Either Way
Behind the Light

(Szerzői kiadás • 2015)
oldboy
2015. augusztus 11.
0
Pontszám
7


Túl sok infóval nem rendelkezem az Either Way nevű francia bandával kapcsolatban. A nemzetiségükön túl annyit megtudtam a kísérőlevélből, hogy tapasztalt arcokból áll, és Ludovic Ciszewski basszusgitáros/énekes egyszemélyes projektjeként indult, majd idő közben zenekarrá fejlődött. Stílusilag a melodeath skatulyába sorolhatók, olyan csapatok nevezhetők meg támpontként, mint Before the Dawn, Dark Tranqulity.
A Behind the Light pedig a formáció debütáló nagylemeze. Legalábbis ezt valószínűsítem, mert így leírva sehol sem találtam…
Anno az Always Look to the Star klipjének megtekintése után döntöttem úgy, hogy vállalom az ismertető írását. Semmi rendkívüli nincs a nótában, de tetszett, ahogy a basszusgitár túlmutat a szokásos másodhegedűs szerepen és összességében korrekt, az átlagosnál némileg technikásabb MDM hallható a dal öt percében.
És ez elmondható a szűk háromnegyed órás korong egészére nézve is.
Nem kiemelkedő/izgalmakban bővelkedő, ellenben könnyen hallgatható, jól összerakott lemez lett a Behind the Light.


Az introként funkcionáló Across the Light szintetizátorral indít, aztán belép a torzított gitár is, és szépen átfolyik a tényleges első számba, a Redemption-be. Az első versszak után egyből nyilvánvalóvá válik, hogy a MDM stílusjegyének számító vokalizálást fogja csapatni Ludovic barátunk. Szóval a fenn említett bandák mellé nyugodt szívvel oda lehet pakolni az In Flames nevét is. Meg még egy pár zenekarét…
Amúgy fogós darab a Redemption, mert annak ellenére, hogy végig ugyanabban a stílusban acsarkodik a frontember, mégis szépen elkülönülnek az énekrészek. Magyarán nem egy megbonthatatlan tömböt képez a szünet nélküli ordibálás, hanem van jól kivehető refrén, stb.
A Phoenix hasonló szellemiségben fogant, csak még dallamosabb, uram bocsáss slágeresebb a refrénje. Az meg külön nagyszerű ötlet volt a részükről, hogy a dal végén az addigi kettő helyett négyszer hangzik el, ráadásul több sávon lett fölénekelve, amiből az egyik tisztán/dallamosan szólal meg. Számomra a lemez egyik csúcspontja ez a nóta!
Nagy ritkán a későbbiekben is hallható tiszta ének, hol kevesebb (Faces), hogy több (Black Soul) sikerrel. De 95%-ban extrém vokál hallható. A korong legnagyobb hibája, hogy eléggé egykaptafásak a szerzemények. Nagyon hasonló a felépítésük, a szinti zongora hangszíne is majd’ mindegyikben szerepet kap, a dalok tempója sem üt el markánsan egymástól. Mindezek mellett tényleg élvezhető a Behind the Light. Már a végig ihletett és jól kivehető bőgőjáték miatt érdemes többször végigpörgetni a CD-t.
Nem ritkák a tappingelős futamok, sőt egy-egy röpke szólót is beiktat Ludovic.
Szóval basszusgitárosok számára fokozottan ajánlott a lemez tesztelése!

De bárki tehet vele egy próbát, aki kedveli a hallgatóbarát, könnyen fogyasztható muzsikákat. Nyilván ezek a jelzők nem azt jelentik, hogy popzenét játszanak a srácok, csupán annyit, hogy az extrém műfajokon belül az Either Way mindenképp a szoftosabb vonalat képviseli.