Auringon Hauta
Muinaisia muisteloita, noita syntyjä syviä

(CCP Records • 2010)
Infam
2013. március 18.
0
Pontszám
8

A finn Auringon Hauta 2009 óta képezi szerves részét a skandináv folk metal színtérnek, a módfelett természet közeli zeneiséget és atmoszférát reprezentáló négyfős brigád összességében egyetlen kiadvánnyal rendelkezik. A formáció elnevezése annyit tesz, mint a ,,Nap bölcsője”.

A recenzió tárgyát az ,,egyke” album, a Muinaisia muisteloita, noita syntyjä syviä címmel ellátott 2010-es nagylemez képezi. Folk metal berkekben átlagosnak számító, bő negyven percet megtöltő játékidőben tíz felvétel kapott helyet a korongon.

A dalok címei, valamint a szövegek finn nyelven lettek papírra vetve, de ez fikarcnyit sem jelenti azt, hogy ,,belső piacra” dolgozna a finn alakulat, hiszen a sokszor a magyar nyelvhez végtelenül hasonló szavakból felépülő szövegek hangzatosak, a hallgatóban nem merülhet fel az angol nyelv hiánya. Meglátásom szerint az efféle lemezek esetében autentikusabb az összkép, amennyiben az adott formáció a saját anyanyelvét használja. A melódiákban bővelkedő ének pedig megköveteli az igényes, professzionálisan megkomponált zenei alapot. A hagyományos metal hangszerek sora szájharmonikával, zongorával, citerával, furulyával és dorombbal egészül ki és általuk teremtődik meg a magával ragadó, erdei hangulatvilág. A dalok hallgatása során olyan érzés keríti hatalmába a hallgatót, hogy csak fekszik a friss avarban, körülötte pedig egy erdőlakó népség húzza a talpalávalót.

Egyedülállóan nívós dallamok, harmóniák sorjáznak a lemezen, az Auringon Hauta igazán a zenekreálásban erős. Időnként úgy éreztem magam a zene áramlása során, hogy a honfitárs zenekaruk, a Finntroll által lefektetett jellegzetes dallamok kerülnek elő, de koppintásról szó sincs, kizárólag a hangulatiság miatt áll fenn az összehasonlíthatóság. Éneksáv használata nélkül is megállnák a helyüket a felvételek, hiszen az énekest képzeletben leszámítva is tartalmasak a dalok, körülbelül egy Gyűrűk Ura filmhez dukáló minőségben szólalnak meg. A negatívumok sorát egyetlen tényező erősíti, ez nem más, mint a néha megszólaló női ének, ami véleményem szerint ,,idegen test”, nem méltó a lemezhez.

Hangulatos lemez, főleg a mai felszínes időkben!

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.