Az obszidián szóról, csakúgy, mint mostanában oly sok másikról, George R. R. Martin: A Tűz és Jég Dala-ciklusa jut eszembe. Hisz a regényfolyamban ezen anyagból készült tőrrel lehet elpusztítani a Falon túl élő(?) Másokat. Azt persze nem tudom, hogy a bolgár Obsidian Sea tagjai ismerik-e Martin műveit, vagy csak megtetszett nekik ez az egyébként szépen csengő szó…
A doom különböző alfajaiban nem rendkívüliek az egyszemélyes „zenekarok”. Leggyakrabban talán a funeral doomot szokták multiinstrumentalista emberkék játszani. Ez a csapat sem klasszikus rock/metal felállásban működik, hiszen míg Bozhidar a dobokat püföli, addig Anton énekel, gitározik és bőgőzik. Sőt a Metal Archives az ő neve mellett is feltünteti a dobot. Tehát talán csak azért vette be a buliba Bozhidart, mert a legjobb cimbije és a múltban volt már egy közös bandájuk. Sőt, jelenleg is együtt zenélnek egy black metal hordában. Végül is mindegy, lássuk, halljuk, mit hozott össze a két jóbarát!
Mondhatnám azt is, ha az első nótát meghallgattuk, tudni fogjuk milyen lesz a folytatás. Lassú tempó, méltóságteljes riffek, középtájon egy tempóváltás, kicsit nagyobb sebességen csapatja Anton a Sabbath-alapú témákat. De mégsem ilyen egyszerű a helyzet, bár nem is sokkal bonyolultabb. Hiszen valóban hasonló felépítésű a többi szerzemény is, nagyrészt a lassú és középtempók útvesztőjében bolyongunk, ahonnan nagy ritkán kirántanak minket egy-egy gyorsulással. És a lemez végére arra a turpisságra is fény derül, miszerint Antonnak ugyan nincs rossz hangja, de szinte ugyanazokat a dallamokat hozza végig, nagyon hasonló megoldásokkal operál az összes szerzeményben. Ha az új, és elvileg egyben utolsó Candlemass lemez kapcsán nem teszteltem volna le a Psalms for the Dead-del egyetemben a Mesterek diszkográfiáját, akkor talán rá se jöttem volna arra, hogy tudat alatt mi zavart leginkább a Between Two Deserts fülelése közben. De rájöttem! Nevezetesen arra, hogy mind Messiah Marcolin, mind Robert Lowe (hogy csak a két legemblematikusabb Candlemass torkot említsem) ezerszer változatosabb énektémákat kreált, és ami még lényegesebb, volt erő is a hangjukban. Velük ellentétben Anton dallamai szinte végig légiesek, nélkülöznek minden keménységet, karcosságot, még akkor is, amikor a zene megkövetelné a morózusabb vokalizálást.
Persze a muzsika sem olyan kiválóan hangszerelt, rétegzett, mint Leif Edling csapatáé, de egyébként több mint korrekt. Mondjuk az nagyon hallatszik, hogy a Candlemass hatással volt rájuk, mert az Impure Days gyorsabb témái kísértetiesen hasonlítanak az egyik ’mass daléra.
Mindenesetre bemutatkozásnak nagyon is megteszi a Between Two Deserts, az epikus doom hívei nyugodtan próbálkozhatnak a lemezzel, még akkor is, ha a már sokszor megemlített svéd mágusok szintjét nem érik el, sőt egy Solitude Aeturnus-szal, vagy épp Cathedral-lel sem játszanak azonos ligában.
Kedvenc videomegosztó oldalunkra pedig valaki egy az egyben fölrakta a komplett lemezt, úgyhogy lehet csekkolni:
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
