Warrant
Born again

(2006)
NorthWar
2006. március 20.
0
Pontszám
7

A Warrant zenekar már sokak számára ismerős lehet a 80-as évekből is, ez idő tájt sok minden történt a zenekar háza táján. Jó pár tagcserén is átesett a banda, és voltak időszakok, amikor nem túl intenzíven dolgoztak, nem is nagyon lehetett hallani róluk, de most újra megmutatják magukat.

Háromnegyed órában dallamos rock zenét hallhatunk egész kellemes dallamokkal, de nem olyan fényes a teljesítmény, mint amit annak idején megszokhattunk tőlük. Elég sok helyen azért erősebb riffeket is felfedezhetünk a sok dallam mellett, de nem kell nagyon durva részekre gondolni. Amolyan feelinges ellazulás közepette egy-egy röpke pillanatra felrázódik az ember. Akik még a korai időszakukban megkedvelték a zenéjüket, egy kicsit lehet csalódnak majd, de azért jó újra hallani őket.

Már önmagában is szép teljesítmény, hogy még mindig zenélnek és még így is, többet adnak, mint egy halom tucatbanda. Többszöri hallgatás után akár kedvenc számaink is lehetnek, mint pl.: a Love Strikes Like Lightning, amik egész jó kis warrant számok, lazulós gitár riffekkel, de ezeken kívül még jó pár kiemelkedő számot is hallhatunk.

Mindenkinek megér egy próbát az album, pláne egy ilyen bandától.

Kiadó: Major MTM Music

Honlap: http://www.warrantweb.net/