Linkin Park – Hybrid Theory (2000)

A Linkin Park már a debütáló Hybrid Theory koronggal a megosztó zenekarok táborában találta magát. A bemutatkozó lemez, mely az mp3 korszak elején még utoljára felforgatta a mainstream rock színteret, tavaly októberben volt húsz éves, a zenekar híre pedig 2001 első hónapjaiban érkezett meg a Kárpát-medencébe. Annak idején sokan a velük nagyjából egyszerre felbukkant Papa Roach-csal egy kalap alá véve egy legyintéssel elintézték őket, mondván, hogy egy újabb lemezipari kirakósként összerakott formációként a Hybrid Theory után úgyis nyomtalanul el fognak tűnni a színtérről. A zenekar azonban tartósan megkapaszkodott az élvonalban, öt további nagylemez és számos egyéb kiadvány köthető a nevükhöz. A bemutatkozó lemez ellentmondásos megítélését mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a Hybrid Theory a korabeli Hammer Hangpróbáján a megosztott utolsó előtti helyen végzett, a kapcsolódó kritikában mégis 9 pontos értékelést kapott.

Külső szemlélőként akkoriban valóban úgy tűnhetett, hogy a zenekar az Atlanti-óceán túlsó partján a Dracula 2000 filmzenéjén is felbukkant One Step Closer dallal a semmiből került az eladási listák csúcsára. Ezzel az aktuális interjúkban többször is szembesítették a tagokat, akik rendszeresen elmagyarázták, hogy a csapat Hybrid Theory néven Los Angelesben alakult, a kép pedig az arizonai Chester Bennington csatlakozásával lett teljes. A zeneipari kreatúra jellegre ráerősített, hogy a basszusgitárosuk nem szerepelt a lemezen, a témák nagy részét a gitáros Brad Delson játszotta fel, több dalban viszont session muzsikusok segítették ki őket. A csapat hitelességét rocker körökben aláásta Mike Shinoda múltja is, aki korai tizenéves korától a rap műfajban utazott.

Az ezredforduló környékén végül a -legfeljebb regionális szinten sikeres- Gray Days énekeseként feltűnt Chesternél egy instrumentális demó landolt, melyre ráénekelt és felvette a kapcsolatot a los angelesi srácokkal. Valahogy így állt össze a talán utolsó valóban mainstream rockbanda. A rock vonalról érkezett Chester ebben az időben kedvenceiként olyanokra hivatkozott, mint a Stone Temple Pilots, Led Zeppelin, vagy a korai Ministry. A One Step Closer dalt tehát az akkor még a legfőbb ízlésformáló szerepében tetszelgő MTV rotációban tűzte műsorra, melynek eredményeként a Linkin Park igazi „belépő zenekar”-rá vált. Azaz rajtuk és az olyan kortársaikon keresztül, mint pl. a System Of A Down, Deftones, Slipknot, Papa Roach, vagy a Disturbed, egy újabb generáció kapcsolódhatott a rockzenéhez. A zenekar által előállított stíluskeverék, melynek fő alkotóelemei a modern metal, a pop, az alternatív, illetve az elektronikus zenék és a rap voltak -lényegében tehát a könnyűzene teljes spektruma- , világszerte működőképes elegyet alkottak. A következő videók, a Crawling, illetve a Paper Cut a One Step Closer-hez hasonló sorsra jutottak. A Hybrid Theory tizenkét tétele közül végül összesen öt dal, így még az In The End és a Points Of Authority mutatkozhattak be kisfilmen is. A Hybrid Theory a megrendíthetetlennek hitt zeneipar utolsó éveiben a fokozott MTV-s jelenlét nélkül aligha ért volna el a ma már döbbenetesnek tűnő harmincmilliós eladást, mellyel az új évezred legkelendőbb rockalbumává vált.

A statisztikáktól és az eladási számoktól elvonatkoztatva, magukra a dalokra koncentrálva ma is érdemes elindítani a korongot, mely húsz év elteltével is frissnek és működőképesnek tűnik; hozzátéve, hogy a slágerré vált tételeken kívüli további hét szerzemény sem töltelék. A csapatról úgy tűnik, hogy már csak múlt időben beszélhetünk, a szomorú végkifejlet feltehetően mindenki előtt ismert.

A Warner Records a 20 éves jubileum alkalmából tavaly októberben újra megjelentette a Hybrid Theoryt dupla CD, szimpla és dupla LP, illetve digitális verziókban is. A két korongot tartalmazó CD kiadvány első lemeze maga az eredeti hanganyag, a második disc-re viszont egy újabb tucatnyi dal került. A remixek mellett BBC Radio One koncertfelvételek, demók, korabeli stúdió felvételek, illetve további élő verziók is találhatók a bónusz lemezen.

A Hybrid Theory tehát az utolsó pillanatban jelent meg, mielőtt az mp3 fájlok végleg elsöpörték volna az évtizedekig működőképes zeneipari modellt, globális siker szempontjából aligha lesz még egy első lemezes zenekar, aki a nyomukba léphet!

R.I.P Chester Bennington (1976-2017)

(Andris)