I Will Kill Chita
Hladikarna (2017)
Nem ez a legutóbbi kiadványa a fura nevű moszkvai instrumentális zenében utazó csapatnak, szóval ez az ismertető is egy régebbi adósságom.
Gyorsan össze is foglalom, mit érdemes tudni az orosz bandáról.

A 2010 nyarán alakult banda a facebook oldalán olyan jelzőkkel illeti magát zeneilg, mint avant-garde, experimental, orchestral, sympho-punk. Lelkük rajta...
De jöjjenek a tények. A ma ismert zenekar a Samarin fivérek kezdeti anarcho-punk bandájából néhány törvényszerű tagcsere lezajlásásval és rengeteg közreműködő részvételével fejlődött ki. 
A jelenleg Nick Samarin (gitár), Nikita Samarin (dob), Artem Litvakovsky (cselló) és Andrey Silin (billentyűs) felállású csapat nem sokat tökölt, már megalakulásuk évében, 2010 decemberében ki is hozták az első anyagukat egy három számos EP képében. 
Az első két anyag - a 2010-es Best Days EP és a 2011-es Not A Dream EP - standard post rockjától jutottak el a jelen írásban bemutatott, sokkal színesebb, ugyanakkor átgondoltan sokrétű (erről büvebben később) anyagig. Közben már a koncepciózus debütalbumukon (Urban Fears - 2012) is mertek tágítani a határokon, itt már kis szimfonikus hangulatú, némileg pszichedelikus, elszállós irányba léptek tovább. A 2013-as második, Before We Disappear c. lemeznél újdonság volt, hogy egy rengeteg fúvós közreműködésével készítették el, illetve az első albumnál tapasztalt változások megmaradtak, de itt-ott metalos ízek is érezhetőek, valamint itt “feledkeztek bele” a dalszerzésbe annyira, hogy egy 11 és egy 20 perc fölötti hosszúságú tétel is született az IWKC műhelyben. Ez utóbbi simán elmenne filmzenének is.
A 2014-es Oceans EP közérthetőbb, rockosabb irányt mutat, itt éreztem először azt, hogy hiányzik az ének, azzal jobb hatást érne el a csapat.
A 2015 áprilisában kiadott Evil Bear Boris lemezen ismét sok klasszikus hangszerrel (vonóssal, fúvóssal) dolgoztak, de itt bejött a képbe némi lassulás is. A gothic rock/metal talán túlzás, de itt-ott (pl. a 23 perc fölötti nyitó Point Of No Return-ban) bizony ilyen hatások is megjelennek, meg itt már felfedezhető némi avantgarde trombita(?) játék is (szerintem totál feleslegesen amúgy). Ezen kívül ez volt az első kiadvány, ahol már nem tisztán instrumentális zenét játszottak, hanem vokál is, amit egy négytagú kórus szolgáltatott.
A 2016 végén kiadott négy számot rejtő digitális Cargo Cult EP-n mindenből kapunk egy kicsit, ami az IWKC eddigi dolgait jellemzi, valamint egy swing/jazz jellegű tétel is felkerült rá.

És el is jutottunk a tavaly májusban szerzői kiadásban megjelent Hladikarna lemezhez. A zenekar eddig sem volt egydimenziós, de ezen az albumon úgy érzem eléggé sikerült a határaikat feszegetni és kitolni.
A nyitó Kastenkampf egy zajos, némileg sludge (talán drone…) jegyeket is mutató rövid szerzemény, ami akár introként is felfogható. A Samadhi, ahogy a címéből is sejthető keleti zenei témákból áll össze. Az ének pedig a buddhista szerzetesek mantráit idézi. Ez a keleties hangulat több helyen fellelhető amúgy a későbbiekben is.

Az elszállós címadóban - talán csak nekem - a dallamos AOR stílus is felsejlik, de van benne metal is.
A lemez leghosszabb tétele Five Big Chillums a maga bő nyolc percével. Ezt akár egy stoner banda is megirigyelhetné. Van benne súly, fuzz, hard rock, Hammond jellegű billentyű, mindezt nem sablonosan eljátszva. Még némi “öncélú” keleties témázgatás is belefér a punkosan felgyorsított végjáték előtt. Ez koncerten eléggé működhet. Ezután viszont meglepetésként érkezik a Youth, ami egy kicsit indie-s, kicsit alteres kezdése után afféle Tool jellegű dallá kerekedik. Talán az eddigi legslágeresebb, legrádióbarátabb szerzeményük. Ki is lóg a lemezről szerintem, ennek ellenére nekem tetszik.


A két utolsó tétel a súlyt képviseli. Mind a Land of Stupas, mind pedig lemezt záró Opium des Volkes eléggé doom-os lett. Míg az előbbiben ismét némi keleti hatást vélek felfedezni a hagyományosabb doom/death jelleg mellett, addig a Black Sabbath hangulatú zárótétel esetében nagyon hagsúlyosan érzem még a portugál Moonspell munkásságát is. Ez mondjuk inkább csak a hangulatot, illetve a hangzást, a hangszerelést tekintve igaz. Azt még fontosnak tartom megemlíteni, hogy a csapat valamennyi kiadványa különleges borítóval rendelkezik. Hol egy hangulatos fotó, hol egy grafika vagy festmény kerül a frontra. Igaz ez a tavalyi Hladikarna lemezre is, ami már a színeivel is felhívja magára a figyelmet, de a kép maga is különleges. Közöelebbről szemlélve pedig kiderül, hogy ez nem grafika vagy festmény, hanem egy színes homokkép. Ráadásul szerintem remekül illik a lemez hangulatához, illetve színességéhez is.
I_Will_Kill_Chita_Hladikarna_2017
Kiadó:
Stílus:
avant-garde, experimental, orchestral, sympho-punk
Értékelés:
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Kastenkampf
2.Samadhi
3.Emerald River
4.Hladikarna
5.Five Big Chillums
6.Yout
7.Land of Stupas
8.Opium des Volkes
Írta:
9000Sanyi
2018. október 27., szombat, 09:44
Facebook:
Koncertek
Tales of the Morbid Butchers #6 fanzine release party vol. II.
november 17.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Anticult Balkan Tour 2018
november 17., 20:00,
Collosseum Club
Pro-Pain, Don Gatto, Hemlock, Stonedirt
november 18.,
Dürer Kert - Room 041
Nightwish - Decades: Europe 2018 Tour
november 20.,
BudapestArena
Zeke
november 23., 20:00,
Robot
Skalstorm European Tour MMXVIII
november 25.,
Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferenciaközpont
Aebsence, Amáliák
december 1., 20:00,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.042 seconds to render