azt mondom, hogy ismét egy finn zenekart tisztelhetünk a Shade Empire személyében? Na ugye hogy semennyire, tudtam én..

De ezért ennyivel nem intézhetjük el a dolgot, annak ellenére hogy ez a fajta death/black metal vegyítés már az újdonság erejével aligha fog ránk hatni 2008-ban, mindenképpen egy sokrétű hallgatnivalóval van dolgunk, nagyjából a jómunkásemberkedős fajtából.
A lemez hangzásáért az egykori Amorphis-os, perpillanat Ajattara-s Pasi Koskinen felelt, hát mit ne mondjak, rossz munkát éppen nem végzett. Ez a fajta átfedés egyébként megvan a két zenekar között, hiszem a SE énekese, Juha Harju egyben az Ajattara basszusgitárosa is, szóval nem kellett túl messzire menni a felvételeket illetően..












A csapat viszonylag komolyabb múltra tekint vissza, hiszen 1999-ben alakultak, majd egy nem túl hosszúra nyúló, pár éves demózgatós intermezzo után 2004-ben előrukkoltak a Sinthetic c. debütáló lemezzükkel, mely véleményem és úgy általában a kritikusok népes tábora szerint szerint is egy durván jó dallamorientált black/death lemez volt azonnal a hallójáratokba kúszó szerzeményekkel, melyben vezető szerepet kapott a többnél is több billentyűtéma nagyjából olyan megközelítésben mint ahogyan a Still It Cries teszi, tulajdonképpen ezért is hoztam fel őket példaként, mert mint támpont mindenképpen releváns a dolog, legalábbis ennél az albumnál…de említhetném még az Apostasy-t is a dallamkompozíciók vagy a vokáltémák tekintetében, persze jóval alacsonyabb színvonalon és blackes megközelítésben. Ezután ugrunk két évet az időben, mely az Intoxicate O.S megjelenését jelenti, ezen a lemezen már a továbbfejlődés és a műfaj körüljárása ami leginkább jellemző itt-ott megjelenő indusztriális hangulatfokozással, nameg azzal a fajta erőszakos és faszcibálós nekidurálással, mely leginkább a Zero Nexus-on kezd kiteljesedni a rendkívül agresszív vokál illetve törtető gitártémákkal, amik általában vagdalkozónak és koncepciókat nélkülözőnek tűnhetnek, nem beszélve még az életet bonyolító sokasodó gyári effektekről, ám menet közben mindig rájövünk hogy itt bizony a hátunk mögött, észrevétlenül állt össze a kép…ami azért soha nem előjelek nélkül jön, hiszen sokszor szépen csendben meghúzódva és fokozatosan kibontakozva azért jelen vannak a dallamos felvezetesék, melyek mindig a felszínre törnek vagy egy életerős refrén formájában, vagy egy vérbő riffzúdulmány képében.
Szóval hasonló a helyzet, mint mikor betérsz egy kis lepukkant vidéki kocsmába, ahol nem tudod mire figyelj először, a csúnya kocsmárosnőre, vagy a levegőben terjengő cefre és húgyszagra, mely az egyik közeli hajléktalanból árad… de aztán valahogy mégis úgy gondolod hogy van valami megkapó a hely szellemében, ígyhát mégis maradsz.
Ez a helyzet a Zero Nexus-sal is, hirtelen egyszerre minden különböző irányból köti le a figyelmed, ám tudod róla hogy esetleg csak egy utóérzés más olyan zenekarok farvizén evezve, mint például a Norther ,vagy néhol a Disarmonia Mundi







Ennyi felesleges szócséplés után egy kicsit essék szó magukról a számokról is, a 9 in 1 rögtön az a szám melyet a finn srácok meg is klipesítettek, itt még a gyanútlan hallgató azt is hihetné, hogy valamifajta thrash fejetlenség ami rá vár, aztán egy szimfonikus betéttel beúszik a pusztítás és a kissé furcsa hangszínt alkalmazó vokál, itt még mindig thrashes a dolog, aztán másfél perc környékén átmegy a dolog amolyan Solilwork-ös és Disarmonia Mundi-s lazulásba tiszta énekkel…innentől már semmi szívroham, nagyrészt marad a tiszta ének is.
Az Adam and Eve egy brutal death-es beindulással kezd, később csatlakozik a szintetizátor is a sebeket gyógyító borogatásként… Mind a tiszta, mind a hörgős énektéma jó, előbbi gyanánt egy hölgy hangja is feltűnik, igaz összességében nem sokáig.
A Blood Colours the White indusztriális billentyűtorzulásokkal indul egyenesen a gyártósorról, úgy igazából ebben a számban semmi olyan nincs amire mindenképp figyelnünk kéne, mondjuk jók a dallamok és a kórusszerű háttérhangok is, amúgy messze nem a legjobb dal.
Ezt a címet ugyanis a Harvesters of Death érdemli ki ezúttal erőteljes kezdésével és kissé nyersebb vokális szóköpködéseivel mely egy nagyon jó refrénné egészül ki, az amúgysem lassú tempó pedig másfél perc táján méginkább begyorsul, a dobos kileheli a lelkét és ledarálja ujjait…a gitárok pedig brutálisan tepernek. Sajnos pár tüc-tüc effekt becsúszik, de nem zavaróan…az összkép így is kiváló.
A Serpent Angel egy, az előző lemezek hangulati világát eszembe juttató szerzemény mindinkább a dallamokra és billentyűkre helyezvén a hangsúlyt,aztán 2.40 táján leállás gyanánt csak a szintetizátort halljuk a dobos alapok mellett disszonanciát képezve azzal.












Összegzésképpen megint csak azt a közhelyszerű frázist lehet elmondani,hogy a revolúció elmaradt végsősoron,hisz a Zero Nexus leginkább az Intoxicate egyenesági leszármazottja, ám én pont azt kaptam amit vártam ettől a zenekartól, riffcentrikus dalok sokezer hang/másodperces megvalósítással, kellően sok, bár túlzásba szerencsére nem vitt melodikussággal, illetve a földrengés erejével bíró pusztító döngöléssel mintegy éles kontrasztot képezve..
A műfajt ugyan megreformálni nem fogja, de jól szórakoztam rajta. Kellene ennél több?






Shade Empire Honlap

The Fission Tour The Fission Tour
február 24.
Dirty Honey Dirty Honey
február 29.