Revolutio
Vagrant (2018)
A Revolutio neve valószínűleg nem cseng ismerősen, így fussuk le a szokásos bemutatkozó kört. Azt írják a promóciós lapon, hogy az alternatív metalt játszó olasz csapat 2011-ben alakult. A banda 2013-ban hozta ki debüt EP-jét Lead the Way & the Old Days Remastered címmel és még ugyanabban az évben el is kezdték a koncertezést. Később igyekeztek megtalálni a saját hangjukat és 2017-ben már el is kezdtek dolgozni az első teljes lemezükön, ami 2018 novemberében látott napvilágot a finn Inverse Records kiadásában. A banda nem aprózta el, rögtön egy koncept anyagot készített, aminek témája az apokalipszis.


A koncept anyagokkal sosem egyszerű, ott mindig van valami elvárás mind az alkotók, mind pedig a hallgatóság részéről. Az utóbbiak felől (én legalábbis úgy vagyok ezzel), hogy kell valami olyan, ami ad valami pluszt, hogy fenntartsa az érdeklődést, illetve a másik lehetőség, hogy a dalok magukban is megállják a helyüket. Ha a két feltétel egyben teljesül, az meg hab a tortán. Valljuk be, az ilyen azért elég ritka.
Nézzük hát, mire jutott a Maurizio Di Timoteo – ének, ritmusgitár, Luca Barbieri – szólógitár, Francesco Querzé - basszusgitár és Davide Pulito – dob felállású zenekar!

Az introként szolgáló nem túl eredeti, szirénázós, robbantásos Aftermath a koncepciót jól szolgálja, de engem az elején bevallom, nagyon zavart.Az viszont vitathatatlan, hogy az azt követő Meek and the Bold című nyitótétellel együtt jól meg is alapozza a lemezt.


Ezekben benne van mindaz, ami a Revolutio sajátja, de számomra az is nagyjából egyértelmű, hogy honnan merítettek ihletet, illetve milyen hatások érték a zenészeket - itt például a thrash mellett a Fear Factory-féle industrial is megmutatkozik - és így viszonylag könnyű a ráhangolódni, viszont az ítéletalkotás nehezebbé válik. Azt már most elismerem, hogy az első néhány hallgatás során nem tudtam elképzelni, hogy ez a dalcsokor valaha is tetszeni fog, de így a huszadik hallgatás táján (ha örök kedvencet nem is avatok a Vagrant képében és alapműnek semmiképp sem nevezném) már megbarátkoztam vele. Amit kezdetben iparosmunkának neveztem volna, azt most már átgondolt, a hatásokat nyíltan felvállaló,
A promolapon a banda stílusát posztapokaliptikus thrash-ként határozták meg. Ez különlegesnek és egyedinek hangzik elsőre, de a rutinosabb zenehallgatókat egy ilyen hangzatos címkével nem lehet megtéveszteni. Itt igazság szerint a thrasht némi industrial ízzel játszák, aminek a lemez - egyébként jól sikerült és hangulatos - borítjával együtt valóban van ilyesfajta hangulata, de semmi extrát nem érzek az anyagban. Számtalan hasonló bandát lehetne találni a világon, akik hasonló zenét játszanak hasonló színvonalon.

A kedvencem talán a The Oracle. Ebben van valami plussz, legalábbis hangulati többlet. Igaz, a kicsit templomias, szimfonikus jellegű témák és megoldások korántsem nevezhetők egyedinek, mégis valahogy ez a szám az, ami a legkerekebb. Még a kultikus Saviour Machine Legend anyagait is eszembe juttatta.


Az Ozymandias kapcsán - főképp az ének miatt - az Akela neve ugrott be, de itt - szerencsére - vége is a hasonlóságnak. Ráadásul a dal a híres angol költő Percy Bysshe Shelley azonos című, 1818 januárjában megjelent szonettjének megzenésítése.


Aztán ott a Silver Dawn, amiben az Iced Earth nagyívű szerzeményeinek hangulata köszön vissza, majd a Requiem, amiből pedig az erősen Metallica-t idéző kezdés után egy power ballada kerekedik ki, sajnos az egészségesnél kicsit több áthallással.
A végére tett majdnem negyedórás zajokkal, szélfúvással teli The Great Silence-szel meg nem tudok mit kezdeni. Miután Davide, a zenekar dobosa felvilágosított a céljáról még értem is, én azonban úgy gondolom, hogy 2-3, de maximum 5 perc elég lett volna. De ez persze már nagyon szubjektív és végülis ki vagyok én, hogy belepofázzak a koncepcióba… (egyébként meg utolsó track, ami simán ugorható).

Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy egy korrekt anyagot tett le az olasz zenekar, amit a hangulata miatt lehet igazán értékelni, sok szempontból egyelőre inkább nevezhető tisztes iparosmunkának, egyelőre még több olyan megoldás kellene, hogy egyéni hangvételű alkotásnak nevezhessem. A már említett, más csapatok hatásáról árulkodó témák, sablon megoldások miatt ugyan nem tudok maradéktalanul lelkesedni a tíz dalért, valami azonban mégis van az anyagban , mert egyre szívesebben hallgatom.
Revolutio_Vagrant_2018
Kiadó:
Stílus:
posztapokaliptikus thrash
Értékelés:
 
Pont
: 7 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Aftermath
2.Meek and the Bold
3.What Breaks Inside
4.The Oracle
5.Ozymandias
6.Eclipse
7.Silver Dawn
8.Requiem
9.Daydream
10.The Great Silence
Írta:
9000Sanyi
2019. január 15., kedd, 11:21
Facebook:
Koncertek
Emerson, Lake & Palmer Lives On Tour
február 24., 20:00,
A38 Hajó
Riverside, Lesoir
március 9.,
A38 Hajó
Killfest Tour 2019
március 11., 18:00,
Barba Negra
Reduced To Ashes Tour
március 11., 20:00,
Collosseum Club
Post Traumatic Tour 2019
március 12.,
BudapestArena
Arcane Astral Aeons Tour - Part 2.
március 12.,
Dürer Kert - Room 041
Wayfarers & Warriors Tour 2019
március 13.,
Barba Negra
Ramagehead Tour 2019
március 13.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.037 seconds to render