Mudfield
Sárrét

(Hear Hungary • 2019)
Győr Sándor
2019. március 6.
0
Pontszám
9
 A Mudfield volt számomra 2018 felfedezettje. Ez az oka, hogy a lendületes és súlyosan zakatoló Féreg és az elgondolkodtató szövegű és képi világú klippel megtámogatott Szerepek c. daluk is felkerült a tavalyi évet összefoglaló listámra. Lendületes, fiatalos igazi rockdalok ezek, amik jól mutatták a szeghalmi bandában rejlő lehetőséget.
A csapat persze nem a semmiből bukkant fel, igaz az országos ismertség kapujába csak most kerültek.


2012-ben alakultak még Nightrain néven és 2014-ben egy The Other Side c. hat dalos EP-vel tették le a névjegyüket. 2016-ban nevet váltottak és már Mudfield-ként hozták ki az I Will Be EP-t, ami már tisztán és jól mutatta a csapatban rejlő potenciált. Nem véletlen, hogy már nem csak a szűkebb hazájukban tudtak koncertezni, hanem a Nomad és a Leander Kills vendégeként felbukkantak több helyen is és a február 15-én megjelent Sárrét albumukat már a Hear Hungary gondozásában hozhatták ki.

Ha be kellene sorolni a Mudfield zenéjét alapvetőan fiatalos modern rockként tudnám jellemezni, amiben olyan stílusok keverednek, mint a stoner, a groove-os modern rock/metal, és talán még grunge hatások emlegetésével sem lőnék nagyon mellé. Az biztos, hogy egy nagyon jól összeért alkotógárda írta meg és vette fel a Sárrét lemez tíz plusz egy dalát.


Ha a szívemre teszem a kezem azt azért be kell valljam, hogy ha ízekre szednénk a dalokat, akkor igazán nagy megfejtéseket nem találnánk, DE sikerült ezeket az elemeket (zene, szöveg, dallamok) úgy összerakni, hogy abból igazi nagybetűs DALOK születtek. Igaz, nem mind hat elsőre (ennek kifejezetten örülök is), de mindben ott van valami, amitől tipikus Mudfield szerzemények lettek.
Sikerült fülbe ragadó énekdallamokat írniuk és Kovácsovics Máté úgy elő is tudja adni azokat az elgondoldolkodtató, enyhe gúnnyal vegyes társadalomkritikát is rejtő szövegeket, hogy arra figyelni kell. A zene is ötletes, lendületes, változatos, ugyanakkor nagyon egységes is.


A lemezmegjelenés dátuma előtt megjelent Az egyetlen elsőre semmi extrát nem hozott. Annyit éreztem, hogy ez egy jó rock dal, ami élőben biztosan jó hangulatot kelt. Aztán annyira beért, hogy az egyik kedvencem lett.
Az Adj Uram esőt a súlyosabb dalok közül való. Borongós hangulata miatt érdekes színfolt. Kicsit ugyan a szövegnél érzek gyerekbetegségeket, de ennyi bőven belefér azt hiszem, mert a refrén itt is nagyon jól sikerült.

Az Új királyok fiatalos lendülete miatt tetszik nagyon, de a szövegre is érdemes odafigyelni, van benne egy adag maró társadalomkritika is.
A Sorba állni ismét a súlyosabb oldalát mutatja a csapatnak. Ez már kicsit punkos, kicsit thrashes, kicsit stoneres elegy. Érdekes, de működik.

A már említett Szerepek akkora sláger, hogy meg is klipesítették.


A Süllyedő hajó volt talán az első, ami rögtön megfogott. Ez is a lassabb, vagy inkább mondjuk úgy középtempós dalok közé tartozik, ami egyébként szépen építkezik és amúgy jó súlyos is. Máté nagyívű dallamai sokat segítettek a megkedvelésében. Még némi thrash(mosh)-t is érzek benne, amúgy Anthrax-módra.

A Más világ szövegileg szintén elég kritikusra sikerült. Zeneileg meg feszes lett, kicsit talán még a punk rock címkét is rá lehet aggatni.
Az album keretét a Nem kell akusztikus változata adja meg. Így egész más karaktere lett a dalnak. Még jobban kijön a sracok lokálpatriotizmusa, főleg az ehhez készített klippel együtt.


Az év debütálása ez számomra, remélem hamarosan a srácok élő teljesítményét is megtapasztalom. Ja és a digipak csomagolás, amit Bödecs Andrásnak köszönhetnek első osztályú.
A pontszám bevallom némileg szubjektív, és egyben megelőlegezi a bizalmat is.