Barathrum
Anno Aspera

(2005)
2005. november 7.
0
Pontszám
8

Most hallok először ettől a bandától anyagot, de a neve, a borító, és a számcímek (valamint a dalszövegek) alapján rögtön be is azonosítottam zenei milyenségét és minőségét is egyben. Nem
tévedtem… Vagy mégis? Na de kicsit részletesebben.

Sok viszonylag rövid szám összesen 37 és fél percben. Ezalatt mindvégig döngölő kő black metal megy. Ez a legjobb kifejezés arra, amit hallok, egyrészt mivel ez egy egyszerűségében egész jó kis black metal horda, másrészt pedig mert a sebesség mindvégig a lassú vagy középtempóban marad egy-két rövid begyorsítástól eltekintve. Az intro gyanánt funkcionáló nyelvtörőt óbégató ördögnépség viszi a prímet. 🙂 Kő black, azért mondom ezt, mert halál egyszerűek a témák, halál egyszerű hangszerelés, az első perctől az utolsóig már rég levetett
black metal klisék sorjáznak, de megfelelő minőségben.

És ennek ellenére mégis jó, mert egyrészt őszintének tűnik a zene, amit bizonyít a nagyszámú korábbi album, másrészt van hangulata. Ők nem nőttek ki ebből a „pokoli” black metalból, valószínűleg nem is akartak, de ebben a formában mindenképp egész jót alkottak. Lehet, hogy más nem is menne nekik, nem tudom. Szóval hangulatos a zene, ez az, ami minden negatívumot képes elrejteni, érezni, hogy komolyan gondolják ezt az egész feelinget. Mint mondtam zeneileg elég
egyszerű, mondhatni csupasz, olykor heavy-thrash metalba megy át, ami végülis tök jó. Egyszerű, de kemény dob, masszív bőgő és gitárjáték jellemző az anyagra, olykor egy-egy szintén hangulatos (ámde nemtúl technikás) gitárszóló hivatott díszíteni az alapot. Az ének ilyen egyesített hörgés/károgás/üvöltés olykor olyan utánérzéssel, mintha torzított lenne, de ide tökéletesen megfelel. Láthatóan nem újítják meg a stílust, sőt! De ha valaki végtelenül egyszerű, csupasz döngölő black metalt szeretne hallgatni emészthető mennyiségben és minőségben ahol sem a technikai tudás, sem a dalok összetettsége sem burjánzik
túl, akkor ideális választás a Barathrum 2005ös lemeze, aminek egyébként tök jó a hangzása – nem az a vékony tucatblack, hanem mély, dörgő. Sőt a fentieket alapul véve az összes korábbi album ezen
elgondolás jegyében hasonló teljesítménnyel örvendeztethet megminket.

A legjobb szám talán a címadó utolsó darab, de e lemez elég háttérzenének, ahol nem zavar senkit, hogy az első pillanattól az utolsóig ugyanaz.

Összességében tetszik a lemez, kár, hogy feloszlott a zenekar.

Hexvessel Hexvessel
április 24.