Lakótelep
Balhé a lakótelepen EP

(Szerzői • 2024)

BB94TM

2024. szeptember 1.

2

Pontszám

10

Volt már veled, hogy nagyban nézed otthon a tévét, erre felkapuzik a haverod, hogy nem jössz-e le köpködni a térre, neked meg nincs jobb dolgod, már rajtad is a csukád, fél doboz zsóka a zsebedben a gyújtóval, de a lifthez menet most a szokásosnál is jobban belemar az orrodba a szag, amiről hirtelen el sem tudod dönteni, hogy megint valami fekete flakonos szarral mostak fel, azért ilyen szúrós, vagy csak odahugyozott valaki a szomszéd folyosóra, és az ammónia bűzétől úgy bekábulsz, hogy alig látod a lift fekete gombjait, amiknek a nagyja már csak egy kis kitüremkedő csonk a fali panelből, épphogy még be lehet nyomni, közben bekattintod az új Lakótelep kazit, ami saját kiadás, de a gyártást a Drinking Beer, a borítót pedig a Szégyen követte el, a gitár pedig úgy nyíg bele a füledbe az első másodpercben, ahogy csak az egyetlen szobában maradt szúnyog tudja a harminc fokos éjszakában a kilencedik emeleten, amikor két óra forgolódás és a kinti ordítók elvonulása után már azt hitted, hogy el fogsz tudni aludni, és bár a dob gépi, mégsem kívánsz ennél jobbat, mert ez amúgy is posztpank, a szövegekben pedig rögtön ráismersz magadra, az életed történetére, de azt kívánod, bár ne lenne így, mert a saját nyomorult létezésed az egyetlen, ami mára még igazából megmaradt neked, miután felhagytál az álmok szövögetésével is, hogy vajon mi várna rád azon a helyen, ami mindössze két utcával van arrébb, mégis egy másik világ ígéretével kecsegtet, mert mindenkinek kertje, festett kerítése van, a mosolyok soha nem apadnak, a gyep pedig még a méteres hó alatt sem sárgul ki januárban, hiszen rég rájöttél, hogy elhagyhatod a kurva paneldzsungelt, de az sosem fog elhagyni téged, mert ez az életed, és amúgy is túl sok idő telt el a kifogásaid keresésével, így az egyetlen legutolsó menedéked a visszagravitálás ebbe végtelen szürkeségbe, ami a megszokások gyötrelmeiben végül képes volt olyan édesen bússá és otthonossá változni, ezért csak röhögsz a felismerésben, hogy az a bizonyos Laci abban a dalszövegben te vagy?

Ha volt ilyen, ha nem, a kép mindenki számára ismerős a világnak ezen a részén, ilyen módon a Debrecen-Zugló (de most mégisinkább Debrecen, mert hát én is onnan vagyok és a Bandcampen is az olvasható) vonalon mozgó Lakótelep zenéje univerzális, a betonélethez pedig a szláv típusú post punk passzol, szigorúan dobgéppel (Doktor Avalanche szemináriuma viszont az angol iskola érdeme!) megtámogatva, a Szabó-Zsoldos tesók mostanra már több helyen narratívvá érett szövegei pedig az egykori házgyár monstrumai által predesztinált napi realitásból kiragadott néhány tragikomikus pillanattal emlékeztetnek minket arra, hogyan tudott ez a sokak által megvetett, de mélyen mégis szexinek és áhítottnak tetsző életforma a saját szürkeségében is olyan fülledten romantikussá válni. Itthon vagyunk.