Iapetus (2013)

Ha pár év késéssel, de előbb-utóbb hazánkban is megjelennek azok a stílusok, amik Amerika, vagy Európa szerte már futnak egy ideje. Ilyen például a djent, mely kifejezést nem olyan rég aggatták rá a poliritmikus, groove-os, matekos fémötvözetekre. De hívhatták volna Meshuggah-metalnak is (mint ahogy egyesek emlegették), csak gondolom a djent rövidebb, és jobban hangzó… Persze arról lehet vitatkozni (bár szerintem nem érdemes), hogy a svéd Mesterek melyik albuma az, amelyiktől a djent, mint műfaj datálódik. Mert ugyanúgy, ahogy a Korn se használta saját zenéjére a nu metal kifejezést, Thordendalék sem djentezték le magukat. Megtették ezt helyettük mások. A szakértő "kollégák”. Mivel én magamat nem sorolom ebbe a kategóriába (inkább vagyok zeneélvező, mint értő), így csak találgatni tudok afelől, hogy melyik Mesüge korong hallatán pattant ki az okosok fejéből az isteni szikra. Én a skandinávok negyedik albumára, a Nothingra gondolok. Ami egyértelműen vízválasztó a banda munkássága szempontjából. Gyakorlatilag azon kezdtek el szerkezet nélküli, kapaszkodóktól mentes, monotonnak tűnő, rohadt mélyre hangolt zenét játszani.

Amit számomra teljesen érthetetlen módon, csapatok ezrei próbáltak/próbálnak utánozni. Kérdem én, miért nem a zseniális, alapmű kategóriás Destroy Erase Improve mezsgyéjén haladnak ezek a zenekarok? Hisz azon még voltak fogódzók, voltak verzék, refrének, patent csordavokálok, stb. Ja, és legfőképpen változatosság. A kíméletlen, rideg, mechanikus atmoszféráról nem is beszélve. És Jens Kidman unalmas, monoton ordítása sem borzolta még akkoriban a kedélyeket, ugyanis képességeihez mérten ő is színesen adta elő magát.
Na mindegy, úgy látszik kisebbségben vagyok azon véleményemmel, miszerint az első három Meshuggah az igazi, mert hogy a friss, alakuló félben lévő bandákat a Nothinggal kezdődő, és a mai napig tartó stílusuk nyűgözi le.

Eme kitérő után rátérek a cikk tárgyát képező lemezre, a honi Omega Diatribe bemutatkozó, Iapetus című kiadványára. Ami bizonyos szempontból úttörő a magyar piacon. Bár vannak csapatok, akik pengettek djentes húrokat eddig is (Watch My Dying, Absent Distance, stb.), mégis, az Iapetus talán az első nagylemez, amely színtiszta djent, a la Meshuggah. És tagadhatatlan erényei, erősségei mellett ugyanazokat a hiányosságokat hordozza, amiket a Nothing óta készült ’suggah korongok.
Persze ezeket lehet, hogy csak én élem meg negatívumként…
Az Iapetus egy olyan összeesküvés (?) elmélet köré épül, ami szerint létezik egy ősi szerződés az emberiség, és egy idegen (értsd: földönkívüli) civilizáció között, mely értelmében az emberek egy meghatározott ideig használhatják csak a Földet. Ha ez lejár az "élienek” eljönnek értünk és elvisznek minket egy fejlettebb bolygóra. De csak azok a nyitott elméjű emberek élik túl az utazást, akik képesek elviselni a test változásait… Érdekes elmélet… Állítólag ezt hívják Omega Diatribe-nak.
Ennek tudatában nem meglepő, hogy nyoma sincs negédes dallamoknak a bő negyven perces játékidő alatt.

Rövid intro után elkezdik a zúzást a Molecular Torsionnel, és abba se hagyják az utolsó nótáig. A hangzás profi, nem is gondolná az ember, hogy home-made! Az első néhány dal hallatán még reménykedtem, hogy Komáromi Gergely talán végig ugyanabban a szellemben fog vokalizálni, ahogy azokban. Mert igazság szerint a Molecular Torsion, a Luna Reliquit és a Three Mystic Apes is a Kidmantől megszokott egysíkú üvöltést, acsarkodást nyújtja, mégis könnyebb elkülöníteni az énekrészeket, nem egy megbonthatatlan, nagy tömböt képez az ének. A nyitó tételnek speciel van refrénje, amit kicsit másabb hangszínen ad elő Gergő. Aztán csalódnom kellett, mert az ezt követő dalokban rendre azt érzem, hogy túl sok és túl tömény a szöveg. Alig akadnak hangszeres kiállások, szinte a nóták elejétől a végéig megy az üvöltés. Persze némi gitárdíszítést, rövid szóló-szerűségeket beiktattak ide-oda, de ez kevés az üdvösséghez.



Szathmáry Ákos
bőgőzését viszont ki kell emelnem. Általában a djent sajátossága, hogy nem hallani semmit a basszusgitárból, lévén a 7-8 húros gitárok a bőgő tartományában szólnak. Na, az ő játéka jól kivehető, a gyakori slap technika használatával pedig új színt visz a stílusba! Az Eon of Decay-ben úgy 01:20-tól erősen Korogos tördeléseket produkálnak.
A Forty Minutes kezdése is meggyőző. Annyira fojtott, hogy borítékolható a robbanás, ami be is következik.
És még az sincs kizárva, hogy az Omega Diatribe berobbanjon a köztudatba, akár világviszonylatban is. Mert az Iapetus megjelenése óta távozott Metzger Dávid dobos helyére, ha csak egyetlen nóta erejéig is, a világszerte ismert ütős, Kevin Talley ült be, aki nagyon elismerően nyilatkozott a magyar bandáról.

Szóval attól, hogy én nem vagyok túlságosan elragadtatva a muzsikájuktól, még egy Ektomorf szintű zenekar is lehet belőlük.


 
Omega_Diatribe_Iapetus_2013
Kiadó:
Stílus:
Djent
Értékelés:
 
Pont
: 6 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Molecular Torsion (05:46)
2.Luna Reliquit (03:44)
3.Three Mystic Apes (04:23)
4.Unshadowed Days (02:55)
5.Eon of Decay (04:34)
6.Forty Minutes (04:06)
7.Everlasting Connection (03:34)
8.Stenosis (04:30)
9.Visual Screaming (03:00)
10.Runcation (05:15)
Írta:
oldboy
2014. július 25., péntek, 16:38
Facebook:
Koncertek
Stranger Fruit - Tour 2018
november 13.,
Akvárium Klub (kishall)
Vinnie Moore
november 13., 20:00,
Dürer Kert - Kisterem
Lordi
november 14., 20:00,
Barba Negra
Tales of the Morbid Butchers #6 fanzine release party vol. II.
november 17.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Pro-Pain, Don Gatto, Hemlock, Stonedirt
november 18.,
Dürer Kert - Room 041
Nightwish - Decades: Europe 2018 Tour
november 20.,
BudapestArena
Zeke
november 23., 20:00,
Robot
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.033 seconds to render