Nem is olyan régen HaragSICK elftárs beszámolt ennek a rendkívül fiatal brigádnak az előző, End of the Weakness című kiadványáról, melyet három évvel ezelőtt még Archeon névvel jelentettek meg polák barátaink. Azóta teljes arculatcsere történt feltételezhetően egy isteni szikra hatására, a fekete bőrdzseki és a csizma újra divatba jött, az egykori fémes hatású és lélektelen borítót felváltotta a rendkívül sokat mondóan retrós (vagy éppen amerikánus) ízű, ám súlyosan sokszor ellőtt koponya és pisztoly, a fiúk pedig a death metal helyett immár a thrash metal mellett törtek lándzsát, mely gyakorlatilag továbbviszi a még Archeon név alatt begyakorolt (és ott elég komoly szintre fejlesztett) dalszerkezeteket, annyi különbséggel, hogy a nagy virgázások, virtuóz megoldások és csilingelően kellemes gitárszólók helyett (speciel mondjuk a Mirror of Sins még ennek a levedlett stílusnak egy elég impresszív hozadéka) vaskosan horzsolós és mélyen röfögő gitárokat kapunk kevés felfedeznivalóval és az elhasználtság érzésével. Az énektémák valahol az ordítozás és a tiszta ének között helyezkednek el félúton, viszont végig érthetően. A nagyívű, ugyanakkor jelen esetben elég erőltetett menetben hozott dallamok persze megmaradtak, de a különös fejtörőkre már nem fogjuk felkapni a fejünket, arra viszont annál inkább hogy baszki, ezt mintha már párszor hallottam volna régebben máshol, másoktól… Már-már kellemetlenül Children of Bodom-os, Kalmah-os és Imperanon-os a dolog, itt sok esetben konkrét dalrészletek másolása és komplett vokális témák nyúlása is tettenérhető, szóval ciki, pláne amiatt, mert egy pillanatig sem titkolja a csapat, hogy nagyrészt előre, mások által felépített alapokra helyezik a zenéjüket.
Dehát gyűlöletből készült, na…
A címadó Bullet in Your Head egy amolyan igazi acsarkodó, „golyót a fejbe” típusú dal, melyben süvít a gityó rendesen, a dob is szőnyegbombázás alá van véve, úgy három perc környékén pedig kapunk egy kis szólózós ujjgyakorlatot is, na meg egy csőretöltős effektet is a vége felé, ha már egyszer ilyen címet sikerült adni a szerzeménynek.
Az Eye for An Eye a nem túl egyedi dalok közt is egy szürke egérnek számít, az őrült tempón és a vadul kalapáló kétlábdobon kívül túl sok minden már nem ugrik be, a kötelező kellékként jelen lévő (jellegtelen) szólók persze itt sem maradhatnak el.
A My Last Breath kétségkívül jó dallamokat hoz, kár hogy rajtuk kívül ezt már párszor eljátszották és csöpög belőle az izzadság, node sebaj, az ének például viszonylag ötletesen bontakozik ki, a gitárok is horzsolnak ahogy kell. Tulajdonképpen az ilyen típusú zenéknél túl kell tennünk magunkat az egyéniség totális hiányán, ha ez sikerül,onnnantól kezdve már azért normalizálódhat a hozzáállásunk is a dalokhoz.
A Judgement jellegzetes kezdéséről egyből beugrott a Wintersun egyik hasonló megoldása, persze csak úgy érdekességképpen. A dob elég komoly szerepet kap a számban, igazából ha jobban fülelünk akkor ki is tűnik hogy bizony a nem túl karakteres zene ellenére a hangzás minden kétséget kizáróan első osztályú, nem is érheti szó a ház elejét.
A Deadend című tétel eljátszadozik egy kicsit az érzékeinkkel, biztos felfedezték a srácok a sztereó nyújtotta lehetőségeket, és most azt próbálgatják milyen mikor a bal csatornából hirtelen átkúszik a hang a jobba,majd onnét vissza , mókás dolog, nem mondom. Egy perc táján végülis egy egész ízléses szólóba botlunk, aztán utána váltja is rögtön a szimpla és sematikus dara.
Ha őszinte akarok lenni akkor azt mondanám, hogy szívesen elhallgatom a Bullet in Your Head dalait ha már tényleg nincs más, ám biztosan nem rohannék át semelyik haverhoz mutogatni, mert szerintem kiröhögne vele. Sajnos ennek a lemeznek is megvan ez a fajta negatív kicsengése, hogy ugyan nincsenek elveszve a srácok, mert fiatal koruk ellenére nagyon képzettek és tisztában vannak vele hogy mitől is áll össze egy dal, ám már most kijelenthető, hogy az az irány, amerre a mostani lemezen hallható zenéjükkel tartanak, az totális tévút, és nemhogy kitűnni nem fognak vele, hanem inkább megvetést és legyintést fognak kiváltani a szakmától, úgyhogy a helyükben én visszatérnék az Archeon által kitaposott kissé poweres, neoklasszikus menekülőútra, melynek kiaknázásában azért elég erősek voltak, de ez a mostani variáció így ebben a formában működésképtelen. Egyéniség a jelige ezúttal is, szerencséjük is van a fiúknak hogy nem valamelyik iszlám országban tevékenykednek, mert akkor bizony már nem lenne mivel megfogniuk a gitár nyakát..
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
