Valami nyers, valami misztikus, valami egyedi brutális és kifejezetten mélyről jövő érzéseket komponál meg zenéjében a Pennsylvania-i Susia Veri. A 2012-óta létező egyszemélyes atmoszférikus post/drone/black/doom projekt érzelmeink azon elrejtett, torporban alvó részeit próbálja feléleszteni, amelyek civilizációs fejlődésünknek köszönhetően elért, mára már elkényelmesedett urbanizált életünkben elfeledtünk. Ezzel nem azt akarom mondai, hogy nem kellett volna az emberiségnek fejlődnie. De, nagyon is. Csak épp ezen fejlődéssel jócskán elhagytuk értékeinket, kultúránkat, ősi ösztöneink, amelyeket mára csak filmekből, kalandregényekből, vagy épp hétköznapi kalandjaink során fellángoló: – jaj, elmement előttem a busz, jaj, megvette az utolsó két kiflit… – túlélési rítusainkból ismerünk.
De nem kell egyből arra gondolni, hogy jaj, menjünk vissza a barlangba, vagy vadásszuk le a szomszéd néni macskáját, dobjuk ki a tv-t. Nem, dehogy is. Igen is élvezzük csak korunk előnyeit, technikai vívmányait, de tudjunk elszakadni is tőlük, és tudjunk emberként, akár egy nagyvárosban is természet közelibben, ösztönösebben élni. Mindezt a miszticizmus,és az agykérgünkben éledő ősi ösztön, amit a Susia Veri két tételes, közel 40 perces Aurelia kislemeze kivált, egyfajta modern köntösbe foglalja össze. Dalai komor és egyben szépséges ambient aurája épp úgy teremet megnyugvást, mint ahogy felismerő rémületet is.
Kezdjük hát meg önnön tisztulási rituálénkat a közel 17 perces Autumn tompán meditáló rezgéseivel, amelyek éreti csakrákat nyitó, képmutatás nélküli agresszív nihilista világvég katekizmusát folyatják ránk a lezüllött hétköznapiasság poklával. A váltakozó hullámban érkező aposztrofált inspiráló és reinspiráló szigorúságú, durvára dörzsölt riffek valahogy a Hamvas Béla alkotta terminus technikus krizeológia, a világ dualizmusának (jó-rossz, szent-profán, isteni-sátáni, adó-vevő, szegény-gazdag, stb.) ellentéteit juttatják eszembe. „A kor emberének az Istene a Mammon és nem a Mindentadó, a teremtésből termelés lett és a fogyasztás „szent” cselekvéssé vált„. A neurotikus fojtogatólégkört egyfajta felfelé emelkedő könnyed poszt-akusztikus dallam sodrony töri meg, amire ismételten éhes szájú, apokaliptikus hangvételű funeral doom lelki összeomlások csapnak le ébredő, fejlődően szemlélő ösztöneinket elősegítve. Melyekből kivergődve Mammon lélekfaló, megzavarodott uralma egy kozmikus vertikális drone-zaj síkra terelődik, ezáltal átívelve az EP következő 20 perces tétele, a Colder Winds fagyos zajok által teremett, hosszan lüktető hús remegésébe.
Isten Országa analóg és „Az Isten Országa: nincsen itt és nincsen ott„. Egyfajta metafizikai kiteljesedés ez a nehéz fizikai zajok, a természet morajaitól ösztökélt én-felismerésére, valamint a lebegős szálú üveghang szilánkol szférákat nyitó szellemi síkon történő lehetséges megfogalmazására, amiket pörölyként zúznak szép a csatarendbe rendezett harcias black/death/doom kompozíciók. A sötét, zord rendezettségű riffenek végre sikerül ősi krízisünk hagyományait álmából felverni, és felismerni azt a tényt, amikor az ember hétköznapjaiban is „fejjel lefele kezd el élni”. Még akkor is, ha a világ évezredek óta ugyan olyan. Míg akkor is,ha a világ maga a válság, a krízis, amint nap, mint nap ki és be lélegzünk. Zord moraj, ami az ébresztő arcon csapásokat lezárja. Zord moraj, amiben kifejezetten jól érezzük magunka.
Hogy mit akartam ezzel kifejezni… leginkább azt, hogy milyen is a Susia Veri nem mindennapi, gazdag aurájú, érzelmeinkbe mélyen süppedős zenéjét. Valamint azt, hogy néha mindegy merre és hol, vagy épp, hogy milyen helyzetben is vagy, kell időt, perceket szakatani arra, hogy megállj, körbenéz, érezz, befelé engedj egy hangot. Vagy épp tudni kell előre nézni, de ugyan úgy visszafordulni és csak tenni az ősök, az Isten, vagy leginkább önmagad felé egy lépést.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.