Rings of Saturn
Ultu Ulla

(Nuclear Blast • 2017)
Werewolfrulez
2017. augusztus 27.
0
Pontszám
8.5
   A deathcore stílusba tartozó zenét játszó csapatok rendszerint igencsak hamar unalmassá válnak számomra. Ez alól az állítás alól csupán szűk körű kivétel van. Ezek egyike a kaliforniai Rings of Saturn elnevezésű formáció, amelynek technikás death metálba oltott ufóinváziós sci-fi deathcore-ja még 2012-ben, a Dingir című album idején találta meg az utat hozzám. A banda –  amelyik ezúttal az Unique Leader Recordstól átigazolt a nagyágyúnak számító Nuclear Blasthez – legfrissebb, korongformába préselt idegeninváziója a nem túl bizalomgerjesztő előjelek ellenére végül szintén nem okozott nekem csalódást.
 

   Ha nem túl bizalomgerjesztő előjeleket emlegetek, akkor az új album Inadequate című dalából készült klipre célzok, amely már kb. két hónapja megtekinthető a youtube-on. Az übergagyi CGI-idegenekkel és repülő csészealjakkal megbolondított, és sörösüveg alján áttükröződő színvilággal operáló videó abszolút nem nyerte el a tetszésemet. Sem a klip képi világa, sem maga az akusztikus gitározással, majd hosszadalmas zongorázással beinduló, sujkolós strófákkal és a bandához képest „lekerekített” riffeléssel bíró dal nem nyűgözött le.
 
http://www.youtube.com/watch?v=Dmu3zjmkJZ0&

   Szerencsére maga a kész album sokkal jobb képet mutat, mint az első videó. Hőseink már a kezdetektől fogva egyedi koncepcióval és kialakult stílussal bírnak, zenéjük azonnal felismerhető, ahogy albumaik artworkje is eltéveszthetetlen. Az ismét Marc Cooper által jegyzett, ezernyi őrült részletet és pörgő-forgó galaxisokat felvonultató, hamisítatlan sci-fi hangulatú borító hozza a szokásos színvonalat. A beltartalom pedig megint csak egy eszement utazás a technikás death metal és a deathcore határterületén, tudományos-fantasztikus filmek soundtrackjét, illetve nintendo-játékok zenéjét idéző gitárharmóniákkal, kemény betonozással, zord mély hangú kajabálással és magas disznósívítással.
    Ami a legfontosabb újdonság a képletben, az a jól átgondolt, megfontolt, mondhatni „slágeres” dalszerzői attitűd. A korábbi albumok sokkal ösztönösebbek, kaotikusabbak, zabolázatlanabbak voltak az Ultu Ulláhz képest. Elég csak az előző korong, a Lugal Ki En klipes dalát, a Senseless Massacre című szerzeményt összevetni a mostani anyag Parralel Shift című, szöveges videóval megtámogatott számával. Az új album sokkal visszafogottabb, könnyebben befogadható, „okosabb” darabokat tartalmaz – viszont aki a csapat kontrollálatlan, széttekert őrületét kedvelte, az lehet, hogy ezúttal egy picit csalódni fog. Az új, könnyebben megkedvelhető irányvonalra a Parralel Shiften kívül talán a nyitó Servant Of This Sentience és a középtájon elhelyezett The Relic lehet a legjobb példa, ahol már-már meglepően melodikus dologokat is hallhatunk.
   Ezen túl csak apróbb érdekességeket és újdonságokat kapnak a csapat rajongói. Az Unhallowed című akusztikus instrumentális tételt én abszolút nem erőltettem volna bele az albumba, főleg nem a harmadik számnak. A The Harvest című nóta viszont kiválóan működő elegyet alkot, sohasem gondoltam volna, hogy a vurstlis-cirkuszi hangulatot ilyen jól össze lehet hozni a sci-fi atmoszférával és a brutkó breakdownokkal. A fentebb már említett, általam nem annyira kultivált (mára már azért nagyjából megkedvelt) Inadequte-et sikerült az album végére eldugni, igen helyesen.
 

   Az anyag többi szegmense a már megszokott jeleket mutatja. Az album bevett szokás szerint sűrű és egységes, a korongon belül elég hasonló, némileg repetitívnek tűnő gitár- és vokális megoldásokkal. A hagyományosnak tekinthető módon megjelenő, iszonyat hangulatos és virtuóz instrumentális tételt itt a nyolcas sorszámú The Macrocosm képviseli. A szövegek hozzák az eddigi standardokat, a hangzás talán egy icipicivel tompább a Lugal Ki En soundjánál, de még így is teljesen rendben van.
   Az Ultu Ulla albumon összességében az érződik, hogy a srácok felnőttek, céltudatosabbak lettek, és fokozatosan, megfontolt lépésekkel igyekeznek minél több követőt szerezni, megőrizve és klasszicizálva a rájuk jellemző stílusjegyeket. Ezzel a produkcióval nem alkották meg a Magnum Opusukat… egy igencsak minőségi és átgondolt lemezt viszont igen.