Az első randin ilyen mocskos death’n’roll, stoner, sludge riffekkel előjönni vagy elővigyázatlanság, vagy egészséges önbizalomból eredő magabiztosság. Hál’ istennek a CFD esetében az utóbbiról van szó, hiszen ezek a szentendrei srácok irgalmatlanul erős anyagot égettek első CD-jükbe, van tehát mire büszkének lenniük.
Nálam az Entombed, Pantera, In Flames, BLS neve bukkant elő elsőként, de biztos még mást is rájuk lehetne „húzni”, ha nagyon akarnánk. De miért is akarnánk, hiszen piszokul jól szól a cucc (egyetlen kivétel a dobhang, mert az nekem egy leheletnyit steril, magasfekvésű a többi hangszerhez képest), a gitárok veszettül dohognak, a szólók még pont magabiztosak, és Marci öblös énekhangja is (amire azért néha rásegítenek egy-két stúdiós trükkel), úgy passzol ehhez a stílushoz, mint a pöttyök a túrórudis papírhoz. És mint tudjuk, az az igazi.
Szinte mindegyik nótában előbukkan valami kis – izgalmat, és fejfelkapást generáló – történés, ami a végső elszámolásnál megnyomja az amúgy sem kicsi pontszámot.
A nyitó „Punishment” tényleg büntet, de már ott olyan „oda nem illő”, megzavarodott téma hömpölyög az amúgy mamutsúlyú, kegyetlenül dörgő riff mellé, hogy csak ámulunk és bámulunk. A második „Will Not Remain” a gurgulázó hörgés, és a teljesen abszurd hatású és hangzású szóló miatt emlékezetes, az utána következő „Hypochrist” végén pedig tiszta éneket, és egy dallamosabb kiállást is bevetnek horror-rajongó hőseink, a padlóig hangolt gitárok ellenpontjaként.
A legnagyobb hoppá viszont a negyedik „Beyond The Tomb”, ami teljes egészében egy törzsi, csak dobokkal, és többszólamú (férfi és női) kórussal előadott majdnem filmzene-szerű felvezetés, a záró, címadó tételhez. Mert ezek után aztán végleg elszabadul a pokol, és vérgőzös csatakiáltással indítva, letépi a fejünket ez a hatalmas, loholó, néha már majdnem grind-ba hajló dalmonstrum, amit a csordavokálos refrén örökre felejthetetlenné tesz. Úgyhogy erős az ingerenciánk, hogy újra és újra lejátszuk ezt az – igaz röpke 16 perc az egész – EP-t.
Nem tudom mi a fiúk (Marci – gitár, ének, Erik – gitár, Greg – basszusgitár, Nikosz – dob) terve a jövőt tekintve ezzel a bandával – mert a promólapot olvasgatva iszonyatosan sok szabadidővel rendelkezhetnek, hiszen még vagy két-három másik csapatban is érdekeltek –, de én nem hagynám veszni, az biztos.
Egyszóval, számomra olyan ez a bemutatkozás, mint a Death Note-ban, a Halálistenek szeme, sokan megfeleznének érte az életüket.
Találkozzunk másodszor is.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
