Lesser Glow
Nullity (2020)

Két évre a debütáló Ruined című nagylemez után 2020-ban rukkolt elő jelen szóban forgó Nullity című keservesen pusztító albumával a 2016-ban alakult bostoni Lesser Glow nevű ötös fogat.

Igaz, jómagam épp fürdés közben hallgattam másodjára a lemezt, de azt kell, hogy mondjam: a legkevesebb, mi elmondható a teljes 38 perc, 55 másodperces játékidőről, az az, hogy nem igazán érdemes egy kád forró vizes borotválkozás közben hallgatni… hacsak a kívánt eredmény nem pont az, hogy többet ne hallgassunk semmit.

Az album dalai helyenként szinte csöpögnek a sludge-takonytól, amit sűrűn felvált a doom komorsága, majd kétségbeesése, elkeseredett sikolyokkal, gerjedő gitárok zajával. Semmiképpen nem mondanám egysíkúnak azt az utazást, amit ez a lemez nyújt. Ha valaki szereti a Mastodon lassulósan brummogós, földbedöngölős dobját és gitárjait, annak csakis ajánlani tudom ezt a komor kis zajládát, minden borongós dallamával, elnyújtott, mélyen búgó gitárjával és masszívan súlyos dobütemeivel együtt! A vokális megnyilvánulások kietlensége, helyenkénti kegyetlensége és maguk a szövegek nem az élet naposabb oldalát járják be. Ha külön számokat kellene kiemelnem, előkelő helyen említeném az alábbi videóban hallható Alone in the Column című szerzeményt. Nálam leverte második hallgatásra a biztosítékot.

A lemez leghosszabb, legkerekebb műve, a Fostering This Nullity nekem a korai My Dying Bride-ot idézi föl valamiért, persze a gótika nélkül, valamint sokkal dühödtebben, karcosabban, valamint ordibálósabban. A másik, amit még nagy mutatványnak tartok, az a lemez utolsó előtti száma, ami a The Great Filter nevet viseli, de igazából nyilván egybefüggőn végighallgatva a lemezt nyújtja azt, amit hivatott nyújtani: a teljes és totális letargiát leváltó, az elkeseredett világfájdalomnak zajtengerében vergődve úszó mérges sötétségnek jól hallható megnyilvánulását. Igazi, simogató lágyságot semmiképpen ne várjon tőle senki, nem kenyere az egy pillanatra sem.

A 2020. május 29-én megjelent lemez borítóján látható, halottnak tűnő, szinte monokróm téli táj és perspektíva jól érzékelteti azokat kétségekkel teli és önmagában fuldokló élethelyzeteket, mikor úgy érzi az ember fia, hogy egy megmászhatatlan árokból tekint föl – még a magas fák kopasz ágai által is elérhetetlen, tiszta, nyílt ég magasságába, éppen szükségének a lehető legfájdalmasabb óráiban.

Frog Leap
május 29.
Ritual Howls
május 29.