Skies Turn Black
No Place Like Home (2018)

 

Előző cikkemben a Rome CD kapcsán beszámoltam arról, hogy mennyire ultraigényes a formáció promoterétől kapott gyári digipack kiadvány.
Mivel a Fémforgács minden kolléga számára hobbi, amivel egy fityinget se keresünk, így szoktunk örülni annak, ha egy-egy ahhoz hasonlóan szép korong birtokába kerülünk, lévén az a "fizetségünk” a kritikáért cserébe.
Nos, rögtön tudok is egy ellenpéldát hozni, ráadásul ugyanattól a PR ügynökségtől, akiktől a Rome érkezett.

A Skies Turn Black nevű fiatal angol srácokból álló metal zenekar No Place Like Home című albuma egy sima nylon tokban érkezett, egy írott Maxell CD-n.
Amire alkoholos filccel firkantották rá a címadatokat.
Óhatatlanul más így az első benyomás, mint mondjuk a Rome esetében volt…
Pedig a "körítésnek” vajmi keveset kéne számítania, mégis hiába próbálom meggyőzni magamat, hogy csak a zenére koncentráljak, elég nehéz elvonatkoztatni ettől az írott CD-től… :D

Mivel amúgy nincs kiadója a csapatnak, gyanítom azzal is megpróbáltak spórolni, hogy a médiának nem gyári lemezeket küldtek…
Az, hogy nincsenek eleresztve anyagilag, akkor is nyilvánvalóvá vált volna, ha én is a kereskedelmi forgalomba kerülő albumból kapok egy példányt, ugyanis annak ellenére, hogy nagylemezről beszélünk, a hangzás sajnos még a demós szintet is alig üti meg.
Ez a fajta muzsika pedig szinte ordít egy erőteljes sound-ért!
Hisz ha már eredetiségből vajmi keveset tudnak felmutatni az angolok, akkor legalább szóljon jól a lemez.

Stílusilag a Bullet for My Valentine, Avenged Sevenfold, Trivium féle "modern”, kortárs fémzene hallható a banda túl hosszúra nyújtott debütalbumán.
Mivel az említett ismertebb hordák sem az eredeti zenéjükről híresek, így nem meglepő, hogy a Skies Turn Black dalaiban sem találni túl sok unikalitást.
Persze ettől még hallgatható amit csinálnak, akadnak eltaláltabb dalaik, és még az sem lenne akkora baj, hogy nyilvánvaló mely zenekarok voltak rájuk hatással, de a hangzás gyakorlatilag hazavágja az egész produkciót.

A gitárok és az ének még szódával elmegy, de a ritmusszekció tevékenykedése szinte észrevehetetlen.
Az mondjuk sajnos megszokott dolog metal körökben, hogy a bőgőből szinte semmit sem hallani, de hogy a dobból sem?
Amit viszont igen, az alapján számomra úgy hangzik, hogy egy elektromos szerkón lett felütve a lemez, aminek a hangerejét elfelejtették följebb venni…
Érdekes amúgy, mert némelyik dalban kissé erőteljesebben szól a cájg.
Ezért először az írott CD, meg a fura, egyenetlen hangzás miatt elgondolkodtam azon is, hogy mi van, ha én egy nyers, maszterelés előtti verziót kaptam kézhez.
Aztán elvetettem ezt a lehetőséget.
Mivel a promólap semmi erre utaló megjegyzést nem tartalmaz, így úgy tekintek a sound-ra, hogy így szólnak a boltban kapható lemezek is.


Természetesen a végső verdiktet csak kis mértékben fogja befolyásolni a gyenge hangzás, hisz nem lenne korrekt azért büntetni egy kezdő zenekart, mert nem volt pénzük csili-vili hangzásra, profi stúdióra, hangmérnökre!
És elnéző leszek azokkal a tipikus gyermekbetegségekkel kapcsolatban is, amik szintén a pályájuk elején tartó csapatoknál fordulnak elő, vagyis, hogy túl sok mindent akartak megmutatni a bemutatkozó lemezen, ami ezáltal vagy 15-20 perccel hosszabb lett a kelleténél, illetve szerettek volna a fémzenén túlra is merészkedni, de a szimfonikus hangszereléssel való kísérletek sem lettek túl emlékezetesek…

