Nem érheti panasz mostanában a hazai death metal undergroundot. Ha csak az utóbbi hónapokat nézzük, friss lemezzel jelentkezett a (sajnálatos módon jelenleg énekes nélkül maradt) Depths of Depravity és a székesfehérvári Gutted, felbukkant a Tyrant Goatgaldrakona, újra kiadásra került a hazai death metal történelem két sarokköve (Unfit Ass és Extreme Deformity), és a sort folytatva, a stílus old school ágának zalai helytartói is ránk szabadították friss szörnyetegüket.
Az anno Silent Agony néven indult zenekar három évvel ezelőtti albuma, a No Colours színeiben megjelent Follow The Way of Hate egy kerek, kompakt anyag volt, melyen hallható előrelépés történt (főleg hangzásban) a debütáló War Hate Blasphemy-hez képest, és az új lemezen is menetelnek előre a srácok a maguk választotta ösvényen. Ez pedig a pőre, lendületes, sallang-mentes old school death metal, melyben továbbra is központi téma a háború. A Panzer Metal stílszerűen egy lánctalpas tank hangjából bontakozik ki egy kíméletlen gyorsaságú témává, melyet egy ágyúdörrenés szakít meg, hogy aztán Pápai Kálmán berobbanó hörgésével elszabaduljon az igazi háborús pokol. Ami már itt megfigyelhető, hogy a hangzás az előző művel összevetve hangyányit reszelősebb, a gitárok a korábbi mélyebb sound helyett ezúttal egy horzsolóbb megszólalást kaptak a szombathelyi Home stúdióban Domby Bertalan keze alatt. Viszont ezt leszámítva alapvető változásokról nem beszélhetünk; továbbra is a Massacre, az Autopsy, és a svéd ősök (Unleashed, Dismember – a Venom fűrészelős gitártémái csak az egyik példa rá) az irányadók a stílust tekintve. A brutális Panzer Metal után két kissé visszafogottabb, de még mindig gyors szám következik; a Brothers a fogós gitártémáival, az Alteration pedig az állatias vadságával hódít, mindkettőben jól megírt riffeket, sodró dobtémákat hallhatunk. Majd a The Last Division mázsás riffjei képében egy lassabb szerzemény következik a sorban – a dal vége felé még egy kis Bolt Thrower ízt is érezni (ami a Fragments-ben ugyancsak előjön), vagy akár egy szólók nélküli, kicsontozott Hail Of Bullets is találó hasonlat lehet, főleg, hogy ők is megszállottjai a háború témakörének. A Demigoddal aztán folytatódnak a lendületes, földbedöngölő számok, melyekben inkább egy-egy eltalált (hol svédes, hol From Beyond-ízű) téma, vagy egy-egy sodró ütem viszi a prímet, semmint a széttechnikázott megoldások. Az Age Of Agony-nál ugyanis változatlanul a régi death metal világ hangulata, az akkori érzésvilág hiteles megidézése az elsődleges. A Summoning, vagy a már említett Venom is ebben a szellemben íródott. Ezek is lendületes, fűrészelő riffelésre épülő darabok; egyedül a Fortress képében jön újra egy kis lassulás, hogy aztán végül a Parasite Crowd (szintén egy ős magyar death metal banda) koncerten már régóta játszott Recurring Sufferingjével záruljon a sor.
Akárcsak elődje, a Machinery of Hatred is egy kerek, jó dalokkal megpakolt album lett, sőt, úgy érzem, sikerült is azt megfejelni minden tekintetben. A banda elkészítette eddigi legjobb lemezét, amivel a stílus rajongói nem lőhetnek mellé. A Terranis igazán rajongóbarát áron kínálja a Cd-t, úgyhogy aki vevő az ütős, nem túlbonyolított death metalra, ruházzon be rá, ha még nem tette volna meg.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
