Aenaon
Cendres Et Sang

(Code666 • 2011)
haragSICK
2011. július 3.
0
Pontszám
9.7

A feltörekvő Aenaon (a görög szó jelentése: örökké folyó lét) kapcsán már írtam nem egyszer, így talán mellőzném is az egyre inkább avantgárd halmazok felé közeledő modern black metal horda már többször felvázolt múltját. Koncentráljunk a jelenre, hiszen még egy hónapja sincs, hogy a hirhedt Code666 piacra dobta a csapat első és önálló debütjét. A hangzásért Strype Audio avagy Tom Kvalsvoll a felelős, természetesen professzinális és olyan kultikus leképződésekben volt benne a keze, mint az 1349, Keep of Kalessin vagy a Code. A külsőségek is pazarok; Lukasz Wodynski a fedő festője és az illusztrációk kiagyalója illetve Ra.design is remek digitális bookletet röffentett össze, elég legyen annyi – nemzetközi szintű a dolog, én pedig éppen ezért vagy ettől függetlenül nagyon vártam már az anyagot. A görög srácokkal heti levelezésben voltam, és ígéretükhöz híven elküldték a lemezt, mely saját példányuk volt a kiadótól. Nagyon vártam és egy picit csalódtam – olyan nagyot azért nem, hiszen a pontszám is mutatja – gond az nincs az anyaggal. Szóval nekem csak egy ici-picit konyult le a szám, mert többet látok a bandában és több kísérletezést vártam volna.

A korábbi írásaimban az Aenaon-t gyakran hasonlítottam az Emperor komplex és jól sikerült alternatív síkjának, ha úgy tetszik ügyes fénymásolatának, direkt vártam, mennyire hagytak fel az egykori nagy ős majmolásával (még ha jól is csinálták) illetve a levelezésből kiderült már korábban is hogy egy kicsit más irányban igyekeztek elmozdulni. Azért evidensen az Emperor sok helyen jelen van de más vegyítések és kémcsövek is feltűnnek; a rengeteg igényes szóló és lüktetés mellett megjelent a jazz is mint műfaj. Keveredése maximálisan zökkenőmentes, oda illő, bele való és éppen ez a bajom, hogy ennél merészebbek is lehetettek volna. Gyakran jutott eszembe amúgy az Ulver, korai Fleurety és az utóbbi Enslaved neve. Érdekesen hat, hogy egy film zenei mimézisére is vállalkoztak a David Lynch-es aberrált művészeti mélységek távlatából felszínre hozni az In Heaven (Lady in the Radiator Song) kapcsán az egykori Eraserhead megragadt pillanatait, furán és gigantikusan hat a zongora és női vokál. Bár ha már itt tartunk, lehet előnyösebb lett volna David Cronenberg féle William S. Burroughs adaptációjaként ismert Meztelen Ebéd-del (Naked Lunch) próbálkozni – hiszen nagyon gyakran ugrott be a beteg képi és zenei világ kapcsán – jazz témákat nézve muzikálisan is, talán majd legközelebb. Minden dal megkomponált, komoly tudással megtekerve és még két előnye van a korongnak; az első gyakorlatilag evidens hagyaték, hiszen változatos és sokszínű, ahogy az imént fel is vázoltam – így tehát korántsem unalmas, viszont a másik pozitívum, amit mostanság egyre kevesebbszer érzek: a Cendres Et Sang egyáltalán nem izzadság szagú, semmi erőltetés illetve megfelelésből adódó dallamos vagy durva rész nem merül fel. A jazz részek is annyira szórakoztatóan és lágyan vegyülnek, természetesnek hatnak, melyben a szaxofon is segít atmoszférába szakadni. Régen hallottam ennyire jól sikerült és önfeledten mélyülő black metal anyagot, amely nem csap át a művészkedés délceg da annál sikamlósabb önanalízisébe. A progresszív szólók és könnyed súlytások közepette a szövegvilág koncepciója se a megszokott klisék várományosa, hiszen az emberi lélek létezésén derengenek, a végtelen univerzumon és sok más különböző és rejtélyes dolgon, melyek élet és halál köré fonódtak az évezredek során. Epikus szárnyalások a patetikus semmibehullás felé, mélyen szántó zuhanások és már szinte fegyelmezett jammelésbe átívelő jazz mozdulatok, ezek határozzák meg a várva-várt debütöt, melyen két ismertebb vendég is besegített egy-egy nótában; Thomais a Dakrya-ból illetve V’Gandr a Helheim-ből. Az egyetlen, amit sajnálok, hogy nem voltak még ennél is bátrabbak, s bár az egykori európai kultúra székhelye lázadások és utcára vonuló elégedetlen tömegek színtere, akiket még jobban igyekszik az állam megfejni, hogy foltozni próbálja a megszorításokkal az egyre tátongóbb, s az elmúlt 15 évnek köszönhető államháztartási hiányok szakította lyukakat. Ez a szűzhártya ténylegesen nem foltozható banki gyors csomagokkal, államkötvény manipulációval és strukturális átcsoportosításokkal – s persze ettől mi sem állunk annyira nagyon-nagyon messze már, de ne foglalkozzunk az eljövendővel, inkább vigadjunk a jelenben és örvendezzünk görög barátainkkal, akik kormányuk és nemzetük zátonya ellenére egy maximálisan professzionális anyagot tettek le arra a bizonyos asztalra, nem kicsit… nagyon!