Rögtön ilyennel nyit az intróként funkcionáló Before the Storm.
Nem rossz egyébként a fafúvós kezdés, majd a zongora és a vonósok becsatlakozása.
Ráadásul ekkor még a gyatra hangzásra sem derül fény.
Az A World About to Flood-ban viszont rögtön feltűnik a "turpisság”.
A dobból néha alig lehet valamit hallani, de a többi hangszer sem épp ereje teljében tündököl.
Igaz, maga a nóta sem túl meggyőző, de szódával elmegy.
A következő, klipesített Let You Down sem valami hatalmas eresztés, még ha a Metallica ízű masszív középtempóval/riffel nem is lehet nagyot tévedni.
Érdekes módon ebben a dalban még a dob is jobban hallható, sőt a bőgőtémák is kivehetők.
Összességében még így is a jobban sikerült tételek közé tartozik ez az egyébként max. erős közepesnek mondható szerzemény.



A gitárszólók miatt amúgy nem panaszkodhatunk, ha valamit ki kellene emelni a Skies Turn Black kapcsán, akkor mindenképp ez lenne az!
Jamie Jordan a húrnyűvés mellett énekesként sem vall szégyent, bár orgánuma és dallamérzéke sem nevezhető kimagaslónak.
Alapvetően tisztán/dallamosan énekel, de pár számban előveszi az extrém hangját is színesítés képpen.
Első ízben a This Too Shall Pass-ben, amit egyébként szinte végig zongorafutamokkal is megbolondítanak, ami miatt van egy Dream Theater/Rudi bácsis feelingje a dalnak.
A refrén, meg a kórusok, majd a vége felé prezentált óóóóóóózás nálam már a giccshatáron túl van.

Azt hiszem az lehetett a srácok célja, hogy a modern heavy metalt keverjék össze a metalcore-ral és stadion-rockos, AOR/glam rockos, "együtténeklős”, fogós, slágeres énektémákat írjanak.
Ez úgy ahogy jött csak össze nekik.
A címadó nótát telerakták gitárszólóval, csak úgy tappingel a két bárdista, de van benne zongora, meg klasszikus hangszerek is. Kicsit túl hosszúra sikeredett, de alapvetően rendben van.
Viszont a basszusgitárral nyitó Pearly Gates a maga direktebb húzásával, váltott vokáljával sokkal bejövősebb! Szerintem az ehhez hasonló dalok jobban állnának ennek az ifjú brigádnak!
A rossz hangzás ellenére is árad az erő, energia ebből a számból!
Hasonló szellemben fogant a játékos, Avenged Sevenfold-os Fairy Tale, aminek refrénje számomra a lemez csúcspontja!
Akik ilyen dalokat is tudnak írni, azok azért nem tehetségtelen zenészek!
Én a helyükben a következő lemezre a 8-as, 9-es nóta stílusában, szellemében írnék dalokat!

A One Mind-dal aztán újra visszatérnek az epikusabb megközelítéshez, de ez egy viszonylag erős szerzemény, simán zárhatták volna ezzel az albumot.
Bár rossznak a maradék tételek sem mondhatók, de úgy hiszem meglennénk nélkülük is, a záró Revolution majd’ 9 perce pedig teljesen indokolatlan.

Összességében látok azért fantáziát a csapatban, egy velősebb fogalmazásmóddal és egy sokkal erőteljesebb, combosabb hangzással akár még meglepetést is okozhatnak következő lemezükkel!



Skies_Turn_Black_No_Place_Like_Home_2018
Kiadó:
Értékelés:
 
Pont
: 6 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Vékony
Dalok:
1.Before The Storm (01:10)
2.A World About to Flood (04:48)
3.Let You Down (04:27)
4.The Sickness and the Cure (03:53)
5.This Too Shall Pass (05:33)
6.Running With the Wind (05:09)
7.No Place Like Home (05:35)
8.Pearly Gates (03:39)
9.Fairy Tale (03:58)
10.One Mind (05:09)
11.Long Live The King (Show Me) (05:01)
12.Never Again (03:52)
13.Revolution (08:36)
Írta:
oldboy
2019. április 17., szerda, 19:01
Facebook:
Koncertek
FEZEN Fesztivál 2019
július 24.,
MÁV Pálya
Neurosis, Yob, Negative Approach, Kowloon Walled City
július 24., 18:30,
Akvárium Klub
Iggy Pop, Cruel Hearts Club, Black Bartók
július 24.,
Budapest Park
Skunk Anansie, Holy Chicks
július 31.,
Barba Negra Track
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.035 seconds to render