Mégha kissé tolakodónak is tűnhet, minden oka megvan a Transcendent Obscurity kiadónak, hogy a 2016 óta készülődő Nattravnen bemutatkozást olyan névvel reklámozza, mint Kam Lee, kiemelve az énekes és a legendás Death zenekar kapcsolatát. Persze némileg ront az összképen, ha tisztában vagyunk vele, hogy Kam idejekorán kikerült a 90-es évek elején naggyá váló csapatból már a kezdetekkor, viszont az alapításból dobosként és énekesként is bőséggel kivette a részét. De nemcsak egy perifériára szorult zenészről van szó az esetében, hiszen tucatnyi zenekar megléte jelzi életútját, a death metal műfaj megteremtéséből azért tisztességesen kivette a maga részét, nem tűnt el a süllyesztőben. Megfordult olyan formációk háza táján, mint a szintén jelentős Massacre, a funeral doomos Akatharta, a tipikus floridai death metalt toló The Grotesquery vagy a szintén nemzetközi összefogásban született, azóta széthullott Bone Gnawer. Projekt, vendégeskedés és underground kalandok sokasága róható fel neki majd a végső elszámoláskor, amit most a Nattravnen révén gazdagít tovább.
Kam ezúttal azonban nem vendég az egyébként sok duóban bizonyított svéd Johnny Pettersson mellett, aki igazi megszállott, munkamániás, multihangszeres egyéniség. Míg a zenéért Johnny felel, addig Kam összefüggő történetet írt, melyek végül a dalszövegeket szolgáltatták. A történet középpontjában a zenekar nevét is adó, norvég kifejezésből származó Nattravnen található, melyet leginkább „éjjeli hollónak” tudnánk fordítani. Az északi mitológiában megtalálható lény igazi szörnyeteg, a róla szóló történetekben betegséget hoz, gyermekeket rabol és bizony rejtett fészkében táplálkozik is belőlük. Témavilágának, hangulatának köszönhetően nyugodtan biggyesztheti oda a duó stílusmeghatározása elé a dark jelzőt.
Az idősebb dalnok tehát ismét svéd vállakra hajtotta le álmában is acsarkodó, dühös fejecskéjét, hogy egy igazán erős lemezből vehesse ki a részét. Johnny ugyan jóval fiatalabb nála, de az ő tarisznyájában is szerepel néhány „zenekarnév”, melyek többsége mögött egymaga áll. Ilyen a poszt-apokaliptikus világokat megjelenítő Ashcloud, a tavaly debütált Gods Forsaken, vagy amit a legtöbben ismerhettek, a Wombbath. Évente több lemezt is köthetünk a nevéhez, ahol egy-egy dalnok mellett végzi el az összes „többi” teendőt. A legtöbb esetben néhány társa, az anyagok témavilága változik, de egy dolog mindig változatlan: minden esetben death metal anyagról van szó, ahogy most is.
A svéd hatást és természetesen az ifjabb zenész irányító szerepét hangszeres fronton azonnal felismerjük az első dal meghallgatása után, de nem lehet kétségünk a fagyosabb vonalat illetőleg már csak a borító láttán sem. Amint a szemünk beszkenneli a hűvös kék ezer árnyalatát, rögtön feltűnnek olyan emlékképek, mint a Dissection Storm Of The Light’s Bane lemezének lovasa, vagy az Entombed Left Hand Path című opuszának kísérteties szövevényessége. A hangulatos képet egyébként Juanjo Castellano készítette, akine munkájával a Revel In Flesh és a Carnation lemezein már megismerkedhettünk. Vastag és erőteljes, modern gitárhangzással, szélvész tempóval burkol magába a The Night Of The Raven, amit akusztikus betéttel és billentyű hangokkal is megtámogattak a varázslat létrehozásának nyilvánvaló szándékával, azonban nem hatott rám másképp, mint egy erős, de azért nem felejthetetlen death szerzemény, amelyből mostanában azért akad bőséggel. Kezdésnek nem rossz, de jóval hatásosabb a kimértebb, súlyosabb Suicidium, the Seductress of Death című tétel. A tempóból való visszavétel nem az utolsó lesz a lemezen, de szerencsére igencsak sok aprítást is kapunk a gyakori váltakozás mellé. Mivel összefüggő témakörről van szó, illik a teljes anyagnak egy hangulatot árasztania, amit igencsak jól teljesít a Kult Of The Raven. A valamelyest sablonosabb nyitás után pedig (fekete) szárnyakra kap a produkció, amely könnyedén sodor magával minket a bőségesen elég 40 perces játékidő erejéig. Így is nagy teljesítmény, hogy a közel azonos hosszúságú, hasonló megoldásokkal operáló dalok képesek a figyelem kiváltására, amit annak köszönhet az anyag, hogy erőlködés nélkül adja át a történetét, melynek egységessége miatt pont nem érheti szó sem.
Kam Lee földön túli hörgése és Johnny okos, kellően erős, időnként hangulatos témái tovább bővítik 2018 nagyszerű death metal anyagainak listáját, sőt, koncepciójának köszönhetően valamelyest jobban is teljesít, mint az átlag, de azért túlzott újítással és egyéniséggel sem vádolhatjuk meg őket. Az egységes színvonal és műfaj iránti elkötelezettségük megkérdőjelezhetetlen, akárcsak a helyük a death metal rajongók karácsonyfája alatt.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
