Solemn Ceremony
The Chamber (2019)

 
Számomra az utóbbi idők egyik kedvenc doom metal projektje a Solemn Ceremony. A Lucifer's Fall és az egykori Rote Mare zenekarból ismert Phil J. Howlett által létrehozott tradicionális, epikus heavy/doom formáció a ’80-as évek underground világának szellemében tevékenykedik, mint ahogyan az a most megjelenő The Chamber EP-jének dalain is hallhatóak.
 

A 3 dalos EP öt nap alatt felrántott tételei most a tőle megszokottól is még koszosabban, némileg progresszívabban és egyben agresszívabban, mondhatni punkosabban szólalnak meg. A kislemezre két új dal, amik két régebbi Rote Mare (The Funeral Void és a Shadow Of The Grave) dal dobtémáinak kísérleti átirataként születek meg, illetve tavaly megjelent debüt-anyagának a Solemn Ceremony címadó dalának újrajátszott, néhány újabb riffel gazdagított változata került fel. A The Chamber egy lassú söprésű komótos PentagramSaint Vitus, The Obsessed feelingű dallam vonulattal indít, amik szikáran kitartanak egészen a végsőkig. Karizmájuk a tradicionális doom vonalára épülnek, csak úgy, mint az őt követő meglehetősen epikus volumennel nyitó Sorcerer ólomszálaira felhúzott vészterhes riffelései, amik alatt a dobok kalapácsokként csapnak le és a fülrepesztően éles gitárszólótól a hideg futkos a hátamon. Közép részén van egy kis akusztikus, narrátoros betét, ami még jobban kiemeli a dal himnikus morzsolását, és a gyászos, kegyetlen végzet felé vonszol minket. A záró Solemn Ceremony hagyománytisztelő alapjai továbbra is drámaiak, ridegek és kellően középkori hangulatúak. Talán csak annyiban tér el az eredetitől, hogy lett még egy plusz gitár, ezáltal egy iker-szólam a dalban, ami a végére ismételten belecsap egy fékevesztett barbár punk kaotikába.

Attól, hogy egy "septiben" összerakott anyagról van szó nem is olyan rosszul szól. Persze nem a doom zenék csúcspontja, de ami kell, az ott van benne. Phil J. Howlett továbbra is Wino-s orgánumával hozza ima-mormolásait és néha egy-egy vérmesebb harci kiáltást is kilenged a torkán. Riffei pedig a Trouble, a Black Sabbath, a Reverend Bizarre, a Candlemass és a fentebb már említett doom szentháromság csapat bölcsőjében is elférnének, nem csak egy öreg kamra poros polcain.
 
Solemn_Ceremony_The_Chamber_2019
Kiadó:
Stílus:
traditional heavy/doom
Értékelés:
 
Pont
: 7 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.The Chamber
2.Sorcerer
3.Solemn Ceremony
Írta:
Armand
2019. január 20., vasárnap, 20:40
Facebook:
Koncertek
Emerson, Lake & Palmer Lives On Tour
február 24., 20:00,
A38 Hajó
Riverside, Lesoir
március 9.,
A38 Hajó
Killfest Tour 2019
március 11., 18:00,
Barba Negra
Reduced To Ashes Tour
március 11., 20:00,
Collosseum Club
Post Traumatic Tour 2019
március 12.,
BudapestArena
Arcane Astral Aeons Tour - Part 2.
március 12.,
Dürer Kert - Room 041
Wayfarers & Warriors Tour 2019
március 13.,
Barba Negra
Ramagehead Tour 2019
március 13.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.042 seconds to render