Needless
The Dark Spirit of Ages (EP)

(szerzői • 2015)
farrrkas
2016. július 8.
0
Pontszám
9

Izgalmas death/thrash kislemezre bukkantam a promó CD-k között, s bár semmit sem tudtam a dánszentmiklósi Needless zenekarról korábban, az igényes külcsín azonnal megfogott. A látszat nem csalt, a nemzetközi szintér magas nívójú anyagai között is helytáll a The Dark Spirit of Ages öt szerzeménye, mellyel létjogosultságukat vitathatatlanul bizonyítják. Annak ellenére, hogy 2004-es keltezésű a banda, ezzel a 25 perces koronggal debütáltak tavaly, ha a 2009-es demót nem számítom.



Az igényesség már kilométerekről megtapasztalható, elég csak belepillantani a bookletbe. Egy valóságos élmény a szövegeket olvasgatni. Komolyan mondom, ilyen éleslátással és hozzáértéssel megfogalmazott sorokkal nem minden nap találkozik az ember, melyek létrejöttének az intelligens, elemző és értelmező agy megfigyelései szolgálnak alapul. Az Origin Omnipresence albumának zseniális dalszövegei éppúgy eszembe jutnak, mint Chuck Schuldiner briliáns elméjének szikrái. Nem fogalmaz egyszerűen a csapat, de szó sincs áltudományosságról. E tekintetben a nemzetközi death/thrash metal mezőny zömét maguk mögé utasítják. Ömböli Tamás keze munkájának köszönhetően, a bookletben minden dalhoz egy-egy elvont, (rém)álomszerű ceruzarajz is társul, és ez ismételten a banda komoly megközelítését, alapos munkáját tükrözi.



Az anyagot hallgatva, megállapítható, hogy sokszor tízlemezes bandák sem hozakodnak elő ilyen rutinos anyaggal. Nemcsak a zenéből, hanem Forczek Ádám énekes/szövegíró hangján is a tapasztalat érződik, ugyanakkor a fiatalos tűz sem hiányzik belőle. Mindenképpen kiemelkedő teljesítményt nyújt, igyekszik megtartani az egyensúlyt a death metalosabb és a Bay Area thrashből ismert magasabb tartomány között. Többször eszembe jut Chuck stílusa is, főleg az olyan szavaknál, ahol elnyúlik a szóvégi „r”. A „pillar”, „fructure” és ehhez hasonlókra gondolok, amelyeket ha összehasonlítjuk Chuck „crusher” vagy „hunger” szavaival, észrevesszük a hasonlóságot. Ez apróság, viszont nagyon pozitív hatással bír.



Zeneileg könnyen eszünkbe juthat a The Haunted (inkább a Made Me Do It időszak), illetve annak ötvözete a 80-as évek tengerentúli thrash vonalával. Meg lehetne említeni a Lamb of God-ot is, de elég annyit tudni, hogy kevésbé nyakatekert, riffcentrikus, súlyosan megdörrenő zenét rejt a Needless ötszámos anyaga. Vannak jól ismert panelek is, van Slayer ízű téma (The Feral Cycle), de ezek szintén csak apró fogaskerekei az olajozottan működő önálló gépezetnek. Bárány Tamás fogós gitártémái, Bánfalvi László vaddisznó basszusgitárja, Németh Zoltán mellbevágó dobolása, de mindenek előtt, rengeteg vastag, pallérozott metal riff: ez, sőt ennél több a Needless 2015-ös kislemeze, mert a végeredmény több a felhasznált elemek összességénél. Tehetséggel megformált, ráérzéssel megalkotott szerzeményeket hallunk. A címadó lassú, hangulatos levezetése fel is teszi a pontot az i-re. Biztos vagyok benne, hogy nem csak Magyarország metalosai fognak ettől a kislemeztől padlót fogni, hanem „odakinn” is elismeréssel beszélnek majd róluk. Azt azért hozzátenném, hogy a hatást még inkább fokozta volna egy-két Schuldiner-hangulatú szóló és több hangon csilingelő cintányér itt-ott, de a mesterien felépített dalok okán hiányérzetről nem beszélhetünk. A csapat egyéniségét a fura hangulatú, kliséktől mentes animációs klipek is igazolják.

<a href=”http://needlessofficial.bandcamp.com/album/the-dark-spirit-of-ages”>The Dark Spirit of Ages by Needless</a>

Időnként elcsodálkozom, hogy ebben a kis országban milyen sok metal zenekar működik, és szerencsére ma már gyakrabban felbukkannak köztük olyan csapatok, mint a Needless, ahol magasra helyezik a lécet, mind hangzás, mind dalszerzés tekintetében, és a szövegeket (a körítéssel együtt) intelligensen közelítik meg. A The Dark Spirit of Ages anyaggal ígéretes jövő elé nézhet a csapat.
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.