Thy Catafalque
Geometria

(Season of Mist • 2018)
farrrkas
2018. május 21.
0
Pontszám
10

A Thy Catafalque új albumáról szóló ismertetőmmel eredetileg vártam volna addig, amíg a digipak megérkezik a postaládámba, de mivel még mindig a keleti szélre várok, hogy hazahozza nekem (vaskerekeken), úgy döntöttem, most már össze kell szednem a gondolataimat az év egyik legfontosabb anyagáról.

Amióta szólnak a fülemben a Geometria hangjai, azóta alig találok szavakat az engem minduntalan megrohamozó érzésekre. E lemez megítéléséhez márpedig csakis ezek az érzések lehetnek mérvadóak… Az ujjaimon meg tudnám számolni, hogy Kátai Tamáson kívül hány előadó képes ilyen tágra nyitni a könnyeket is előcsaló, mérhetetlenül bensőséges érzelmeket őrző lelki kincstár kapuit.

Ajándék a zenei undergroundnak, hogy a Sgùrr óta nem kell éveket várni egy-egy újabb lemezre, pláne, hogy azok nívója a töltésen futó vonaton halad azokba a bizonyos nagy, kék csillagokba, hogy Kátai soraival fejezzem ki magam. Mindkét előző lemez teljesen levett a lábamról, annak ellenére, hogy a Sgùrrnak a Rengeteg című mestermű után kellett helyt állnia, de itt a Geometria, és alig térek magamhoz a meghatottságtól.

Ha eddig változatos volt Kátai zenéje, akkor most nem tudom, mit mondhatnék! Zeneileg behatárolhatatlan remekműről van szó, és ami valósággal elképeszt, hogy a lemezen felbukkanó elektronika, pop, jazz, metal (azon belül is black, doom, death… stb.) és számos egyéb műfaj egyetlen organikus egészet alkot a Thy Catafalque stílusjegyek cérnáján átfűzve. Az a szál pedig maga az esszencia, az maga Kátai Tamás és egész belső világa, érzései, gondolatai, mind a zene nyelvére fordítva. Úgy is mondhatnám, hogy Kátai a világ középére állt, behunyta a szemét, kitárta a karját, és magába szívott mindent, amit szél feléje sodorhatott, majd ezekhez a bizsergető ingerekhez tapadtak a személyes képek, emlékek, vágyak, hogy megszülethessen ez a rendkívül nyitott, saját útját járó lemez.

A Geometria rám gyakorolt hatása megtízszereződik minden gyerekkort idéző apró részlettel. Elég egy régi felvételről bejátszani azt, ahogy valaki tíz másodpercenként közli a pontos időt, és egy letűnt világ, egy szinte elfeledett gyerekkor élénk képeket küld lelki szemeim elé. Azonnal az idő múlásának szívbemarkoló felismerése és egy valaha valóságos élethelyzet képlékeny víziói kavarják fel azokat az érzéseket, amelyekről nem is tudtam, hogy bennem vannak. Ezek megélése katartikus élmény, ugyanakkor nosztalgiától fűtött és melankolikus. Számos ilyen apró részletet találni (pl. „tankönyv, 49. oldal”), de a Töltés című dalban mindez szinte már kézzelfogható. A Horváth Martina csodálatos dallamaival előadott sorok mindegyike oldalakat mesél annak írójáról. Látom a hidat, látom a két sor nyárfát, látom Kátait gyerekként elalvás előtt felfigyelni a vonat zakatolására, látom őt fantáziálni arról a világról, ahová a vonat tart… Látom magam gyerekként és felnőttként ugyanezt tenni, átjár a felismerés, és elfogynak a szavak. És lehet, hogy a „test elhagyta a várost”, hogy Skóciába költözzön, de a „lesz még lágy kenyér is” sor mintha azzal a reménnyel kecsegtetne, hogy egyszer lehetek ismét fiatal, egyszer átélhetem még azt, ami az idővel annyira megszépült, még ha csak álmok formájában is, vagy a világvégében sodródó zúgó lélekként. Martina gyönyörű hangját és népies dallamait lágyan kúszó atmoszferikus, szinte űrbéli, elektronikus alapokon lüktető zene emeli fenséges magasságokba, a közepén meseszép hegedűjátékkal. És ez csak egyetlen dal volt a 11-ből…

