Körülbelül másfél éve ismerem már az LVMEN-t, a tavalyi TOP 10-emben is benne voltak, új albummal azóta még sajnos nem jelentkeztek, de nem hiszem hogy sokan tudnának eme remekmű létezéséről.
Akárcsak Rosetta az űrutazással, LVMEN lelkünk zugainak bebarangolásával ér el felfedezéseket. Minőségi szinten teremt atmoszférát, ami még századszori hallgatásra is képes elfeledtetni a külvilágot vagy mintegy háttárzeneként, elfogadhatóbbá tenni azt.
Egy kis ízelítés, mire lehet számítani a korongon.
VIII: Ringató kezdéssel indít, majd ráhangol arra, amit csak én úgy hívok „lvmen nyugalom”. Senki ne lepődjön meg, nem valami ambient dologról van itt szó, nem is tingli-tangli zenéről. Experimental post-hardcore, csak nem a Transmission0-s vagy The Psyke Project-es vonalból. Igazából annyira egyedi a hangzása, hogy hasonlítgatni nem is akarom, nehogy tévútra vigyen bárkit, ilyen zenét tíz évben egyszer alkotnak, nekik már kétszer is sikerült.
IX: kellemes tónusú mesélő hangjával indít, amit őrült sikoly és kacaj vált fel, mögötte kurvajó riffekkel, remek tempóváltásokkal, témafelvezetések előtt kis huncutkodó gitározással. Az egész olyan, mint egy élő massza, rádtelepedős, de nem lehúzó. Zongorával, rádióbemondó szerű hanggal, ami ilyeneke mond: „she can hear the blood in our veins”. Hátborzongatóan jó, a hardcore ének sincs túlspirázva, nyers és erőteljes, körülbelül 30%-ban találkozhatunk vele a 10 perces számhosszok alatt. X: tempós kezdéssel, kántálással (ami a szám végére eposszá emeli az egészet), varázserdős csilingeléssel (elhiszem hogy hülyén hangzik, de hallgassátok csak meg!), kibontakozásában erőteljes pozitív kisugarzással jellemezhető.
XI: tele samplerrel, statikus zajjal, tengeralattjárós-kincsvadászos kategória, míg a XII-t úgy foglalnám össze, rege az elmúlásról. Lassan építkező elnyúlt riffekkel, utolsó leheletként óriási hajrázással, sketcheléssel. A XIII pedig női mesélővel, melankólikus-életen merengős gondolatokkal, az ének itt tetszik a legjobban.
Ha már végleg fogalmad sincs miket hordtam össze és milyen zene lehet, akkor mielőbb beszerezni a Mondo albumot, hogy összeálljon a kép. Nem véletlenül kísérletezős post-hc, melyben főleg a gitárok a dominánsak, és a hangulatnak nagy szerepe van, csak mint az előző album esetében. Összeségében kicsit árnyaltabb is, ISIS, Tides, Pelican fanoknak mindenképp kötelező.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
