Les Chants de Nihil

Le Tyran et l’Esthète (2021)

A black metal első hulláma egymástól földrajzilag elszigetelt alkotók nevéhez fűződött (Venom, Bathory, Celtic Frost, Possessed, Mayhem, Tormentor, stb…), a második hullámban pedig egyes nemzetek jeleskedtek, a norvégok mellett kiemelkedő volt a görög, illetve a finn színtér is. Az irányzat mai képviselői úgy tűnik, hogy egy-egy kiadóhoz köthetők, akik a honfitársak gyűjtőtégelyeként az adott nemzetek alakulatait tömörítik egy-egy gócba.

Egy ilyen alkotóműhely a Gérald Milani által kormányzott francia Les Acteurs de l’Ombre Productions is. A kiadó 2009-ben indult és fő profilja a hazai black metal. A Les Chants de Nihil (avagy: A semmi énekei) egy 2007-ben a bretagne-i kisvárosból, Plérinből indult formáció, akik ezidáig négy nagylemezt és több demót tettek le arra a bizonyos asztalra. A Le tyran et l’esthéte (A zsarnok és az esztéta) a négyes első kiadványa a L.A.D.L.O. színeiben. A korábbi lemezekkel elkerültük egymást. Az új korong alapján -a régebbi soralbumokba belefülelve- lényegi elmozdulás nem történt az eddigi zenei horizontról, a szövegek terén azonban a korai demókhoz képest jelentős érés tapasztalható, amely feltehetően a korral is jár. Az első megnyilvánulásokat ma már jobb lenne feledni, vagy legalább tagadni, de a digitális tér sajnos nem felejt.

Felületes francia nyelvismerettel csak gyanítom, hogy konceptlemez készült a bretonok próbatermében. A négyes a black metalt nem a patás lábánál fogva ragadja meg, hanem a történelem felé fordulva közelít a műfajhoz. Fekete fém címszó alatt tehát nem kásás maszatolást, primitív démonidézést, illetve gyalázkodást kapunk, hanem egy igényesen megfestett borítókép mögé csomagolt, rendesen meghangszerelt és átgondolt produkciót. A hangszerek mindegyike jól kivehető, a nihilisták nem egy újabb áttekinthetetlen masszát szabadítottak a világra. A banda kedvelik a fékevesztett tempókat, a szövegeket pedig közepesen extrém torokkínzások arzenálja mellett vezetik elő. Időnként fel-feltűnnek kidolgozott kórusok is, a címadó tételben például nem riadtak vissza egy dallamosabb rész beiktatásától sem. A négyes természetesen le sem tagadhatná az Emperor (Eclipse és Anthems lemezek), illetve a Forefather hatásokat, a lassabb, kifejtősebb részeket hallva pedig akár olyan nevekre is asszociálhatunk, mint például a Falkenbach. A dalok mindegyike sűrű szöveggel lett felvértezve, a zömében hat-nyolc perces szerzeményekben azonban van tere a mondanivaló kifejtésének is.

A Les Chants de Nihil nem fogja megreformálni a stílust, lemezük azonban egy összességében jól sikerült stílusgyakorlat, melyet a fentebb hivatkozott csapatok hívei elégedetten ölelhetnek a keblükre!

(Andris)

április 03.,
május 04.,
május 05.,