Drottnar
Monolith (2019)

    Kisebb csalódás érhette a norvég Drottnar rajongóit, amikor hírét vették annak, hogy hamarosan új albumot jelentet meg a zenekar. Ennek oka az, hogy valóban kiadott Monolith című friss anyaguk valójában egy 2017-2018 közötti EP folyamnak az összegzése, lemezre pakolása. A három EP-t ráadásul kiadták gyűjteményes formában kazettán, de akárhonnan nézzük, a hivatalosan nagylemezzé nyilvánított Monolith ugyanannak a zenei anyagnak az újabb megfejése. A több, mint 20 éve létező zenekar esetében azért annyira nem bántó a dolog, ha azt vesszük figyelembe, hogy hivatalosan ez még csak a harmadik tényleges albumuk, így a rengeteg formátumot tekinthetjük ajándéknak is a gyűjtők felé, nézőpont kérdése. Számomra nem sok vizet zavart igazából a dolog, mert eddig még nem találkoztam velük és a Monolith eredetileg részletekben való kiszivárogtatásáról sem tudnék semmit, ha nem járok utána, mivel az anyag egészen egységesnek tűnik. Alapvetően érdekes maga a zenekar is, mivel a trióként működő banda folyamatosan változó, állandóságot igazából sosem mutató zenei útvonalon mozog. A rajongók hallhattak tőlük kezdeti death metalt (ezt még Vitality néven tolták pár évig), viking témájú, puritán black metalt, majd egy nagyon elvont avant-garde próbálkozást legutóbb 2012-ben Stratum című lalbumukon. A lemez dalait konkrétan katonai öltözetben adták elő és „bunker metal”-ként hirdették.



   Hasonlóan nehéz bekategorizálni a Monolith dalcsokrát, ami alapvetően a black metalból táplálkozik, ám azt nagyon játékosan, sok-sok tördeléssel produkálja. Ugyanakkor jóval élvezhetőbb formában, érettebben, mint az elődje idején, ráadásul némi indusztriális behatást is érezni lehet a végeredményen. A zenekar is meghatározta újfent saját célját, ami ezúttal technikás black metalként lett feltüntetve és úgy döntöttem, nem vitatkozok velük. Témavilágban voltak tehát vikingek, lelkes bakák, a Monolith sorozattal pedig a filozófia és vallás témakörét boncolgatják finoman. Nincs sátánozás, de a mindenható entitás dicsőítését sem itt kell keresnünk, mert az anyag pusztán elmélkedik, kérdéseket fogalmaz meg a maga elvont módján. Az élet és halál, hit és hitetlenség mérleghintájának közepén próbálnak meg egyensúlyozni, aminek az eredménye a mentális bizonytalanság.
    A meglehetősen információszegény borító alatt a digitális formátumot választók (én ezt kaptam) az eredeti 9 dal birtokosai lehetnek, akik pedig megrendelik a CD formátumot, kapnak pár akusztikus bónusz tételt, ami összesen 3-4 perccel toldja meg a játékidőt, ami így emelkedik csak 50 perc környékére, a szimpla verzió háromnegyed órás és a folyamatos változás éppannyira az összetevője, mint a gitárok és a dob.
A Funeral Of Funerals például meglehetősen hagyományos black metalként nyitja meg az anyagot (legalábbis a folytatáshoz képest) egy könnyen megjegyezhető riffel, középtempóban, okosan lüktetve. A maga módján slágeres, bólogatós dal igazán kedvemre való volt már első nekifutásra is, akárcsak az Aphelion.



    Az emelkedettebb hangulattal nyitó, szintén átlagos hosszal rendelkező dal (4-5 perc a legtöbb szám) azonban már elkezd elemjeire bomlani a gitárok segítségével, majd egy hatalmas aprítást is bemutat nekünk, végül pedig belelassul a mindenségbe... Az abszolút favorit követi a listán Subterranean Sun címmel, ami kezdetben újra a hagyományosabb megközelítést helyezi előtérbe, már-már máshonnan is ismerős elemei azonban hamarosan újabb és újabb, kevésbé megszokott kombinációkban térnek vissza. A második EP dalaira kanyarodva az Axiom jóval progresszívebb tálalásban adja elő a fekete fémet, megjelenik a disszonancia, de pont csak annyira, hogy a befogadást ne tegye kérdésessé. Az Axiom tüsszentésre emlékeztető ismételgetése refrénként valami zseniális. A folytatásban a Charagma a dühös csapkodások és ökölrázások perceit hozza el számunkra, aminek központjában mégis egy fogós dal rejtőzködik. Glenn-David Lind dobjátéka eddig megbízhatónak tűnt, ebben a tételben azonban kiemelkedő, akárcsak a kalandozó basszus. Az újabb hármast a Nihilords doomos, sötét elmebaja zárja brutálisan eltalált gitártémával.

    A zenekar a „fekete levest”, az utolsó három dalban tolja leginkább a progresszió és kiszámíthatatlanság felé a Pestleid, Antivolition és a címadó Monolith jóvoltából, de ezek tesztelését már rátok bízom.
Nem hallottam tehát korábban még a csapatról és hiába nem új dalokról van szó ezen az anyagon, mégsem tudok a Monolithra nem teljes értékű lemezként tekinteni a minősége okán. Azoknak tudom ajánlani, akik időnként szeretnek elragaszkodni a hagyományoktól, de nem akarnak lemondani a befogadhatóságról és a fogós témákról sem.
Drottnar_Monolith_2019
Kiadó:
Stílus:
technikás black metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Afterglow
2.Funeral Of Funerals
3.Aphelion
4.Subterranean Sun
5.Axiom
6.Charagma
7.Ophir
8.Nihilords
9.Pestleid
10.Antivolition
11.Monolith
12.Eschaton
Írta:
boymester
2019. május 3., péntek, 19:17
Facebook:
Numenorean - Adore (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 21., kedd, 18:07
Aoratos - Gods Without Name (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 10., péntek, 19:04
Deus Mortem - Kosmocide (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 10., péntek, 18:56
Acrimonious - Eleven Dragons (2017)
Kritika, boymester @ 2019. május 2., csütörtök, 09:23
Agos - Aonian Invocation (2018)
Kritika, boymester @ 2019. április 11., csütörtök, 08:32
Koncertek
Simulation Theory World Tour
május 28.,
Papp László Budapest Sportaréna
Return of the Enemy Tour 2019
május 29.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Metalfest Open Air 2019
május 31., 10:00,
Amfiteátr Lochotín
Cannibal Corpse, Slytract
június 10.,
A38 Hajó
Slayer, Anthrax
június 11.,
Papp László Budapest Sportaréna
Three Days Grace, Halestorm
június 11.,
Budapest Park
Sum 41
június 12.,
Budapest Park
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.07 seconds to render