Geometria by Thy Catafalque

A Hajnali Csillag első felét mintha a végtelen kozmoszban rögzítette volna Kátai, akkora teret tölt be a gravitáció fogságából elszabadult, jazzes dobra és bőgőre építkező hangulat. A szaxofonnal színezett Gőte szintén a jazz hangulatában szárnyal, mondhatni táncol örömében. Egyik dallama mintha a Kék ingem lobogó című csodával állna rokonságban, mindenesetre a boldogság és a szabadság érzése körül perdül-fordul a szerzemény, a maga három percében. És ha már a lágyabb természetű dalokról van szó, a Balra a Nap ismét egy olyan darab, amely simogatóan dédelgeti az ember szépérzékét. A pulzáló alapok, a meleg színű dallamok, Martina pompás éneke és a természetbe csábító sorok a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatot juttatják eszembe. A hegedűvel indító, kicsit mélabús Tenger, tenger érdekessége, hogy a tiszta ének magától Kátai Tamástól származik.

A dallamos ének ezúttal nagyobb szerephez jutott, mint az előző két albumon, ami olyan sokat hozzátesz egy Thy Catafalque albumhoz, hogy vétek lenne valaha is elhagyni. Vasvári Gyula (Perihelion) és Horváth Martina (Niburta, Ghymes) életre keltik Kátai Tamás pazar verseit, hangjukkal, dallamaikkal kidomborítják a dalok népies jellegét, és további érzelmet, ízt visznek az amúgy is fenséges kompozíciókba. A mindössze két és fél perces, lüktető Hajó mintha egy dombtetőről karolná át a horizontot mind a négy irányból. Csodás melódiái ablakot nyitnak az egész világra, és a dal magát az életet ünnepli és öleli magához.


Vasvári Gyula
hangja fantasztikusan illeszkedik Kátai világához, ami nem meglepő, hiszen a Perihelion és a Thy Catafalque ugyanazzal az értékrenddel áll a zenekészítéshez. A Hajó mellett a Sáremberben hallhatjuk még a hangját a rá jellemző énekstílusával, és ezzel a dallal rá is tértünk a lemez súlyos, metalos oldalára. Összhang és egyensúly jellemzi az arányok terén is a Geometriát. A korábban emlegetett bársonyosabb tételek rétjei körül ott tornyosulnak a kősziklariff-hegyek ágaskodó csúcsai is. A Sárember közepe felé még a korai Chuck Schuldinerre jellemző témák is felbukkannak néhány pillanatra, de a lavinaszerű death metal riffekkel indító Szamojéd Freskó, az inkább magába mélyedő, elmélkedő Lágyrész, a baljós, mégis csodaszép dallamokkal kényeztető, narrációval kiegészített Sík, vagy az ólomsúlyú, végzetszerű doom riffeket, elragadó melódiákat felvonultató Ének a búzamezőkről mind a lemez robosztus, vaskos felét juttatják érvényre. Egyszerűen nem lehet az album összes erényét felsorolni, mindezt meg kell élni, lehetőleg fejhallgatóval, teljes odaadással, elmerülve a részletekben.
 
A Geometria játszi könnyedséggel és természetességgel mutatja be egy igazi művész széles alkotói spektrumát és foglalja össze a Thy Catafalque (és a Neolunar!) világát, méghozzá úgy, hogy közben a múlt örökségén keresztül is előre mutat és újat alkot. Nem véletlen, hogy a diákok kutatásait, dolgozatait összegyűjtő egyik egyetemi kötetet olvasgatva, éppen a Thy Catafalque egyik dalszövegéről írt művészeti-filozófiai tanulmányra bukkanok. Talán az elfogultság és a magyar vonatkozás is mondatja velem, de az a kordiális kapcsolat, ami a Thy Catafalque-versek és a fogékony, értő és érző ember között létrejön Kátai Tamást a szintér elsőszámú költőjévé emeli. Ráadásul ez a költészet olyan zenével társul, amely értékben méltó párja a verseknek.

A Thy Catafalque sokadjára bizonyítja be, mily gazdag tud lenni a belső kincsekből kirakott zenei mű. Ezt tanulni nem lehet, ehhez adottság, magas érzelmi intelligencia, tehetség kell, és a világ igazi értékeit látó szem. A Geometria egy zenei gyűjtemény igazi éke, büszkesége.