Nevermore
Enemies Of Reality
Nincs mese, erről az albumról szinte lehetetlen elfogulatlanul írni, bár én megpróbálom. Tudom, hogy nem fog sikerülni, ugyanis látom a fejemben torlódó gondolatok ezreit, amik egy csöppet elfogultak. Na, akkor belekezdenék. A Nevermore nem egy underground zenekar, gondolom sokan ismerik, és akik ott voltak a tavalyi koncerten, tudják, hogy élőben is állatok. Az album, riffileg fantasztikusan indul a címadó dallal, ami kapott egy zseniális refrént, ami az én esetemben egyből megragadt a death metálhoz szokott füleimben. A második dal szintén egy kitűnő témával indul, aztán, miután bejött az ének, a zene kap egy kis döngölő feelinget, és eztán jön a refrén, ami szintén nagyon odavág. A harmadik szám, a Never purify egyből a refrénnel indít, ami tele van mindenféle érzéssel. Tulajdonképp ez a három dal a lemez első részét képezi, amit kicsivel lazább kapocs tart össze a második résszel, ami egy balladának induló dallal, a Tomorrow turned into yesterdayyal indít, amit az elég tipikus, modern metálos I. voyager követ, ami mellesleg a kedvenc dalom az albumról:)) Aztán jön a második részt lezáró Create the infinite, de csak azért, hogy megkezdődjön az eléggé érdekes harmadik rész, ami csupa rendhagyó dalokból áll. Az első rögtön egy megazúzással indít (persze Power metálos mércével), ami tulajdonképpen egy rendkívűl érzelemgazdag ballada. A következő szerzemény a Noumenon címet viseli, és a legérdekesebb tartalmat hordozza magában. Ebből a nótából szinte „süt” az acél-hideg feeling, és ez illik ide, mert olyan Nevermoreos. És midőn végetér az album legmegkattantabb szerzeménye, rögtön kapunk az arcunkba egy kíméletlenül zúzó Seed Awakeninget, amit egy olyan refrénnel spékeltek meg, hogy ajjaj (egyszerűen nem találok ide szavakat) . És eljött a lemez vége, amit borzasztóan sajnálok, ugyanis amilyen jó, annyira rövid. Ez az ismertető enyhén hosszúra sikeredett, de erről nem lehet röviden és elfogulatlanul írni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
