Ha külföldön szeretném terjeszteni a kiadványaimat, legalább arra venném a fáradtságot, hogy egy angol nyelvű honlapot összekattintgassak az odatévedt elvetemülteknek, hogy ha esetleg nem beszéli a nyelvemet, akkor ne kelljen hosszas percekig azon gondolkodni, hogy melyik menüpont mire is utalhat. Mondjuk, így legalább megtudtam, hogy mi finnül, az hogy zenekar. 🙂
A Collarbone a régóta divatosan hangzó metalcore stílusmegnevezéssel látta el magát. Ebből is a divatosabb, lányokat nyálcsorgatásra indíttató fajtát nyomják. A The Back of Beyond az első nagylemezük.
Vannak keményebb pillanatok is a lemezen, de ezek is inkább mesterkéltek, erőltetettek. Vannak ötletek is, de ezeket már több milliószor lelőtte egy másik, Amerikából érkezett metálkór banda. Ugyanazokat a már megszokott, s elcsépelt fordulatokat használják, mint az összes többi hasonló stílusú zenekar.
Az összes szerzemény közül kiemelkedik a Last Call című, amit azóta meg is klipesítették, illetve megtalálható az Äijät című filmzenealbumon, illetve a Spinefarm Metal DVD Vol. III-on is. Valóban ez az egyik legjobb daluk.
Alapjában véve egyébként nem kell nagyon szörnyülködni. A The Back of Beyond legnagyobb hibája, hogy semmi különleges nincs benne, semmi újat nem nyújt. Egész hallgatható a lemez, de azért egy Nightwish vagy egy Stratovarius után ne rakjuk be úgy, hogy „jaj, de jó, ezek is finnek, biztos leszedik az arcom.” Még a Rasmus után se!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
