Inkább térjünk a lényegre! A stílus alapvetően death metal, nem meglepő módon. Az intrót követően gondolhatná az ember, valami tipikus DM-ról lesz szó: lassan, súlyosan gördül be a színfalak mögül az úthenger (nem szívesen hasonlítgatok, de hogy viszonyításként említsek zenekart, nekem itt ugrott be leginkább az ős-Cannibal Corpse, vagy Morbid Angel), majd érkezik a gyorsabb tekerés. Gyors részekből amúgy nincs kifejezetten sok, aki Gutted-féle aprítást vár, csalódni fog. Főleg a lassú és középtempós részek váltakoznak. A legérdekesebb tétel pont az első, a Time Has Come bő 10 perben: a közepén bejön egy pengetős hangszer, doromb talán – kövezzetek meg, de nem vagyok biztos benne – majd katonai dobpergés színesíti az összképet.
Ami viszont -legalábbis számomra – ELSŐ Hallgatásokkor nehezítette a befogadást, hogy mindegyik szám között egyperces átvezetőket (Cold Season 1-7.) hallhattunk – ellentmondásos, de egyben ez teszi különlegessé az egész lemezt is egyben. Egyrészt, mert eltér a megszokott sémától: az ember arra számítana egy metal lemezen, hogy végig súlyos, vagy netalántán még az arcszerkezet átformálásába is besegít, kozmetikusok nagy örömére, ehelyett ezen tételek között megpihenhet a hallgató (mint említettem elsőre nekem inkább leült a hangulat). A Cold Season 2-ben mondjuk hallhatunk dobot és gitárokat, de a hangsúly az industrial elemeken, effekteket van (de nem kell megijedni, mert ezek csak hangulati, ambient/noise jellegűek), itt Hajnali Sándor hangja is rendesen be van torzítva, a CS3 például egy szimpla ambient tétel, szavalással, míg a 4.-ben károgást hallhatunk. Érdekes próbálkozások, egy kicsit több egyediséget belevisznek a srácok, vagy akár hosszabb tételekben gondolkodnak a későbbeiekben (ezzel időt hagyva a témák kibontakozására, emésztésére is – mert az 1 perc kevés erre, persze ezt nem is feltétlenül a számok között), akkor ebből lehet a későbbiekben még valami igazán nagyszerű dolog is.
A hagyományosabb metal számok kifejtésének nem látom sok értelmét a már említetettet leszámítva, végig törekedtek a változatosságra, bár az igazság szerint alig erősebbek a középszerűnél: persze világszinten nézve! Ami azért ebben a nagy dömpingben nem számít rossznak, meg hát ez a lemez tartogatott érdekességet így is.
A hangzásról nem szóltam még: itt érzek pici betegségeket: a gyorsabb részeknél nekem a pergő volt furcsa, meg a gitár kicsit tompán szól, amúgy ezt leszámítva jól kivehetőek a hangszerek, és a súlyosságnak sem vagyunk híján.
Mindent összevetve: érdemes a lemezzel próbát tenni, bár többször meg kell hallgatni, mire „beérik”, de megéri! Mindenesetre én kíváncsian várom a következő albumot!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.