Maximum annyit érhetnek el az angollal, hogy így több emberhez juthat el a Part of Humanity üzenete. Bevallom nem olvastam el figyelmesen a szövegeket, mert a szövegkönyvben használt betűtípus kicsit megnehezíti az olvasást. De legalább mutatós!
Szóval a dalok üzenetéről (már ha van nekik olyan…) nem tudok nyilatkozni.
A zenéről viszont igen!
A Flakes of Rapture című nóta hallatán vállaltam magamra az ismertető megírását, bízván abban, hogy nem ez az egyetlen tétel, amely dallamos éneket is fölvonultat. Sajnos csalódnom kellett, ugyanis csak ebben a, kvázi utolsó szerzeményben hallatja hangját az amúgy billentyűsként tevékenykedő ArtMiss nevű hölgyemény.
Kár, kár, kár!
De mielőtt még azt hinnétek, hogy varjúvá változtam, nézzük, mit nyújt a 43 perces album!
A kiadói promó szöveg szerint a Septicflesh, Swallow the Sun, Opeth és a Fleshgod Apocalypse kedvelő is megtalálhatják számításaikat a The Ward muzsikájában.
Ezek közül behatóbban csak Akerfeldtéket ismerem. Rájuk pedig nem igazán hasonlítanak. Talán csak abban, hogy a svédek is előszeretettel alkalmazták death metalos korszakukban a zúzdák közé történő pihentetős, leállós részek beiktatását.
A Part of Humanity keretes szerkezetet kapott, az End of Time nyitja, a The Beginning of… pedig zárja a lemezt. A szám címe arra sugall, hogy minden vég valami újnak a kezdete. Az intro és outro (mert valójában ezekről van szó e két instru szösszenet esetében) között elhelyeztek 9 nótát. Amik nem túl izgalmasak. A szintiszőnyeg végig lábunk alá van terítve. Hol csak a háttérben molyol a leányzó, hol előbbre merészkedik, de végig jelen van.
A billentyűs hangszínek kapcsán többször is beugrott a hazai Ideas első két lemeze. A tempó a gyors és a közepes között mozog, egy-egy röpke lassulás, atmoszférikus betét oldja csak föl a rohamokat. Amik még az első néhány szám esetében felüdülést jelentenek, aztán viszont már kiszámíthatóvá válnak.
A gitárszólók nem túl figyelemre méltók, inkább ad hoc jellegűek, mintsem komponáltságra utalóak. Továbbá van egy maszatolós érzetük…
Azért próbálnak a műfaj eszköztárából több dolgot is fölvonultatni. A Death Monastery speciel a Death-re jellemző gitársípoltatásokkal operál. De még így is elég egysíkú és kiismerhető a zenéjük. Dryth vokalizálásáról nem is beszélve. Na, ő aztán meg sem próbál variálni a hörgésén, az összes dalban ugyanúgy extrémkedik.
Ezért is sajnálom, hogy csak a Flakes of Rapture-ben vetik be ArtMiss-t. Mert bár nincs kimagasló hangja, mégis érdekesebbé teszi ezt a dalt azzal, hogy kontrasztot képez.
Hmmm…
Az a helyzet, hogy egyáltalán nem tehetségtelen társasággal van dolgunk, szinte mindegyik számban akad egy, vagy több olyan megoldás, amire fölkapom a fejemet.
Az In the Depths of Theories leállós középrésze, azzal a lassan építkező szólóval abszolút hangulati csúcspont!
Összességében mégsem gondolom, hogy erős közepesnél többet érne a Part of Humanity.
Elképzelhető, hogy jóra tudnám hallgatni, de öt fülelés után nem érzem benne azt a pluszt, ami kiemelné a nagy átlagból.
A stílus szerelmesei azért adhatnak nekik egy esélyt!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
