Astrodust
A kezdet a vég

(Nail Records • 2008)
Skinners_Cage
2008. május 22.
0
Pontszám
9

A banda második nagylemeze jelent meg áprilisban A kezdet a vég címmel. A debütáló album a
Jégbe zárt világ
még 2005 decemberében jött ki. Azóta bőven történt változás a csapat körül. Az akkori dobos Racs „Dagatt” Attila (1KillEmbrace, Cross Borns, ex-Killing Art) helyét először Takács Tamás (Ideas) vette át, majd Horváth Gábor (lásd még Depths of Desecration) lett a ritmusok felelőse, basszerosként pedig Szénási Gergely (1KillEmbrace) helyett Schlick Attila áll helyt. A frontemberi posztot Mikus Tamás (Agregator) után hosszas keresgélés után Tóth Miklós töltötte be.

A lemez felvételei 2007 nyarán folytak az Audioplanetben. Jaya Hari Das iszonyatosan brutális hangzást hozott össze a csapatnak, s még vokálozik is a dalokban.

A korong 10 számot tartalmaz közel 70 percben.
A kezdet a vég az Ahogyan múlik az álom lassú doomolásával indít. Pusztító, földbedöngölő riff, s az abból kirobbanó refrén, kitűnő választás nyitányként. A Halálunk árában nagyon húz az intro, sok váltással tűzdelt, mégis folyamatos dal. Érdekes ritmusokat hoz benne Horváth Gábor. A lemez egyik slágere. Az egyik kedvencem az Új kezdet. Lassú doomolás, elszállós billentyűdallamok, szaggatott gitárok, technikás dobtémák. Minden mi a fülnek ingere. A másik sláger a Válaszok nélkül. Extra-dallamos gitárok, szintiszőnyeg, dallamos ének. Majd az album egyik legborultabb témája, az Ébredés következik. A lassan hömpölygő dal, hirtelen váltással, technikás és agresszív vadállattá válik, melyet enyhít a sorok végén elhelyezett billentyűdallam, majd visszavált a lassabb témába.

A Végső felvonásban feltűnt némi Agregator hatás a kezdő téma gitártéma miatt. A gitárnyűvők itt eleresztenek egy kisebb gitárszólót is, nem technikásat, dallamosat! Az Ösztön monumentális billentyűtémával indít, ami végigvonul az egész dalon. Jó a bólogatós váltás, így változatos élvezetes dal kerekedik belőle. A másik borult téma Az érzékelés kapuinál érkezik el. Hasonló felépítésében az Ébredéshez. Koncerten nagyon üt! A borongást felszabadítandó a Lehunyt szemmel egy könnyed dallammal, majd egy pusztító riffel indul. A refrén azonnal bevésődik az agyba.
A cd utolsó száma egy instrumentális szerzemény, melyet a billentyűs hangszerek kezelője Siller Zsolt szerzett Keserű ébredés címmel, közel 20 percben. Nagyon elszállós, s hátborzongatóan szép…

Az Astrodust zenéjét csak az értheti meg, aki szán egy kis időt rá. Nem könnyen emészthető, nem egyszerű háromakkordos muzsika ez. Viszont aki egyszer megérti, s meg szereti az nem fog tudni szabadulni tőle. Amellett, hogy szépen letisztult bennük az a stílus, amelyet játszani szeretnének, nem felejtettek el jó nótákat írni, s ez nagyon sokat segíthet a zenekar jövőjén.

A tatabányai
IV. Metal Campingen, illetve a nyárvégén megrendezésre kerülő
V. Nagyigmándi Nyárzáró Rockfesztiválon biztosan el lehet csípni a bandát, további info a honlapon:

www.astrodust.hu
www.tze.hu – Tatabányai Zenészegylet

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.