Garden Of Eden
Búcsú Az Édentől

(2005)
Dolmen
2006. február 18.
0
Pontszám
-

A hazai dark metal foghíjas mezőnyének vezető csapata az Garden Of Eden. A csapat 2000-ben alakult ecsegfalván. 2001-ben látott napvilágot A halandóság kertje című EP-jük. Három évet kellett várni ezután a zenekarnak, hogy a tavalyi évben a boltokba kerüljön Búcsú Az Édentől című bemutatkozó albumuk. A lemez a Nail Records gondozásában jelent meg.

A kiadványon 8 dal és egy intro kapott helyett. A zene leginkább dallamos középtempós borongós dark metal a HIM, Entwine, To/ Die /For, The 69 Eyes, F.O.System vonalon. A refrének könnyen megjegyezhetőek, énekelhetőek, mondhatni rádióbarát módon slágeresek. Nekem mondjuk hiányzik a dalokból a keménység , és az igazán fogós gitár riffek. Mindezek ellenére a zenekar jó eséllyel indul, hogy betöltse a tavaly megszűnt Árnyak helyén tátongó űrt a hazai gothic rock szintéren. Nyúzó Imre énekes hangja megvan ehhez a stílusú zenéhez, kellően mély orgánuma leginkább a The 69 Eyes-t jutatta eszembe. A dalokban feltűnik még Tóth Napsugár és Tóth Gyula is akik vokáloznak. Én mindenképpen több teret adtam volna Napsugárnak, gyönyörű hangja van a leányzónak, biztos emelte volna az amúgy sem gyenge produkció színvonalát. A ritmusszekció Tóth Mihály dob és Bangha Tamás basszusgitár alapjai is teljesen korrektek, végig feszesen nyomják a középtempós ütemeket. Galambos Zoltán gitáros munkája is teljesen rendben van, bár én több igazán fogós szólót eltudnék képzelni a dalokba. A lemezen vendégként még közreműködik Kisduda Árpád billentyűn és Kiss Attila valamint Tóth Gábor ütős hangszereken. A korong hangzása olyan igazi magyar, sajnos. Hiányzik az igazi karakteres gitárhangzás, csak egy erőtlenül zsizsegő hangszer szólal meg.

A dark zene kedvelői által nagybecsben tartott csapat bemutatkozó lemeze tehát megérkezett. Nem mondom, hogy ledöntött minden falat, de mindenképpen jó úton halad a csapat, bár azért még van hova fejlődni. Első lépcsőfoknak nagyszerű ez a lemez. Ajánlom a dark metal kedvelőinek, a fentebb említett zenekarok rajongóinak és neked olvasó. nyugodtan tegyetek a lemezel próbát.

Honlap

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.