Igazából nem sok szerencsém volt még a Seattle-i indie/rock ötösfogatához, a Minus The Bear-hez, ez eddigi kiadásaik közül a Menos El Oso-t és annak remixelt változatát ismerem, de nem sokat pörögtek a lejátszóban. Háttértörténetileg megemlíteném, hogy amugy három hardcore banda (Botch, Kill Sadie, Sharks Keep Moving) tagjaiból áll a MtB, zeneileg Don Caballero matek-rockjával szokták párhuzamba állítani, részben oké is, de főként azért indie vonalon mozog.
A harmadik lemezük, a Planet of Ice, elsőre hűvös és távolságtartó, de amint megadtam az esélyt, és többször is meghallgattam, egyre jobban megtetszett. Furcsa, hogy néhol a pop-elektronika-indie-pszichedelikus egyveleg miként alkot ilyenfajta sötét világot, mert számomra nem túl vidám zene ez, mindamellett sokkal komplexebb, mint az előző albumok. A hangzást dícséret illeti, a riffek – When We Escape-ben egészen agresszíven szólal meg a gitár – és az elektronikus részek is fogósabbak – az átvezető részeknél és a refrének alatt is-. Talán az új billentyűsnek, Alex Rose-nak is köszönhető, hogy magasabb szintre került a MtB zenéje. És ehhez még hozzájön az emo-s ének, amit más helyen talán még nyálasnak is találnék, de ide egyszerűen illik. A dalszöveg helyenként nagyon lagymatag, de ha annyira nem figyelem, akkor az is jó.
Nem mondhatom, hogy összességében nagy kedvelője lennék a stílusnak – aka nem ezen edződtem -, de a Minus The Bear előadásában nem találtam sok kivetni valót. A Planet Of Ice számos olyan pillanatot rejt, ami miatt érdemes meghallgatni, akár a kezdő Burying Luck elektronika-ének refrénje, az Ice Monster csordogálása, Part 2 akusztikus gitározgatása. A kedvencem a Double Vision, ahol már jobban odatettek a hangszereknek. A banda eddigi munkásságai közül a legkiemelkedőbb.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
