Lambs

Malice (2019)

Komoly dilemma elé állított a Drown Within Records, amikor lepasszolta nekem az olasz Lambs Betrayed From Birth című rövidke kis EP-jét, mivel igencsak megtetszett az összesen három szerzemnyt tartalmazó kiadvány. Pont annyira, hogy tovább lépjek a zenekar Malice című debütálására és inkább arról írjak pár gondolatot. Viszont ezt a kiadványt már az Argonauta Records jegyzi, bár érdekes módon a Drown is promotálta a saját közösségi oldalán. Nem pontosan tudom, milyen kapcsolat van a két kiadó közt, de már nem is igazán érdekel, mert Malice egyszerűen megérdemli, hogy foglalkozzak vele. Aki hallotta már, az tudja, hogy miért, aki még nem, annak előre szólok, ismét a nehezebben emészthető anyagok vizeire kell, hogy evezzen, ahol a stílusok, érzelmek és a káosz kéz a kézben járnak lelkeket kifacsarni. A 2015-ben megjelent EP dalai tapasztalt, de még útkereső zenészeket vetítettek előre, mégis elég egyedi hangulattal rendelkeztek ahhoz, hogy ne tudjam félresöpörni őket. A jóval zaklatottabb tételek az albumra igazán kiforrtak, mondhatni lenyugodtak, de mondanivalójukból, sötét tónusukból mit sem engedtek.

Az valamivel több, mint fél órás bemutatkozás erőssége tehát nem a slágeresség lesz, hanem a hangulat, amiből bőséggel akad. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a Lambs nagyon sok zenei irányban gondolkodik. Ez alaposan meglepett, főleg annak tekintetében, hogy ismerem azt a két hordát, amiből végül létrejött. Az egyik a Dementia Senex nevű death/sludge keveréket játszó csapat volt, aminek Heartworm című egyetlen EP-jéről évekkel ezelőtt írtam, a másik a grindcore elemekkel sem fukarkodó Crawling Chaos nevű formáció, ami a mai napig aktív. Ezek alapján nem meglepő, hogy nem számtalan megoldást hallhatunk a Lambs zenéjében, aminek legnagyobb erénye pont az, hogy ezeket sikerült egységgé kovácsolni. Már a zenekar önmeghatározása sem egyszerű: black metal post hardcore, sludge elemekkel. A dalok hallgatása közben valahogy egyikkel sem tudunk vitába szállni. Én ennél is tovább mennék, mivel bőséggel kapunk hangulatteremtő megoldásokat, időnként indusztriális és gótikus hatású részleteket.

Hallgassatok csak bele az albumot nyitó Debug baljóslatú morajlásába, ahogy lassan építkezik az első pillanattól kezdve. A bőrünk alá kúszik és azt jelzi, hogy valami nincs rendben, valami baj van. A feszültséget az elektronikus hang megjelenése növeli, a fekete fémet pedig az akusztikus gitár nyersessége vetíti előre. Néhány perc után ebbe a nagyszerűen előkészített tébolyba pendül bele a basszusgitár, majd jön a dob, de továbbra is csak építkezünk. A dal felénél megjelenik a kezdetben narratív ének, ami fokozatosan vált át dühös ordításba. A középtempós hc/sludge riffekből nyers és villámgyors extrém aprítás kerekedik, majd megjelennek a sötétebb harmóniák is. Igazán remek indítás, ami után a rövidebb Arpia már robbanással nyit, majd tördelt, disszonáns hangokkal folytatódik. A felkorbácsolt kedéjeket és a démonok, túlvilági lények vad táncát a Ruins csillapítja le, ám megváltás helyett komoly drámai hangulatot teremt doomos lüktetésével, rövid, de hatásos kitöréseivel. Talán még ennél is érdekesebb a klipes Perfidia, amelyben a Solaris nevű alternatív/noise/rock formációban éneklő Alberto Casadei is tiszteletét teszi.

Talán a legjobb dal zárja a lemezt a Misfortune képében, ahol rengeteg ötlet fér meg egymás mellett úgy, hogy közben a tétel sem hullik darabjaira, hanem folyamatosan fejlődik és tart egyik pontóbl a másikba. Itt némi matekozás, káosz is befigyel a korábbiakhoz képest, de pont ezért emeli tovább a változatossági faktort az egész produkciót tekintve.

Kifejezetten bejött hát ez a nyers, százféle irányból táplálkozó, mégis egységessé kovácsolt anyag, aminek remélem a folytatására nem kell olyan sokat várni, mint a bemutatkozásra. A viszonylag fiatalnak mondható csapat még csiszolgathat, alakíthat ezen a formulán, akkor már nem mehetünk el mellettük szótlanul. Addig ne sajnáljátok ezt a rövid időt, amit a hallgatás igényel: a teljes lemez elérhető a zenekar bandcamp oldalán is.

június 04.,
június 23.,
június 25.,
június 28.,
június 30.,