The Atlantic (2019)

 

A Savatage The Wake of Magellan című mesterműve óta vonzódom a viharos vizeken hánykódó, tépett vitorlás hajót ábrázoló borítókhoz. :D
Reménykedem benne, hátha valami hasonló jóságot rejtenek, mint amilyen a Magellan.
Persze tudom, hogy az egy egyszeri és megismételhetetlen album, de mégis kíváncsian figyelem a hasonló koncepció alapján készült borítókat.
Direktbe azért nem kutakodom ilyesmik után, de rendre belefutok a "hajós tematikába”.
Legutóbb ráadásul egy olyan csapat legújabb lemeze kapott ilyen külcsínt, akik még stílusilag is rokoníthatók Oliva-ékkal.
Lévén az Evergrey is progos power metalban utazik, csak ők a mélabús vonalat favorizálják, ellentétben a Savatage Queen hatásokkal átitatott muzsikájával.
Már az előző Evergrey korong is vizes témájú volt, a friss, The Atlantic címre keresztelt opusz szintén konceptalbum és egyenesen Atlantisz-ba kalauzol minket.
Mégha csak átvitt értelemben is…

Tom Englund zenekarvezető előzetesen úgy nyilatkozott, hogy talán az eddigi legsúlyosabb lemezüket készítették el a The Atlantic képében.
Ebben lehet is valami, ugyanis végig érezhető egyfajta sötét, vészjósló hangulat, illetve zeneileg sem épp könnyed az összkép.



A szonár hangjaival indul a The Silent Arc, ami kb. addig csöndes, míg be nem csatlakoznak a mélyre hangolt, horzsoló gitárok.
Vagyis kb. 15 másodpercig…
Majd érkezik Tom jellegzetes orgánuma, a rá jellemző nyomorúságos dallamvilággal.
Nem egy hangszálakrobata a fickó, de annyira jól hozza a hangszínével és dallamvilágával ezt a szomorkás hangulatot, amit rajta kívül nagyon kevesen tudnak ilyen színvonalon!
A gitárszólókat pedig ezúttal is szépen felosztották egymás között Henrik Danhage bárdistával.
Mindig is szimpatikus volt nekem az Evergrey-ben, hogy nem csupán virgáznak a mindenkori gitárosaik, hanem képesek dallamos, szépen felépített, lassan nyíló, gilmour-os ujjgyakorlatokra is.
Szerencsére ezen a lemezen is kapunk jó pár ilyen szólót!
A Weightless-ben is iszonyat mód meg tudnak dörrenni a héthúrosok, már-már kései Nevermore típusú riffekkel operálnak a srácok!
A lazább, kütyükkel is megbolondított verzékben is hatásosan hozza magát Englund Mester, hogy aztán egy roppant fogós refrénnel koronázza meg teljesítményét.
Ugye nemrég már nem csak az Evergrey frontembere, hanem ő váltotta egyik kedvenc énekesemet, Ray Alder-t a Redemption-ben.
A szintén prog. power banda tavalyi lemezén már ő énekelt és bizonyította, hogy nem csak az Evergrey-ben használt orgánum, dallamvilág megy neki, mégis azt kell mondjam, hogy számomra sokkal meggyőzőbb anyazenekarában, mint a Redemption-ben.


Az All I Have minden bizonnyal az eddigi legsúlyosabb Evergrey szerzemény!
Legalábbis bizonyosan egy azok közül.
Jót tesz neki ez a lassú tempó, a gitárok így még gyilkosabbak, a dob még erőteljesebb, a gitárszólók még hatásosabbak.
Az a refrén meg…
Esszenciális Tom Englund!
Zseniális nóta, talán ez az abszolút kedvencem a lemezről.
Szintén bravúros az A Secret Atlantis, aminek a refrénje már-már heroikus.
Dallamvilág szempontjából kissé szokatlan is Englund-tól, de nagyon is működőképes!
Sőt, én még díjazom is atipikus voltát, hisz ezzel valami újat tudtak mutatni!
A The Tidal rövid, instrumentális szintetizátoros merülése feloldásként, pihenőként is szolgál az első négy súlyosság után és a következő öt tétel előtt.
Merthogy az End of Silence-szel folytatódik a masszív "lelkifröccs”!
Ez a dal például a csapat korábbi időszakára jellemző progos, játékos, váltott szólós középrészt is tartalmaz.



A Curents a lemez slágere, magán hordozza azt a jellegzetes, hűvös, skandináv stílust/életérzést, a ritmusszekció parádésan szól, a gitárszólók pedig lenyűgözőek.
Tom melódiái meg rögtön rögzülnek!
Nagyon hatásos a dob+ a basszus, plusz a zongora a Departure elején is.
Az ének és az akusztikus gitár becsatlakozásával még varázslatosabbá válik a nóta, egyáltalán nem hiányoznak innen a zúzós gitárok.
Ezt szerencsére Englund-ék is így gondolták és az elektromos gitár csak színesítő jelleggel bukkan fel, szinte végig megmarad a dal lírai jellege.
Jólesik az ember fülének, lelkének!
A levezető tengermoraj és sirályhangok pedig kísértetiesen hasonlítanak, a The Wake of Magellan-on hallhatókhoz!
Mindez átfolyik a The Beacon-be, aminek a szinti és tördelt gitárok uralta verzéi aranyat érnek, de a refrénje sem piskóta!
Végezetül elégedetten süllyedhetünk el "ebben az óceánban”, mint ahogy tette azt a legendás Atlantisz is.

Egy ilyen, alapvetően erős diszkográfia birtokában Atlantiszéhoz hasonlóan remélhetőleg az Evergrey legendája sem fog a feledés homályába veszni!
Mindenesetre ez a sorrendben 11. nagylemezük elég felejthetetlenre sikeredett!


Evergrey_The_Atlantic_2019
Kiadó:
Stílus:
Modern, melankolikus prog. power metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.A Silent Arc (07:47)
2.Weightless (06:41)
3.All I Have (06:15)
4.A Secret Atlantis (05:30)
5.The Tidal (01:06)
6.End of Silence (04:45)
7.Currents (05:29)
8.Departure (06:30)
9.The Beacon (05:23)
10.This Ocean (04:30)
Írta:
oldboy
2019. február 16., szombat, 12:42
Facebook:
Evergrey - The Storm Within (2016)
Kritika, oldboy @ 2016. október 1., szombat, 10:23
Evergrey - 2007-01-12
Koncertbeszámoló, crestfallen @ 2007. január 19., péntek
Evergrey - Monday Morning Apocalypse (2006)
Kritika, Dolmen @ 2006. augusztus 17., csütörtök
Evergrey - Recreation Day (2003)
Kritika, Philosopher @ 2005. október 3., hétfő
Evergrey - The Inner Circle (2004)
Kritika, Philosopher @ 2005. október 3., hétfő
Koncertek
Simulation Theory World Tour
május 28.,
Papp László Budapest Sportaréna
Return of the Enemy Tour 2019
május 29.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Metalfest Open Air 2019
május 31., 10:00,
Amfiteátr Lochotín
Cannibal Corpse, Slytract
június 10.,
A38 Hajó
Slayer, Anthrax
június 11.,
Papp László Budapest Sportaréna
Three Days Grace, Halestorm
június 11.,
Budapest Park
Sum 41
június 12.,
Budapest Park
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.043 seconds to render