Deus Mortem
Kosmocide (2019)

    Nem semmi év volt 2013 számomra black metal szempontból, mivel ebből az évből akad nem egy lemez, ami azóta is rendszeresen tiszteletét teszi a lejátszómban. A teljesség kedvéért: Gris - À l'âme enflammée, l'âme constellée..., Cultes Des Ghoules - Henbane, Plaga Magia gwiezdnej entropii és végezetül a szintén lengyel Deus Mortem, akiknek szinte néhány hete néztem az oldalát, hogy mikor veszik végre elő rozsdás vasvilláikat és tuszkolják gyötrődő lelkemet a pokol legbűzösebb, legforróbb fenekére. Szinte fel sem ébredtem, mikor már a hírek közt szerepelt az új anyag és most már egészben meghallgatható az azóta egyértelműen tíz pontossá nemesedett Emanations Of The Black Light folytatása, a jóval szelídebb címmel bizalmat ébresztő Kosmocide. De ne tévesszen meg ez senkit sem, ahogy a magasztasabb, jóval szebb borító sem, mert a Deus Mortem ott folytatja, ahol hat évvel ezelőtt abbahagyta. A zenekar sajátja ugyanis egy agresszióba, lelketlenségbe kapaszkodó gyilkos black metal, amibe nem szégyellnek lassulásokat sem elkövetni ugyanabban a szellemiségben. A hangzás ismét marha jó lett, kellően torz és aberrált, ugyanakkor utat enged minden apró mozzanat érvényesülésének. Az örvényszerűen beszippantó kátrány mellett még így is megférnek az erőteljes riffek és a klasszikus értelemben vett, rövid gitárszólók is, melyek nemhogy csökkentenék az anyag erőszakos mivoltát, sokkal inkább hozzátesznek a kontraszt biztosításával és hozzájárulnak ahhoz a hanghoz, ami a Deus Mortem sajátjának tekinthető. Nem veszít a végeredmény az ösztönösség érzetéből sem annak ellenére, hogy biztos vagyok benne, itt minden hang gondosan a helyére van illesztve. A precíz tervezés, aprólékosan felépített káosz pedíg sokkal rémisztőbb, mint amit a véletlen tud létrehozni.


    Ha a zenében nem is, azért történt pár változás a zenekar háza táján az elmúlt években, amit érdemes megemlíteni. Amikor először felütötte nálunk rusnya képét a zenekar egy két dalos EP kapcsán, akkor Naga írt róla egy lelkes cikket, amiből megtudhattuk, hogy egy két tagú projektet takar a Deus Mortem név. Necrosodom (ének, gitárok) és Inferno (dobok, a Behemoth állandó ütőse) közös munkája volt a debütálás is, ám utóbbi az évek során lemorzsolódott a projekt mellől, helyére Stormblast került, akinek remek ütéseivel kicsit lassabb formában, de nemrég találkoztam a jól sikerült death/doom metalos Mordor tavalyi, egyébként visszatérő lemezén. A még vastagabb, még összetettebb gitárok Sinister csatlakozásának köszönhetőek, a basszusgitárt pedig Marcin Radecki (L.Th) vette gondozásába, aki korábban az Outre és Sigihl csapatokat erősítette. Immár négy fő kezében volt tehát a folytatás, ami ettől függetlenül egyenes ágú leszármazottja elődjének. A recept változatlan, pusztán az arányokon finomítottak valamennyit és ez nem is ártott ennyi év után.


