Libido Airbag
Sleaze Servant

(Rotten Roll Rex • 2016)

Crissz93

2023. január 20.

3

Pontszám

8.5

Rossz hírem van…ma sem kaptam meg a piruláimat, így ismét szent küldetésemnek érzem, hogy valami elbaszott faszságot tárjak a nagyérdemű felé, ami maximum csak nekem fog tetszeni. Pedig a mostani bandával sem fogom feltalálni a spanyolviaszt, mivel egy 1995 óta létező formáció a német Libido Airbag, akik az elektro/techno pornogrind, cybergind egyik jeles képviselői. Voltaképpen ott voltak ezeknek a stílusoknak a bölcsőjénél, ringatták, szeretgették és romlott hypoval etették a kis csöppséget. Legfrissebb önálló kiadványuknak a Sleaze Servant számít és benne egy tökéletes társra leltem. Olyan szempontból tökéletes, hogy szinte minden megvan benne, ami ezekre a nem túl gyakran reflektorfénybe kerülő zsánerekben megvan. Egy mélyen elbaszott, skizoid, lélekromboló és mindenek felett perverziókkal átitatott torzszülött, akit nagyon kevesen értenek, még kevesebben kedvelnek. De nem akar tágítani, mert ez a réteg életben tartja, ők akik keresik a még most is meghökkentő, mellőzött stílusokat. Ők adják az üzemanyagot annak a járműnek, ami a mélyen deprimált elméjük sötétségét szállítja egyik agytekervényből a másikba. Itt nincsenek tabuk, bármilyen perverzió jöhet téma gyanánt, az UFO-kal létesített negyedik típusú találkozástól kezdve a latex ruhás Tapsi Hapsiig, minden ér. Elő az ostorokkal és a szopóálarcokkal.

Figyeljetek, most jönnek a dinamit duónk névjegykártyái és nem gyenge a dolog : Didiez El Vaginal Conquestadore és Rodriguez Cohonez alias Bukkake Boy lesznek az idegenvezetőink a használt óvszerek és szifiliszes vaginák világába. Természetesen ezen kívül rengeteg aliasuk van, de most éppenséggel ezek vannak előtérbe helyezve. Na de mégis zeneileg mit tartogat nekünk egy Sleaze Servant? Kiknek szól ez? Egyáltalán való ez rendes, tisztességes, picsáig érő hajú metálosnak a fülébe? Na és persze az első számú kérdés: elveszthetem-e rá a szüzességem? Zenei és szó szerinti értelemben. Úgy gondolom, hogy ez teljes egészében egyénfüggő, de azért eléggé elkerekedne a szemem, ha többen lennénk egy Ököritófülpösi buszmegálló közönségénél. Rengeteg nyitottság szükségeltetik az ilyen és ehhez hasonló hangzásvilág irányába. Ez nem a régi sulis arcok terepe, de akik a fémzene modernebb irányvonalát élik, azok se feltétlenül találják meg itt a számításukat. Merthogy, igen, átjárja a digitális, elektronikus áramvonal a riffeket, de már csak a témavilág sem engedi, hogy ez a felszínnek akárcsak a közelébe is merészkedjen. Amint elkezdődik a Rimmadonna Rising rögtön érthetővé is válik mindez. A dobokat, gitárt, és a pokol segglyukának a mélységébe torzított vokált átjárja ez az erősen gépies, szinte már futurisztikus textúra, ami után mindenki menekülni fog amerre lát. Kedveljen akármilyen őrült vagy újító zenéket elsőre nagyon megfekszi a gyomrot a Libido Airbag.

Ezen az utána következő címadó tétel sem segít, a Sleaze Servant ha lehet rátesz még egy lapáttal az intenzitásra. A dobgépek darálnak, a blast beat se ritka vendég, de azért változatos programozás jellemzi. Nem marad egy sebességben és végig megbízható támpontot ad a többieknek. A gitárok mélyre vannak hangolva és a grindnak a porno vonalát követik. Tehát nem egy megállíthatatlan húsdarálóval van dolgunk, hanem egy sokkal lassabb, groove orientált leképződésre kell számítani. Húsdaráló mivoltát nem a gitárok fogják adni a lemeznek, inkább a különböző elemek összessége adja meg a Sleaze Servant lényegét. Többrétegű és akár darabjaira szedhető mivolta ellenére csak akkor kapjuk meg a lényegét az ilyen albumoknak, ha teljesen nyitott fejjel vágunk neki és nem azon vagyunk, hogy egyenként elemezzük a különböző hangszereket illetve ebben az esetben elektronikát. Nem is ezért alkották őket, hogy „kritikusok” felálló szemöldökkel nyalogassák a szájukat a hallgatása közben…azt csinálja a csajunk az ágyban. A Libido Airbag elektromos kisülése a zenei Frankenstein szörnyeit kutató őrültek számára lett alkotva. Akik abban lelik meg az örömüket, ha valami olyan még mind a mai napig újnak ható nukleáris sugárzással torzra mutálódott szörnyszülöttet találnak, ami számukra élvezetes. Megvan az az érzés, hogy ezek a csókák csak nekem zenélnek, ez nekem szól, erről csak én tudok. Noha ezen állításokból egy sem teljesen igaz, de mindenképp egy erősen szelektált csoportosulás enged egy ilyen vagy csak ehhez hasonló parázna természettréfáját a füle közelébe.

A befogadhatatlanság első számú főkolomposa az leginkább a elektronika, a már szinte techno ütemeket, ritmikákat hozó áramkörök sokasága, ami nem engedi el a lemezt, végig prominens szereplője a daloknak. Ezen valaki vagy túlteszi magát vagy nem, de leggyakrabban inkább az utóbbi eshetőség a jellemző. Hiába csak 16 perces a Sleaze Servant, ennyi idegen, torzított hangot nagyon nehezen vesz be egy hagyományos értelemben vett fémzene kedvelő. A cybergindnak, mint olyannak pont ez adja a lényegét. A lehető legtermészetellenesebb hangzást szeretné elérni, a technológia adta lehetőségeket a végtelenségig kihasználja és így próbálja még intenzívebbé, pulzálóbbá tenni a kottákat. Ha ezt így önmagában olvasnám, akkor még engem sem sikerülne teljes egészében maguk mellé állítaniuk. Egy dolgot viszont nagyon kerülnek: a steril, élettelen hangzást. A mostani fősodorbeli metal albumok már olyan mesteri produkciós folyamaton mennek keresztül, ami a végletekig egysíkúvá teszi a hangzásukat, szinte el lehet rajtuk csúszni, olyan patyolat mindennek a hangja. Na ez itt nincsen, a különböző nemi betegségekkel tűzdelt szexuálpszichológiai esetek tanulmányozása közben elég bizarr is lenne ez a felfogás. Ezeket a témákat nem lehet mocsok nélkül hitelesen tálalni és ebbe a csapdába nem is esik a Libido Airbag. Az egészet átjárja az illegalitásba süllyedő pszichotikus bdsm, paráznaságokra jellemző latexszag, amit körülleng egy kiismerhetetlen brutalitás. Volt már részünk brutalitásokban, de ez mégis más oldalát mutatja mindennek. A sötétségnek különböző árnyalatai vannak, és ez az egyik árnyalata.