Egész friss megjelenésként kaptam kézhez a fent említett albumot, ami a rendkívül sokoldalú Ian Parry (ex-Hammerhead, ex-Vengeance, Ayreon, jelenleg Elegy) egyik projectjeként működik. Zenésztársakként Stephan Lill (gitár-Vanden Plas), Casey Grillo(dob-Kamelot), Jan Bilisma (bőgő-Vengeance), valamint Joshua Dutrieux (billentyű-Elegy) van jegyezve a borítón. A zene progresszív power metál. Az album dalai a lírai lassúságú daloktól az egész poweres durvulatokig szinte minden dinamikai elemet felvonultatnak. Talán ilyennek is kell lennie egy prog albumnak (ha-ha). A zene erősen táplálkozik keleties hangulatokkal, tehát nálam eleve nyolcasról indul (ha-ha). Már a cd eleje egy monumentálisabb intróval indul (kb két perc), ami után egyből beindul maga a szám.
Tehát nincs intró külön jegyezve, együtt van a számmal. Amúgy is már kezd tök uncsivá válni, hogy minden album intróval indul. Az első track egy gyorsabb szerzemény, amolyan Symphony X módra. Az album további részében is érezhető ez a hatás. A második, Spirit of kindness egy kissé musical-esre sikeredett, kissé szellősebb dallamszerkezettel. Nem rajongtam sose Ian hangjáért, és itt is érzem, hogy egy erősebb, tisztább, határozottabb hang inkább megállná a helyét. Kicsit olyannak tűnik, mint amikor Dave Mustaigne megpróbált énekelni (ha-ha). Na persze Ian jobb adottságokkal rendelkezik, de a mostani élvonalban már a 17 éves finn skacok is simán leénekelnék. A harmadik tétel (The Ark) hangulata leginkább a Royal Hunt, Ayreon dolgaira emlékeztet. Egyébként az említett három zenekar hangulati világa erősen észrevehető ezen project dalain. Zeneileg ez a tétel is tök rendben van. A következő szám (Lost Empire) egy roppant hangulatos bevezetővel indul, majd átcsap egy prog-rock átvezetőn keresztül egy igazi prog- power hangorkánná. Ez jön be eddig a leginkább. Néhol kissé szellősebb, de azért üt. Itt nagyon ügyesen kombinálják a poweresebb verzéket a rockosabb refrénnel. A szám végére pedig egy igazi progos szintiprütyit illesztettek. Nem venném tovább sorba a számokat, a lemez végéig garantálva van a minőségi progresszív zenemassza. Itt-ott megfigyelhető furcsaságok: ügyes női kórus/háttérének, a Reductio Ad Absurdum lehet találni egy kis Queen-es kórust, az epikusabb Beyond the gateway… dalban pedig találkozhatunk Sascha Paeth (ex Angra, Shaman) énekessel. Összegezve: ez egy nagyon ügyesen megírt album, változatos ritmusokkal, dinamikai sokoldalúsággal, kígyózó keleties témákkal, kórusokkal, monumentális betétekkel. Aki kedveli Ian Parry orgánumát, és imádja a „felhasználóbarát” progresszív metált, az nem fog csalódni ebben a jólsikerült projectben. Ian hangja nem mondható bámulatosnak.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
