Nothing Exact
Fekete fellegek

A Nothing Exact nevű szimpatikus dévaványai formációval a tavalyi évben ismerkedtem meg, és már akkor is gondban voltam a stílusuk pontos meghatározásával. Az első (mini)albumával idén márciusban előrukkoló csapat zenei kategorizálása most sem könnyebb feladat: alapvetően 1 gitáros + 1 dobos + 1 basszusgitáros felállásban prezentált alternatív rockzeneként definiálható az, amit csinálnak, de mind a vokalizálás, mind a gitármunka tekintetében áthajlanak a metál – és egy kicsit a hard rock – világába.
 

Ha az egyszeri hallgató a Jeges László által alkotott, Salvador Dalít idéző borítóra tekint, és figyelembe veszi a banda elnevezését is, könnyen számíthat egy nagyon elvont, többértelmű és agyas produkcióra a csapattól. Ezt ellenpontozadó inkább az őszinte szenvedély süt a dalokból, nem pedig a túlgondolt kimódoltság. Elég csak a stílszerűen az Őszinte ember címre hallgató tételbe belehallgatni, hogy megtapasztaljuk a formáció zenei elképzeléseit. A verzék alatti hangsúlyos basszusjáték, a refrének során keményen megdörrenő gitár, a végig szolidan ritmizáló dob hármasa mellett Kónya Dávid énekes sajátos hangszínű, változatos vokalizálása az, ami egyedi karaktert ad a muzsikájuknak. Egyetlen dal sincs túlbonyolítva, a szigorúan négy perc alatt maradó tételek nem a progresszió, hanem az azonnal ható direktség jegyében születtek.
 

Könnyen találhatunk olyan pozitívumokat az albumon, amelyek hatására újra és újra lepörgetjük majd a lemezt. A Szenvedély nu metalosan szaggatott kezdő riffjei; a Fekete fellegek visszafogottságukban szépséges, kicsit a néhai October zenekart idéző melódiái;  a gyomaendrődi Tóth Zoltán által klipesített Élni akarok könnyen a hallójáratokba ragadó, picit grunge-os lüktetése; vagy éppen a záró Kelj fel és járj extrém refrénüvöltései pl. számomra maradandó élményeket nyújtottak a hallgatás során. A fogós zenei témák, az őszinte, fiatalos lendület, a patentül sikerült borító, és a szerzői kiadás ellenére korrekt és élettel teli hangzás mind-mind egy kifejezetten ígéretes banda képét rajzolták ki elém, amely éppen a saját út és a saját hang keresésének fázisában van.
 

Mint általában minden kezdő csapat esetében, a Nothing Exact kapcsán is vannak azonban fejlesztendő területek. A meglátásom szerint elsősorban két vonatkozásban erősödhetne a banda: a dalszerkezetek és a szövegek terén. A csapat dalai kicsit könnyen kiismerhetőek voltak számomra. A tipikus 3 és fél perces Nothing Exact-nóta az „intro-verze-refrén-verze-refrén-kiabálósfinálé” folyamatábrával írható le. Jómagam szívesen vettem volna egy-egy ízesebb szólót vagy egyéb „kalandozást”, ami kicsit felrázza a produkciót ebből a hamar megszokható sémából. A dalszövegek esetében a csapat elnevezésével ellentétben elég egyértelmű költői képeket és mondanivalót kapunk. A szikár sorok közül csak komoly rászánással tudok kihallani itt-ott némi játékosságot (pl. ilyen ritka pillanat, amikor az Élni akarokot kicsit Ölni akaroknak hansúlyozza az énekes). Valamivel átgondoltabb, rétegzettebb dalszövegek talán erősíthették volna a produkció értékét.
 

Persze nem várható el, hogy egy fiatal vidéki banda rögtön tökéleteset alkosson. Már az is hatalmas eredmény, hogy a viharsarki kisvárosi miliőből ki tudott törni a csapat, és egy teljesen vállalható megszólalású, szerethető minialbumot tudott letenni a nagyérdemű elé, amin a zene nem valamely ismertebb banda egyszerű kópiájaként írható le, hanem valamiféle különleges – bár még nem tökéletes – elegyként.

A Fekete Fellegek teljes egészében meghallgatható a zenekar bandcamp oldalán.