Evadne
The Shortest Way

Perszepeta
2012. június 12.
0
Pontszám
8.2
Korábban semmit sem hallottam erről a spanyol zenekarról, igaz „csak” 2000-ben alakultak, a The Shortest Way a 2. nagylemezük, úgyhogy nem kapkodták el a srácok. Igaz ez nem is baj, inkább 3-4 évente adjon ki egy banda egy minőségi munkát, mint évente egy szürke, semmilyen albumot. Ha már a szürke színnél járunk: az egyszerű, de hangulatos borítót illetve a Solitude Productions kiadó nevét látva kaptam rögtön kedvet hozzá, hogy elvállaljam a cikk írását. Igazából nehezen tudom eldönteni, hogy a borítón a sűrű ködbe burkolódzó táj előterében ezek síremlékek, vagy emberi alakok (kalapban!), és a háttérben az egy temető vagy egy lepusztult város, gyártelep. Érdekes, hangulatban az Opeth Blackwater Park-ján volt hasonló. De inkább nézzük magát a zenét!


A stílus nem meglepő módon doom/death, az Evadne-re nagy hatással voltak a nagyok: főleg My Dying Bride, hangulatban régi Katatonia, illetve Draconian, főleg az Evadne-ben is szintén szereplő női ének miatt, bár itt is nyilván a mély, öblös hörgésen van a hangsúly. A cikkem tárgyában szereplő zenekar viszont jóval nehezebb, összetettebb témákban gondolkodik, mint az utóbbi említett 2 banda. Emiatt több időt, igényel a mű, többször meg kell hallgatni, mire átjönnek az apróságok, viszont a hangulat átjön elég hamar, csak el tud az ember veszni a sűrű köd erdejében, annyi a téma, annyi minden történik ebben a bő egy órában. De ez ne ijesszen el senkit, mert nem egy funeral doom zenekarról van szó, akik rendszeresen fránya módon otthon felejtik a track-vágót (he-he) és egyben felveszik a lemezt… Igaz, itt is átlagban 8 perces számokban gondolkodnak, de aki szereti a fent említett zenekarokat, illetve a stílust, az úgy is tudja, mire számíthat! Újdonságot, nagy újítást nem tartogat amúgy az Evadne, „szimplán” egy magával ragadó, hangulatos zene.
Külön számokat nem is emelnék ki, mert eléggé egységes a színvonal: mindegyik tétel telis-tele van szép szólókkal, dallamokkal, sötét, borongós hangulattal (amiben a szintetizátor is besegít), néhol megszakítva ezt akusztikus gitárral, vagy tiszta (férfi) énekkel.
Amit viszont mindenképp meg kell említenem, az a kiváló, telt hangzás, ami Dan Swanö (Edge of Sanity, Nightingale, Bloodbath, stb. ) érdeme.
Ha szereted a fent említett zenekarok egyikét vagy mindegyikét, illetve a doom/death metalt, vagy most ismerkedsz a stílussal akkor is bátran ajánlom ezt a csemegét!