Lik
Misanthropic Breed (2020)

Rengeteg koponyás-kriptás old school death metal kiadvány lát napvilágot manapság, így megszületett az ötlet, hogy ezekből kiválogatom a kedvenceimet és minden nap megosztok veletek is egyet, melyek jöttére este 7 környékén számíthattok… A lemezekhez jár egy bónusz, ajándék demó bemutatása is az alvilágból… Ezek válogatásában a death metal nagy rajongója és régi tagunk, viribusunitis volt a segítségemre.

Elérkeztünk a hét második napjához, amikor még nagy lendülettel vágunk bele a mindennapok feladataiba. Kevesen gondolnánk, hogy a KEDD kifejezés pontosan innen származik: ez a hét “kettedik” napja. Megítélése kultúránként eltérő: a görögöknél olyan, mint nálunk a péntek 13., míg a héber kultúrában a szerencsések napjának tekintik.

Én ezt is egy old school death metal hordához kötöm nevének egyszerűsége miatt, ez pedig legyen most a svéd Lik.

A zenekar viszonylag fiatal, hiszen 2014-ben indult útnak, azonban restnek nem nevezhető, hiszen a most tárgyalt Misanthropic Breed immár a harmadik nagylemezük. Kell is a tűz és a lendület, ha az ember ezt a műfajt jól akarja művelni szerintem. Az első pillanatokban kiderül az is, hogy nemzetiségüket sem hajlandók megtagadni: ez bizony a régi módi svéd acél modernebb megszólalással körítve, ami nagyon jól áll neki. A kegyetlen tempó és bomba hangzás mellett ennek megfelelően nem ritkák a klasszikus heavy metalból eredetezhető dallamos gitárfutamok és szólók, viszont a tiszta éneket ezúttal is meghagyták más zenekarok számára. Gyakorlatilag ebben az örökségápolásban tetőzik ki igazán a csapat tehetsége: minden daluk alaposan átgondolt, kiforrt és tartalmaz könnyen megjegyezhető, azonnal ütő elemeket. Legyen szó tehát egy szólóról, thrash vonalról kölcsönzött csordavokálról vagy már-már doomos súlyosságú középtempós menetelésről, amire képtelenség mereven tartani a nyakizmokat. A zenekar tehát nagyobb hangsúlyt fektetett a dalírásra, mint saját nevük kitalálására (Lik = hulla, holttest, halott).

Számomra a banda legnagyobb erénye az, hogy a szórakoztató jellegű In Flames darálásokat nagyon könnyedén tudták vegyíteni a jóval borongósabb, agresszívebb témákkal. Ha zúzásról van szó, akkor a korai Dismember szellemét idézik meg, ha pedig vészjósló, erőteljes lassulásokról, akkor az Entombed is szóba kerülhet inspirációként is. Ugyan a szólók és dallamok többnyire díszítenek a viszonylag rövid tételekben, de ezek is szerves részét képzik a Lik repertoárjának. A végeredmény változatosságáról az is gondoskodik, hogy az egészséges időkerettel (kb. 40 perc) dolgozó lemez a címadó instrumentális tétellel kétfelé osztható. Míg az első részben az aprítás játssza a főszerepet, addig a második félben nagyobb szerepet kap az atmoszférateremtés és néhány hosszabb dal, természetesen aprítással kombinálva. Néhány hozzászólásban olvastam, hogy egyesek nehezményezték a dallamos szólók jelenlétét, míg mások kifejezetten örültek nekik. Szerintem pont annyi van belőlük, amennyi szükséges ahhoz, hogy működjön a lemez. Nélkülük sótlan lenne, ha pedig többet kapnánk a rövid szólók helyett, akkor meg már túlzás…

A lemez borítóját imádom, a hangzást már megbeszéltük… A változatosságra tehát műfajon belül nem lehet panasz… Azonban mégis akad pár apróság. Itt van példul Tomas Åkvik vokálja, ami jóindulattal sem tekinthető túl változatosnak. Szerencsére Chris Barkensjö a dobok mögött ülve időnént ráér arra, hogy rásegítsen és valami újat hozzon a dologba. Szó se róla, nem rossz ez az agresszív, üvöltős stílus, azonban nem teljesen egyenrangú a minőségi háttérzenével.

Az apróságokat leszámítva teljesen korrekt, megbízható anyagot szállít harmadjára a Lik, amit nyugodt szívvel ajánlok paff kollégámnak is, akivel lassan egy éve diskuráltunk arról, mennyire ritka egy-egy igazán jó melodikus death metal album manapság…

Nem maradhat el a BÓNUSZ demó sem:

Ha a lendületet és a zombimániát vesszük alapul, nagyon jól passzol az albumhoz az abszolut fiatalokból álló texasi Kombat zenekar friss dalcsokra is. A hol demóként, hol EP-ként feltüntetett New Dimensions Of Pain szintén azok számára fog örömet okozni, akik szeretik a feszességet, valamint a gitárszólókat. A Ripping The Meat From Their Bones hústépő témája, a Monument Of Flesh bődületes darálása biztosan feldobja a napotokat. Ha nagylemezen is hozzák ezt a formulát, hallani fogunk még róluk… Az anyagot ITT érhetitek el.

Zeal & Ardor
december 11.