Pigs Might Fly
Pig City Life

(EDGE Records • 2009)
2009. március 21.
0
Pontszám
7

A három éve létező veszprémi fiúcsapat két EP (Feverin, Melophobia) után vállalkozott arra, hogy immár egy teljes nagylemez segítségével mesélje el, milyen is az élet „Malacváros”-ban.

A – nagyon jó – másfél perces intró hatalmas elvárásokat támaszt az album többi száma iránt, de be kell valljam, elég vegyes az összkép a negyvenedik perc végére.

A szokásos kérdésre, hogy ’a jóval, vagy a rosszal kezdjem-e’, formabontó módon először nézzük a pozitívumokat: a legfontosabb, hogy a srácok (Sándor Attila – ének, Guszti – gitár, Tóth Róbert – gitár, Szűcs Sándor – basszus, Baky András – dob) egy olyan hangszeres tudás birtokában vannak – valószínűleg piszok sok meló van emögött -, ami bőven elegendő ahhoz, hogy technikás és érdekes nótákat írjanak, majd azokat élőben is elő tudják vezetni. Az sem elhanyagolható szempont, hogy számomra elég egészségesen szól a cucc, és a körítés sem a megszokott, ugyanis egy hetilap dizájn-ja a booklet, bakelit-utánzatú a CD korong, sőt még egy régebbi Let The Hammer Fall válogatás is megbújik a dupla műanyagban.

És most következzenek a minuszokért felelős dolgok: a Pig City Life annyira eklektikusra sikeredett – mert nem sok minden marad meg az egyszeri hallgatóban az album lecsengése után -, hogy (kissé elferdítve a szólást), a nagy akarásnak lett majdnem nyögés a vége. A figyelmünket oké hogy nem engedi elkószálni, és így nem átlagos, és kiszámítható a produkció, de úgy érezhetjük magunkat, mint a torkos gyerek a cukrászdában, aki mindent megkíván, és behabzsol, aztán meg…

Van itt kérem szépen minden, mint az üres boltban: üvöltözős metalcore, koszos grunge, divatos crossover, ha pedig nevesíteni kellene a többséget jelentő metál/rock témák melletti „zavaró” hatásokat, akkor pl. a RHCP-es lazulás, a Patton-os vokál, és az „örménybarát” SOAD-trükk tűnik fel elsőre, de még egy kis Macskajaj-os romafíling is bepofátlankodik. Bizony-bizony, ezekért, a kortárs Subscribe vérprofin összemixelt egyvelege is eszünkbe jut sokszor.

Ezt bizonyítandó Csongor Bálint is előkerül vendégként (a Concorde Nation-ös Nagyváradi Nelli és a Solution-ös Tóth András mellett), úgyhogy semmi akadálya, hogy a Pigs Might Fly legyen Subiék fogadott kistesója, csak amíg a bátyó már ledoktorált, addig a „Malacok” még csak most készülnek a nyolcadikos ballagásukra.

Azért annyira nem olyan nagy a baj (a „Left-handed Polar Bear”, a „Last Act”, és a „Fevarin” így is király), elvégre ez még az első nagylemez, és a saját út megtalálása nemcsak a zenében nehéz.

Az építő jellegű kritikák, a rajongói őszinteség, és az Insane-nel közös lemezbemutató-turné pedig remélhetőleg egy kicsit visszafogottabbá teszi a srácokat (a dalszerzésben), és másodjára már a kevesebb is több lesz, mint ahogy valószínűleg a pontszám is.