    Nem is akarok minden puskaport ellőni, megteszi helyettem ezt a banda a játékidő alatt, pusztán pár csemegét emelnék ki a másvilágon tölthető 42 percből. Artem Grigoryev borítóival manapság egész jó anyagokon futottam össze (Baptism, Paria, Sinmara, Shaarimoth), de biztosan találkozunk még az alkotásaival, minden esetre érdemes gyönyörködni a munkáiban, akárcsak a zene által lábaink előtt elporladó zenében. Az átlagosan 6 perc környékén mozgó dalok sorozatát rögtön egy nagyszerű mintavételi lehetőséget kínáló tétel nyitja, a Remorseless Beast összetéveszthetetlenül okádja ránk az utóbbi időben talán kicsit megpihenő lengyel mocskot, ami pár évvel ezelőtt még igencsak a szívünkbe záratta az országot. Szélvész blast beat, földön túli károgás és kíméletlenség jut minden másodpercére. Azt szeretem úgy összességében a lengyel vonal lemezeiben, hogy a hangulatkeltés érdekében sem mondanak le a monumentalitásról, a kézzel fogható kapaszkodókról és a misztikum megjelenéséről. Nem perceken keresztül monoton ismétlődő témákkal kívánnak fotelba szegezni, hanem tényleges dalokat írnak, akárcsak a Deus Mortem. Az erős nyitás után azt hittem például, hogy oké, a minőség adott, de még nem győzött meg, a The Soul Of The Worlds azonban alig néhány másodperces szinti használatával és szintén faroknyi szólójával már kiváltotta belőlem azt az érzést, hogy ezt a lemezt elrontani már nem lehet, maximum fokozni. Az általam a zenekartól hallott dalok közül a legtöbbet mozogja például középtempóban a Sinister Lava, de csak azért, hogy a végére olyan hűvös aprítással érkezzen meg, amit folyamatosan játsszva akár a sörünket is napokig jegelhetjük. Thrash alapokig nyúl vissza a Through The Crown It Departs, majd egy kicsit bepillantást kaphatunk a zenekar által képviselt progresszióba is. Ezt megint nem művészkedős, magamutogatós módon kell elképzelnünk, csak egyszerűen nyugtázzuk hallgatás közben, hogy a srácok istentelen módon ismerik a hangszereiket és máris elkezdhetjük a nyáladzást... Az album legnagyobb dala követi, a The Seeker, ahol ismét egy eddig nem ismert oldalból kapunk éppen annyi ízelítőt, ami nem megy a sötétség rovására: epikus méretű pusztításnak lehetünk fültanúi, ami akár a mennyországban is végbemehetne.


    Persze ezek után ne dícsérjem agyon őket, amikor a kedvenc tételem tényleges második felvonását hallhatom? Az Emanations Of The Black Light legösszetettebb, legbetegebb dala volt a Ceremony Of Reversin p.1, most pedig itt a második nekifutás egy olyan kántálással, ami újra és újrahallgatásra ösztönöz már napok óta... Az először közzétett The Destroyer zárja a kiadványt, ami természetesen első hallásra meggyőzött, de ugyanakkor egy kis parát is elültetett bennem a kezdeti kényelmesebb, hagyományosabb lötyögésével, aztán körülbelül a felétől jön ismét a libabőr... Ez a dal önmagában kaotikus, de még így is a szinte megnyugtató, levezető szerepe van az album végén.


    Zenekarrá érett a Deus Mortem és tisztességes lemezt hozott össze az elmúlt évek során, úgyhogy nem gyanúsíthatjuk őket semmittevéssel. Én így tudok elképzelni egy végletekig csiszolt, magas minőséget képviselő black metal anyagot 2019-ben, ami éppúgy ragaszkodik saját hangjához, mint a hagyományokhoz. Remek dalokat kapunk teljes mértékben elégséges játékidővel, ami még így is bárkinek megüli a gyomrát, aki nem szereti a műfajt. Év végi listán biztosan találkoztok még vele. Zárásként még egy kérdés, hátha pár hét múlva ez is bejön: Merre jársz, új Grey Heaven Fall???




Deus_Mortem_Kosmocide_2019
Kiadó:
Stílus:
black metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Remorseless Beast (05:24)
2.The Soul of the Worlds (05:45)
3.Sinister Lava (05:31)
4.Through the Crown It Departs (04:17)
5.The Seeker (06:34)
6.Ceremony of Reversion p.2 (08:39)
7.The Destroyer (06:37)
Írta:
boymester
2019. május 10., péntek, 18:56
Facebook:
Numenorean - Adore (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 21., kedd, 18:07
Aoratos - Gods Without Name (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 10., péntek, 19:04
Drottnar - Monolith (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 3., péntek, 19:17
Acrimonious - Eleven Dragons (2017)
Kritika, boymester @ 2019. május 2., csütörtök, 09:23
Agos - Aonian Invocation (2018)
Kritika, boymester @ 2019. április 11., csütörtök, 08:32
Koncertek
Simulation Theory World Tour
május 28.,
Papp László Budapest Sportaréna
Return of the Enemy Tour 2019
május 29.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Metalfest Open Air 2019
május 31., 10:00,
Amfiteátr Lochotín
Cannibal Corpse, Slytract
június 10.,
A38 Hajó
Slayer, Anthrax
június 11.,
Papp László Budapest Sportaréna
Three Days Grace, Halestorm
június 11.,
Budapest Park
Sum 41
június 12.,
Budapest Park
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.059 seconds to render