The Unheavenly Creatures (2018)

 

Új lemezén visszatért a Coheed and Cambria a The Amory Wars történetfolyamhoz. Igaz, csak legutóbbi albumuk, a The Color Before the Sun jelentett kitérőt, hisz azon hanyagolták a frontember sci-fi történetét.
A The Unheavenly Creatures viszont egy újabb konceptalbum lett, melyen folytatják Claudio Sanchez sztoriját.
A játékidővel sem spóroltak, hisz 79 perces lett ez a 15 szerzeményből álló korong.
Nekem a 2015-ös "kakukktojás” album is tetszett, de a friss opusz ismeretében azt kell mondjam, a sci-fis, történetmesélős kifejezésmód az ő igazi terepük!

Már a zajokkal és narrációval ellátott Prologue berántott és nem eresztett a CD végéig.
A The Dark Sentencer a maga majd’ 8 percével a lemez leghosszabb tétele, de egy pillanatra sem fordul unalomba!
Claudio roppant fogós dallamokat hoz egyedi hangszínén.
A virgonc, élettel teli részek pedig kiválóan egészítik ki egymást a Pink Floyd-ot idéző elszállásokkal.

A címadó nóta talán egy új szintre is emelheti a csapatot, ugyanis a refrénje popslágereket megszégyenítően ragadós!



A „So run, run, run, run, run like a son of a gun” rész valami frenetikus, de a komplett refrén ultrafogós! Ráadásul Claudio orgánuma, énekstílusa néha még Michael Jacksont is megidézi.
És ezt most dicséretnek szántam!
A Toys sem kispályás, legalább annyi erényt fölvonultat, mint az első két track.
Érdemes legalább egyszer fejhallgatóval végigtolni a lemezt, mert például a Toys-ban is van egy csomó apró hangszerelési finomság, ami a hangfalakon annyira nem jön át! És hát címéhez hűen igazi játékos darab ez, már-már Queen-t idéző kreativitással előadva.
Azok a háttérvokálok is milyenek már!
A Black Sunday meg többet ér, mint bármelyik Black Friday! :D
Enyhén pszichós szerzemény, hozzájuk képest szokatlanul kemény témákkal, bitang lüktetéssel, elektrós nyomasztással.
És egy feloldással, napfényes, pozitív utolsó etappal.
Komoly dramaturgiája van a dalnak, hisz a kezdő, súlyos, sötét atmoszféra a végére szépen kisimul és átvált valami pozitívan katartikusba.
A Queen of the Dark-ban is egészen ihletett formát mutat Sanchez Mester ének-fronton!
Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy egyik korábbi COCA albumon sem eresztett még meg ennyi emlékezetes, fogós, slágeres, érzelmekkel teli énekdallamot, témát.

A True Ugly tempós, agyontorzított menetelése a NIN és a Marilyn Manson legszebb korszakát idézik, csak Claudio és társai még technikai bravúrokkal is fűszerezik ezt az ipari zúzdát. És ugye náluk egy igazi énekes áll a mikrofon mögött, aki jóval tágabb érzelmi spektrumot tud lefedni hangjával, mint akár Reznor, akár Manson.
A Love Protocol tompított gitárpengetései, a dob+ a basszus tanítani való játéka szintén ínyemre valók! Ez a dal is simán lemehetne akármelyik rádióban.
És biztosan megy is.
Csak nem Magyarországon…
A The Pavilion (A Long Way Back) tamozós vezérmotívuma, vonós hangszínei, vagy épp a Night-Time Walkers space-es effektjei, vocoder-es vokálja egyértelművé teszik, hogy ezúttal a srácok egy olyan anyagot hoztak össze, amelynek az összes szerzeménye tartalmaz valami figyelemreméltót.



A magas zongorahangokkal induló, majd szépen kiteljesedő The Gutter-ben hallani a legtöbb kemény éneket. Persze senki se várjon hörgést, vagy károgást, csupán egy kis post-HC-s üvöltözésre ragadtatja magát Claudio. És azt sem teszi a kirakatba, inkább csak a háttérben színesít.
03:40-től még a gitárhangzás és a játszott téma is egyértelműen a legendás Queen-t idézi!
Ezen nem csodálkozom, mert a film és a jövő héten érkező könyv miatt ez az év a Queen-ről/Freddie Mercury-ról szól.
Így óhatatlanul több idei lemezen is tetten érhető a hatásuk.
Amit én egy csöppet sem bánok, hisz a mai muzsikákból számomra hiányzik az a bátor, kreatív, kísérletező, korlátokat nem ismerő, játékos hozzáállás, ami Brian May-éket jellemezte.
Ami miatt folyamatosan izgalmasak tudtak maradni.
Legalábbis a "bajszos zseni” haláláig mindenképp.


Nyilván a Coheed and Cambria zenéje kevésbé színes, változatos, mint a Királynőé volt, de szellemiségük, hozzáállásuk szerintem példamutató!

Akik két olyan nótával tudják zárni a lemezt, mint amilyen az Old Flames, vagy a szívet, lelket gyönyörködtető Lucky Stars, azok jóval többek zenei kisiparosoknál!
Utóbbi, azaz a lemez záró dala egy csilingelő akusztikus gitárral, vonósokkal kísért gyöngyszem. Claudio hangja, dallamai egyszerűen meseszépek! A gilmour-os gitárszóló pedig csak hab a tortán.

Ugyan a cikk írása előtt nem hallgattam át a komplett COCA diszkográfiát, de meg merem kockáztatni, hogy számomra az Unheavenly Creatures a banda eddigi csúcsteljesítménye!


Coheed_and_Cambria_The_Unheavenly_Creatures_2018
Kiadó:
Stílus:
Neo/alt. prog. rock/metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Prologue (02:07)
2.The Dark Sentencer (07:44)
3.Unheavenly Creatures (04:13)
4.Toys (06:27)
5.Black Sunday (04:46)
6.Queen of the Dark (05:51)
7.True Ugly (05:26)
8.Love Protocol (04:28)
9.The Pavilion (A Long Way Back) (05:11)
10.Night-Time Walkers (05:09)
11.The Gutter (05:49)
12.All On Fire (05:40)
13.It Walks Among Us (05:29)
14.Old Flames (05:50)
15.Lucky Stars (05:09)
Írta:
oldboy
2018. december 8., szombat, 14:35
Facebook:
The Butterfly Effect - Final Conversation of Kings (2008)
Kritika, emp @ 2015. szeptember 22., kedd, 23:02
Coheed and Cambria - The Afterman: Descension (2013)
Kritika, oldboy @ 2013. június 5., szerda, 22:49
Coheed and Cambria - The Afterman: Ascension (2012)
Kritika, oldboy @ 2012. november 2., péntek, 16:04
Koncertek
Midnight Ghost Tour 2019
január 27.,
Dürer Kert - Room 041
Blackened Mysticism Fesztivál 2019
február 16.,
Kaptár Klub
Emerson, Lake & Palmer Lives On Tour
február 24., 20:00,
A38 Hajó
Riverside
március 9.,
A38 Hajó
Killfest Tour 2019
március 11., 18:00,
Barba Negra
Reduced To Ashes Tour
március 11., 20:00,
Collosseum Club
Post Traumatic Tour 2019
március 12.,
BudapestArena
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.031 seconds to render